Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A XIII. kerületi Pannónia utcai óvoda értékesítésére kiírt pályázatot nemrégiben megnyerő cég tulajdonosa, Lovas Tamás üzleti sikere 1996 óta töretlen. Az ő és testvére neve először a Tocsik-ügyben került elő, de kaptak állami megrendelést az első Orbán-kormány idején, majd a Gyurcsány-érában is, és nem csak az újlipótvárosi szocialista önkormányzattal, hanem a Rogán Antal vezette Belvárossal is eredményesen üzleteltek.
Nemrég írtunk arról, hogy a XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a Pannónia utcai 200 férőhelyes óvodát, majd a lakosok meglepetésére 2012-ben bezárta, 2014-ben pedig eladta egy offshore hátterű vállalkozásnak. Az óvoda értékesítésére kiírt pályázatot a Korall-Invest 2006 Kft. nyerte, a cég tulajdonosa Lovas Tamás, valamint a Komádi 2000 Zrt., és a Komádi 2000 Zrt. egyik tulajdonosa szintén Lovas Tamás, a másik pedig a Brit-Virgin szigetekre bejegyzett Girasol Invest Trade SA.
Az alábbiakban áttekintjük Lovas Tamás és testvére, Lovas Péter kormányokon átívelő sikeres üzleti karrierjét, melynek során fideszes és mszp-s országvezetéssel és önkormányzattal egyaránt kötöttek nagy értékű szerződéseket.
Horn-kormány: Tocsik-ügy
Lovas Tamás neve a köztudatba először a Tocsik-ügy kapcsán került be, a történtekről a Magyar Narancs írt részletesen még 1996-ban. Lovas Tamás és testvére, Lovas Péter közös cége, a Wallis által létrehozott Vektor Rt. az állami vállalatok gazdasági társaságokká történő átalakulását követően belterületi földjeik után kárpótlási igénnyel fellépő önkormányzatok megbízásából megállapodásokat kötött az ÁPV Rt.-t képviselő Tocsik Mártával.
Az ügyvédnő a tranzakciókkal összefüggésben összesen 804 millió forint sikerdíjat kapott az állami vagyonkezelőtől, a botrány kirobbanása után Horn Gyula kormányfő leváltotta Suchmann Tamás privatizációs minisztert, majd később az ÁPV Rt. igazgatóságát is, a Fidesz pedig megnyerte az 1998-as parlamenti választást. A 2013-ban elhunyt Tocsik Mártát a Legfelsőbb Bíróság a legtöbb vádpont alól felmentette, ám a polgári pert 2008-ban elvesztette – részletek az Indexen.
2001-ben, a büntetőper során a Lovas-testvéreket is meghallgatták a Fővárosi Bíróságon. Lovas Péter temperamentumos tárgyalópartnerként jellemezte Tocsikot, aki Lovas Tamás vallomása szerint maximálisan az ÁPV Rt. érdekeit képviselte.
Az első Orbán-kormány: Magyar Sport Háza
A Wallishoz köthető, és a szocialista botrányban érintett, azóta felszámolt Vektor Rt.-t tulajdonló testvérpár érdekes módon az első Orbán-kormány idején is nagy üzletet tudott kötni az állammal: A HVG akkori információi szerint a 2002-ben alapított, a sportminisztérium tulajdonában lévő Sportfolió Kht. 1%-os, és Lovas-testvérek közvetett tulajdonában lévő BHG-Invest Kft. 99%-os tulajdonrészével alapított Magyar Sport Háza Rt. 1,6 milliárd forintos hitelfelvételéhez nyújtott állami garanciát a kabinet.
A cég beruházásában a Népstadion egyik életveszélyessé vált épületét kiváltva felépült a Magyar Sport Háza, amely különböző állami támogatásból működő sportszövetségeknek adott helyet bérleti díjért cserébe. Vagyis a 99 százalékban magántulajdonban lévő cég állam által garantált hitelből végezte a beruházást, a hitel visszafizetésének futamideje alatt az állam által finanszírozott sportszövetségek biztosították az épület kihasználtságát.
Minderről így ír a Lovas Tamás ügyvezető irányításával működő, offshore cégek tulajdonában lévő BHG-csoport egyik XIII. kerületi projektjének honlapja:
„A BHG-csoport egyik projektcége 2002-2005 évben a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériummal összefogva valósította meg a mintegy 13.000 m2 alapterületű, a hazai sport-igazgatás, -kutatás, -utánpótlás és olimpiai mozgalom testületeinek helyet adó Magyar Sport Háza beruházást.”
Medgyessy-kormány: Hattyúház
Szintén 2002-ben, de már a választások után, a Medgyessy-kormány idején jött az állammal kötött másik üzlet, amelyről a Magyar Nemzet számolt be részletesen: A Miniszterelnöki Hivatal Területfejlesztési Hivatala évi 240 millió forintért bérelt 4000 nm irodát a Hattyúház néven ismert budai irodaházban, amelyet meghívásos tenderen választottak ki – az egyetlen meghívott pályázó a Hattyúház tulajdonosa, a Lovas Tamás és Lovas Péter kezében lévő Első Budai Építő Rt. volt.
Az ügyben akkor Medgyessy Péter miniszterelnök vizsgálatot rendelt el, Keller László közpénzügyi államtitkár pedig azt ígérte, hogy a kormány ígéreteihez híven, a teljes átláthatóság és a nyilvánosság szellemében jár el: átadja az elkészült jelentést a sajtónak – ám a dokumentumot végül mégsem hozták nyilvánosságra, írta meg az Origo 2002 végén.
