Adatigénylések

Uniformizálódó rádióhírek: dömpingáron adják a kormánypropagandát

A csapból is Orbán Viktor folyik – mondta még a nyáron egyik kollégánk, aki hiába tekergette a rádióját, mindenhol az MTI előre felmondott, uniformizált híreivel találkozott. Ez nem  érzéki csalódás: a közrádiókon felül országszerte 27 magánrádióban dübörög a központosított állami hírfolyam, derült ki a közmédiaalap adatszolgáltatásából. Az ok roppant prózai: az állami hírszolgáltatás olcsó.

Budapesttől Baján át Székesfehérvárig akárhová megy az ember, szinte biztosan talál olyan rádiót, amelyen az MTI Hangos Hírek szolgáltatását hallja a helyi szerkesztők által összeállított hírek helyett. A Hangos Hírek szolgáltatás lényege, hogy a közmédia futószalagon előállítja a maga uniformizált hírblokkjait, amiket aztán a rádiók megvesznek. Így a rádióknak nem kell fizetni három-négy hírszerkesztőt, akik jóval több pénzért saját hírfolyamot hoznának létre.

Az MTI szolgáltatása az előfizetők számára napi maximum 17 hírblokkot biztosít, melyek három percesek. A rádiók ezért – attól függően, hogy mekkora a lefedettségük – 20 ezertől 100 ezer forintig terjedő havidíjat fizetnek. Az ajánlat több mint csábító, mivel ez jóval kevesebb pénz, mint amennyibe a hírszerkesztők kerülnének. “Azért fizetünk elő, mert olcsóbb, mint az élő munkaerő, aki után adókat, járulékokat kell fizetni. Ezzel a módszerrel három főállású hírszerkesztő helyett egy főállású és egy vállalkozó meg tudja oldani a rádió hírszerkesztését” – magyarázta az Átlátszónak az egyik vidéki rádió kreatív igazgatója.

Az MTVA-hoz közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, azt tudakolva hogy hány magánrádió él ezzel a lehetőséggel. Kiderült, hogy meglehetősen sokan, összesen 27-en. A rádiók területi elosztása vegyes: fent van a listán a budapesti Juventus Rádió, a székesfehérvári Fehérvár Rádió, ahogy a vajai Ha-Jó Rádió is. De az MTI hírei szólnak Mezőtúron is (Pont Rádió), továbbá Cegléden (Cegléd Rádió), Szolnokon (Amadeus Rádió), Baján (Bajai Rádió), Miskolcon (Csillagpont Rádió), Békéscsabán (Csaba Rádió), Érden (Rádió Érd), Kiskunfélegyházán (Sirius Rádió), Kecskeméten (Gong Rádió), Salgótarjánban (Rádió Focus), Kapuváron (Juventus Rádió Kapuvár), és még egy egész sor rádió országszerte. Ráadásul jónéhány előfizető rádió több frekvencián is sugároz (ezt a számot az MTVA-s táblázat utolsó oszlopa mutatja), a kecskeméti Gong Rádiónak például hat frekvenciája van.

Az MTVA táblázatát innen lehet letölteni (XLS)

Az MTI hírei tehát tényleg mindenhová elérnek. Nemcsak a köztévék és a közrádiók híradóiban, híreiben hallgathatjuk meg őket, hanem már a magánrádiókat is elfoglalták a “közszolgálati” anyagok. Márpedig az állami hírszolgáltatás manapság egyáltalán nem nevezhető kiegyensúlyozottnak és elfogulatlannak. A Mérték Médiaelemző Műhely úgy fogalmaz, hogy “a legjobban a hazai közmédia működése érzékelteti azt, hogy a cenzúrához, a sajtó működésének jelentős korlátozásához nincs szükség hivatalosan érvényes cenzúra-szabályokra, vagy kék ceruzával szöveget irtó cenzorokra. A közmédia ugyan nálunk soha sem volt a minőségi, független, pártatlan sajtó példája. A 2010-es médiatörvényekkel bevezetett szabályozás azonban immár szentesítette és kodifikálta a helyzetet: kis túlzással törvényileg mondatott ki, hogy a közszolgálati média a hatalom, a hatalmon lévő párt szolgálója”.

Oroszi Babett

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2