Hírek

Napi Mutyimondó: offshore-ba megy a rezsipénz

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

New Yorkban 35 év után elkapták a Scorsese filmből, a Nagymenőkből ismert gengszterbanda tagjait, akik ma már öregemberek, és végül gyanúsított lett, sőt ki is hallgatták a volt esztergomi polgármester, fideszes képviselőt Meggyes Tamást is egy hűtlen kezeléses ügyben, de azért egyébként business as usual, korrupciós fronton. Lássuk a részleteket!
Offshore cégeknél landoltak a rezsimilliárdok
Az Index írta meg, hogy miközben a kormány a nag yrezsicsökkentéssel korrumpálja a választókat, hiszen a következő nagy hullámot csak akkor hajtják végre, ha rájuk szavaznak az emberek, eközben szépen offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak pedig kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, amelynek egy év alatt elképesztő mértékben, tízmilliárdokkal ugrott meg a nyeresége. A szerződések felkerültek az internetre.
Állami milliárdok Simicska cégeinek
A HVG arról cikkezett, hogy közel 70 milliárd forintot költött a kormány 2010 óta a saját reklámjára, és Simicska Lajos érdekeltségei természetesen a kedvezményezettek élmezőnyében állnak. Furcsa újdonság, hogy Simicskáék csurrantanak-cseppentenek baloldali lapoknak is: nyilvánvalóan aprópénzt, de lehet érvelni a külföldiek előtt, hogy itt minden rendben van, az állami reklámköltés kiegyensúlyozott. Az aprópénzhez képest jobban tesszük, ha a milliárdokra figyelünk: a legújabb, hogy egymilliárdos megbízást kapott a Simicska-közeli tévés produkciós cég is, amely a különböző lottósorsolásos műsorokat készítheti ezért a rengeteg pénzért. Tavaly 1,6 milliárd áramlott ugyanoda. Közben a Népszabadságot megvásárló titokzatos bécsi befektető cég vezetője nyilatkozott arról, hogy stróman-e.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Használhatatlan közbeszerzési adatbázis
közgazdász arról beszélt az Átlátszónak adott interjújában, hogy teljesen használhatatlan a közbeszerzési adatbázis. Ebből derülhetne ki, hogy a különböző politikához közeli vállalkozások mennyi állami pénzt nyernek a különböző tendereken. Az emberben felmerül, hogy direkt ilyen használhatatlanra csinálták-e, hogy ne tudjon kiderülni semmi, vagy csak rettentő nehezen. A korrupciókutatók most mindenesetre azon dolgoznak, hogy legyen valamilyen adatbázis amiből megtudunk valamit.

Hol lopják ki a pénzt az uniós pályázatokon?
A Napi összeszedte, hogy hogyan lopják el a pénzt az uniós építkezéseken, amelyeken tényleg mintha átok ülne, elég ha a töredezett díszkőburkolatokra, vagy a vízzel borított műjégpályára gondolunk. A lap piaci szakértőket kérdezett arról, hogy miért törvényszerű ez. A töketlenkedés, hozzánem értés mellett persze ott a simli is.

Jé, a NAV is ezermilliárdos áfacsalásról beszél!
Pont akkora áfacsalásról tud évente a NAV is, mint a kiugrott adóellenőr, Horváth András, akinek állításait mindenféle módon hitelteleníteni akarja a szervezet és a kormány is. Az adóhatóság bűnügyi elnökhelyettese nyilatkozott, megemlítette ezt az összeget, sőt azt is visszaigazolta, hogy a NAV is tudja, minden boltba eljuthatnak az áfacsalt áruk.

Tovább épül-szépül az új magyar főváros
Repteret is kap a miniszterelnök gyerekkorának színhelye Felcsút, sőt szálloda is lesz – írta a Népszabadság a település napokban közzétett településszerkezeti tervére hivatkozva, amely a módosítási igényeket tünteti fel. A szakhatóság cáfolt, szerintük semmilyen újdonság nincs a dologban, hiszen egy nem nyilvános repülőtér eddig is létezett Felcsút közelében, azon gyakorolt például Bessenyei Péter műrepülő. Remélem megoldódik a vita, és a kormányfő barátainak nem kell örök életre autóval döcögniük Felcsútra.