Gyurcsány-kormány: Gutenberg és Főgáz
2007-ben Lovas Tamás egyik cége, a BHG-2006 Kft. megvásárolta a Gutenberg-palota két alsó szintjét a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetétől, majd különböző bontási munkálatokat végzett el a műemlék épületben, amely ettől rendkívül rossz műszaki állapotba került. A cég a bontásokat követően félbehagyta a vélhetően kulturális központ létrehozására irányuló építési munkálatokat, majd a felhalmozott több tízmilliós nagyságrendű közösköltség-tartozás és az épületben keletkezett statikai károk miatt évekig pereskedett a Kulturális Öörkségvédelmi Hivatallal és a társasházzal – a történetről a Magyar Narancs írt részletesen 2013-ban.
A testvérpár másik tagja, Lovas Péter 2007-ben a Főgáz igazgatóságának elnöke lett, és furcsamód ezt a pozícióját az új, fideszes városvezetés hatalomra jutása után is megtartotta. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes 2011 januárjában azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak, hogy „Tarlós István főpolgármester őt is alkalmasnak tartotta az igazgatósági poszt betöltésére. Emögött nincs ellenzékkel kötött alku”. Lovas Pétert ugyan később Bán Tamás váltotta az elnöki székben, de a Főgáz igazgatóságának egészen 2014 szeptemberéig tagja maradt.
XIII. kerület: Ipoly és Pannónia utca
2009 egyik emlékezetes ügye volt az az elsőként a Stop.hu által megírt történet, amikor a Tóth József által vezetett XIII. kerületi önkormányzat egy közel 3000 négyzetméteres Ipoly utcai telket adott el az értékesítésre kiírt pályázatra egyedüliként jelentkező, Lovas Tamás és a Girasol Invest & Trade SA tulajdonában lévő BHG Zrt. által birtokolt Jászingatlan Kft.-nek 330 millió forintért. Az önkormányzat a szerződésben vállalta, hogy a megépült ingatlanban a földszinti helyiségeket 400 ezer forint négyzetméteráron majd visszavásárolják, Hiszékeny Dezső (MSZP) alpolgármester pedig ráadásul meg is magyarázta, hogy ez így jó, és a telket megvásárló cégnek sok egyéb kiadása lesz még a vételáron kívül.
Érdekesség, hogy az Átlátszó által 2015 februárjában közadatigénylésben kikért adatok szerint az Ipoly utcában – forrásaink szerint az ominózus telken felépült irodaházban – bérel irodát az Országgyűlés Hivatala Hiszékeny Dezső parlamenti képviselőnek havi bruttó 362.585 forintért.
Az angyalföldi-újlipótvárosi önkormányzattal kötött másik Lovas-üzletről nemrég írtunk: A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta, majd 2014 telén eladta egy korábbi ingatlanügyben már feltűnt offshore céghez köthető vállalkozásnak. 2014 tavaszán viszont az önkormányzat a növekvő igényekre hivatkozva bejelentette, hogy 300 férőhellyel bővítenie kell a kerület óvodai kapacitását, mégpedig a Pannónia utcai óvoda felújítására kalkulált összeg duplájáért.
Az óvoda értékesítésére kiírt pályázatot a Korall-Invest 2006 Kft. nyerte, a cég tulajdonosa Lovas Tamás, valamint a Komádi 2000 Zrt., és a Komádi 2000 Zrt. egyik tulajdonosa szintén Lovas Tamás, a másik pedig az Ipoly utcai tranzakcióból ismerős, Brit-Virgin szigetekre bejegyzett Girasol Invest Trade SA.
Belváros-Lipótváros: Dorottya utca
A Blikk írt arról elsőként, hogy az V. kerületi önkormányzat 2010-ben 5 ingatlant adott át a saját tulajdonában lévő Belváros-Lipótváros Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő (BLIV) Zrt.-nek, amelyet aztán – az ingatlanokkal együtt – eladtak 2,68 milliárd forintért a Praefinium-SIVAC-FIS nevet viselő luxembourgi cégnek.
Az önkormányzat az érintett ingatlanokat csak az eladás előtt egy évvel, cserék útján szerezte meg az államtól és a fővárosi önkormányzattól, majd értékesítés előtt az ingatlanválságra hivatkozva 25% leszállította az árukat.
Az eladás után a BLIV vezérigazgatója Serfőző Péter, Giró-Szász András kommunikációs államtitkár sógora lett. 2012-ben megvásárolta a Lovas Tamás és Lovas Péter érdekeltségébe tartozó Hausop Ingatlanhasznosítási Kft. a BLIV-et, amely jelenleg már végelszámolás alatt áll, egyedüli tulajdonosa pedig Bakucz Miklós, aki a Lovas-testvérek több korábbi cégében (pl. Vektor Zrt., Első Budai Építő Zrt., BHG-Invest Kft.) is üzlettárs volt.
Az egyik így eladott ingatlan a Dorottya u. 8. szám alatti épület, ahol most szállodafejlesztést végez a BLIV által 2013-ban alapított Dorottya 8 Hotel Kft., amelyet 2014-ben megvásárolt a Lovas Péter tulajdonában lévő Bilton Kft., és a tranzakció előtt két nappal bejegyzett, Serfőző Péter tulajdonában lévő Safe Port Project Kft., amelyben 2014. novemberében szerzett 20%-os tulajdonrészt Giró-Szász András államtitkár.
A 444 azt is megírta, hogy a Belvárostól a BLIV-et megvásárló Praefinium befektetési tanácsadó cégében 9%-os tulajdonrésszel rendelkezik Heim Péter, akivel Giró-Szász András 2010-ben közösen alapította a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t, és akinek az államtitkár ugyanabban az évben eladta saját korábbi cégét, a Strategopolis Kft.-t.
Erdélyi Katalin
A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!