Egyéb

Válságkommunikáció Tiborcz maffiabotrányában, a Felcsút Nyrt. a pesti parkett sztárja | Heti lapszemle

 

Magyar Nemzet: fideszes sillabusz az Tiborcz maffiabotrányához

A frakcióvezető, Gulyás Gergely levélben küldött iránymutatást fideszes politikusoknak, hogyan kommunikáljanak a Tiborcz-ügyben: „minden esetben az alábbi kommunikációhoz tartsátok magatokat”. A Fidesz kommunikációja három pontot tartalmaz. Első, hogy „az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba”. Második, hogy „2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat”. A harmadik pont pedig az alábbit tartalmazza: „Orbán Viktort próbálják támadni vele, pedig az OLAF-jelentéssel érintett időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos.” Ha pedig mégis szóba kerülne, hogy Tiborcz is tulajdonos volt, ezt kell felelni: „még egyszer megismétlem, a vizsgált időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt az Elios többségi tulajdonosa.”

Index: Felcsút Nyrt. a pesti parkett sztárja

Tőzsdére viszi több ipari és termelőcégét Mészáros Lőrinc. Az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde weboldalán megjelent közleményben bejelentette, hogy Mészáros több cége is az Opus tulajdonába kerül. Az előzetes becslések alapján az Opus saját tőkéje 75 milliárd forint fölé is nőhet a tranzakciókat követően. A közlemény alapján az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül: a Mészáros és Mészáros Ipari és Kereskedelmi Kft. 51 százalékos üzletrésze, az R-Kord Építőipari Kft. 51 százalékos üzletrésze, a Visonta Projekt Kft. 51 százalékos üzletrésze, a Kall Ingredients Kft. további 24 százalékos üzletrésze, a Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékos üzletrésze, és a Geosol Kft. 51 százalékos üzletrésze.

Hír TV: választási csalás kettős állampolgárokkal

Ukrán–magyar kettős állampolgárok szavazataival nyerte meg a választást 2014-ben a Szabolcs megyei Kispalád polgármestere – derítette ki a Célpont című műsor. Helyiek szerint az önkormányzati választáson szervezetten hordták szavazni a Kispaládra bejelentkezett, de valójában nem a településen élő kettős állampolgárokat. Közülük sokan még magyarul sem tudtak, de a szavazókör folyosóján cetliket kaptak, rajta azoknak a nevével, akikre a polgármester érdekében szavazni kell. Kispaládon 2010-ben még csak 382 szavazásra jogosult élt. Az egyszerűsített honosításról szóló törvény megszavazás után azonban megindult az átjelentkezés is, így a 2014-es önkormányzati választásokon már 724 választásra jogosult lakott a településen.

Heti Válasz: az Elios-vezér visszatér

Üzletemberként tért vissza a piacra az OLAF-vizsgálat célkeresztjébe került Elios Zrt. korábbi vezére. Sájer Gábor tanácsadó és villamosenergia-termelő céget alapított a közelmúltban, illetve beszállt másik két NER-kompatibilis társaságba. Az irodája „véletlenül” Tiborcz István házában működik. Sájer Gábor 2012-től cégvezetőként jegyezte az Eliost, majd 2014-ben vezérigazgatói titulust kapott. Tiborcz kilépése után az új tulaj is megtartotta – egészen 2016 elejéig. Sájer nem sokkal később már saját jogú üzletemberként tért vissza a piacra, NER-kompatibilis szereplőkkel (Kosik János, Valton-Sec) kezdett bizniszelni. A cikk szerint az érdekcsoport újra nagy dobásra készül az energetikai piacon.

Index: nagyot plagizált a volt TV2-s főnök

Egy éve jelent meg Tolvaly Ferenc könyve, A Zsolnay-kód. A regény egész szép számokat hozott, de a hajdani médiavezérből, a TV2 alapító vezérigazgatójából lett félezoterikus író könyve egy angol regényből emelt át jelölés nélkül, sajátjaként eladva hosszas részeket. Ez nem „vendégszöveg”, hanem komoly szerzői jogi kérdés. A könyv kerettörténetének forrása egy eredetileg 1988-ban megjelent angol regény, Bruce Chatwin Utz című könyve. A kommunista Prágában játszódó regény arról a megszállottságról szól, mely arra indítja az embert, hogy gyűjtsön valamit; a történet Kaspar Utz életét mutatja be, akinek életszenvedélye a meisseni porcelán. Tolvay ebből „magyarított át” szó szerinti fordításban, csak pár tulajdonnevet és helyszínt megváltoztatva legalább hetven oldalt a szerzői jogok megszerzése nélkül. A szerző úgy reagált, hogy az angol regényt nem is olvasta, de a belőle készült film valóban inspirálóan hatott rá.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42