Vizsgálat indul az orvosi kamara ellen
Milliós lelépési összegekről, kamarai pénzből kifizetett gyorshajtási és parkolási bírságokról, magas ügyvédi és hirdetésszervezői számlákról szóltak a hírek a Magyar Orvosi Kamara körül pár hete. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most bejelentette, hogy vizsgálat indul a gazdálkodási problémák miatt. Cégadatok szerint a kamara korábbi alelnöke, a jobbikos képviselőként is dolgozó Gyenes Géza saját háziorvosi bt-jének is számlázott ki pénzeket, de ez nem látható cége mérlegében.

Eltitkolt átvilágítás a Kliknél
Az Index megszerezte azt az átvilágítási jelentést, amelyet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnökének tevékenységéről írt a miniszteri biztos, miután hetekig vizsgálta az államosított közoktatás legfőbb irányító szervét. A dokumentum hibás gazdasági döntésekről, valótlanságok állításáról, rossz vezetési stílusról és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyásáról szól, de a jelentés elkészítése óta már nem miniszteri biztos a biztos, a dokumentumot pedig eltitkolták.

Mennyibe kerül egy szülés Magyarországon?
Rengeteg bejelentés érkezik a Fizettem.hu kenőpénzfigyelő portálra arról, hogy kinek, mennyit kellett a zsebébe csúsztatni egy gyerekszülésért a szülésznőktől a nővéreken keresztül az orvosokig. Az kiderül, hogy 140-150 ezer forint alatt aligha lehet megúszni.
További érdekességek itthonról és külföldről:

Feketekampány-pénzek: a Fidesznek még egyetlen választási plakátja sincs az utcákon, a CÖF hirdetésivel viszont tele az ország – nem fogjuk soha megtudni, milyen pénzből.

A Versenyhivatal lecsapott a kamuorosz pezsgőre. Milyen világ az, amelyben már a Szovjetszkoje Igrisztojét is hamisítják?

Nem elég a pecsét, a még egy pecsét és az ilyen-olyan bélyegző, zárjegyrendszert akarnak bevezetni az ügyvédi papírokra. Az indok a hamisítás elleni védelem, de szerintem csak valakik szép bonyolult és drága rendszert akar kivitelezni.

Százak bukhatták milliójukat és üdülési jogukat egy kehidakustányi szállodában, amely ellen felszámolás indult meg, majd új tulajdonos vette meg – de már az üdülési jogok nélkül.

térfigyelő kamerafelvételek alapján nem a magyar határőr gyűjtött csúszópénzt azon busz utasaitól, akiknek kálváriájáról egy brit lap számolt be. Marad kizárásos alapon a román.

19 ezer doboz adózatlan ukrán cigarettát találtak a NAV-osok egyetlen igazoltatással. Mennyi lehet, amit nem találnak meg?

Az Economist Kelet-Európával is foglalkozó tudósítója kritikus könyvet írt a Snowden-jelenségről, amit különösen a whisleblower feltétlen híveinek érdemes elolvasni.

Egy orosz aktivista minden idők legdrágább olimpiájáról tett közzé dokumentumokat, amelyekből nyilvánvaló, hogy mindent elöntött a korrupció. A riói játékok vezére szerint azonban a brazíliai olimpia korrupció-mentes lesz. (Nevetnem kell.)

A görög korrupciós botrány elérte a bankárokat is.

Lemondott az FC Barcelona elnöke, miután kiderült, korrupció-gyanús módon vették meg Neymar, brazil focisztárt.

Pénzmosás-gyanú miatt őrizetbe vették a BitInstant, egy bitcoin tőzsde vezetőjét. Konkrétan várható volt.

Egy ausztrál vizsgálat göngyölített fel egy olyan pénzmosó-hálózatot, amely a Hezbollahot segítette.

A Világbank elnökhelyettese azon mereng, mit kellene tenni a korrupció ellen. A végkövetkeztetés: vmi újat kell kitalálni.

 

Mong Attila

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42