A lengyel és a cseh gazdaság is függ a némettől, mégis jobban növekednek, mint a magyar

A német gazdaság strukturális gondokkal küzd, az autóipar nehéz, de nem kilátástalan helyzetben van, Németországnak vissza kell találnia a befektetők szívéhez. Többek között erről is beszélgettünk Európa egyik vezető gazdaságkutató intézetének, a mannheimi Leibniz-Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung (ZEW) elnökével.

Achim Wambach-nak a magyar gazdaságról is volt véleménye. Rámutatott, hogy a magyar mellett a lengyel és a cseh gazdaság is szorosan összefügg a némettel, közép-európai szomszédaink gazdasága mégis jobban növekszik a miénknél. Szerinte Európának saját magára kellene támaszkodnia, azt pedig fenntartásokkal kezeli, hogy az erős állami hátszelű kínai gyárak a magyar piacon működjenek együtt a német autógyártókkal. Interjú.

Átlátszó: A Német Iparszövetség (BDI) elnöke, Peter Leibinger decemberben a Süddeutsche Zeitungnak úgy nyilatkozott: „A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása óta a legsúlyosabb gazdasági válságban vagyunk – ez az eddigi leghosszabb recesszió, a termelés 2018 óta folyamatosan csökken, alacsony a produktivitás, és nagy gazdaságok közül Németország mutatja a leggyengébb növekedési adatokat. Társadalmi modellünk kicsúszni látszik a kezünkből.” Egyetért ezzel az értékeléssel? Valóban ennyire rossz helyzetben van a német gazdaság?

Achim Wambach: A gazdasági helyzet valóban nagyon nehéz. Három éve nincs érdemi gazdasági növekedés. Az okok egy része a közvetlen befolyásunkon kívül esik – ilyen volt például a koronavírus-járvány vagy az energiaválság, amelyek súlyosan érintették a német ipart. Ugyanakkor számos probléma belső eredetű. Jelenleg pedig az a benyomás alakult ki, hogy a politika nem kezeli kellő határozottsággal ezeket a strukturális gondokat. A legfontosabb kihívásokat eddig nem sikerült következetesen megoldani.

Az új szövetségi kormány immár nyolc hónapja van hivatalban. A hangulat azonban egyelőre nem javult, a kormányzást inkább belső konfliktusok jellemezték, mint valódi reformok és kézzelfogható eredmények. Hogyan értékeli az új kormány gazdaságpolitikáját? Elvesztegetett nyolc hónapról van szó, vagy a mélyreható reformok egyszerűen időigényesek?

Mindkettőről. A kormány egyes intézkedései véleményem szerint rossz irányba mutatnak. A nyugdíjas anyák támogatása vagy a vendéglátás áfájának csökkentése nem növekedésösztönző lépések: egyes csoportokat kedvezményeznek, de igazából nem növelik a termelékenységet. A jelenlegi gazdasági helyzetben ezek az intézkedések rossz prioritásokat tükröznek. Ugyanakkor a kormány végrehajtja azt, amiben a koalíciós megállapodásban megállapodtak. A döntő kérdés az, hogy mi történik idén. Az ígért „reformok ősze” nem hozott valódi változásokat, ugyanakkor több fontos területen – így a nyugdíjrendszer, az egészségbiztosítás, valamint a Bürgergeld (szociális juttatás – a szerk.) reformja kapcsán – szakértői bizottságok dolgoznak. Ezeknek még az idei évben kézzelfogható eredményeket kellene hozniuk. Az év közepéig még adott a politikai mozgástér a nagyobb döntések meghozatalára, mielőtt fontos tartományi választások következnek. A cselekvési kényszer egyre inkább tudatosul. A vállalatok mindenekelőtt a bürokráciát és a digitalizáció hiányát említik fő problémaként. Az, hogy ezek kezelésére most külön minisztérium jött létre, legalábbis új megközelítést jelent.

A kancellár szerint most a gazdasági reformok jelentik az első számú prioritást a kormány számára. Ön szerint hol vannak a válságból kivezető utak? Mi az, amit mindenképp meg kellene tenni az idei fontos tartományi választások előtt?

A válság az egyes ágazatokat eltérően érinti, így például az ipart vagy azon belül különösen az autóipart. A fő probléma azonban az, hogy Németországban összességében túl kevés a beruházás. Az ország drága és túlszabályozott gazdasági környezetként jelenik meg a befektetők számára, magas adó- és járulékterhekkel, valamint emelkedő bérköltségekkel. A beruházások visszacsábításához egyértelmű politikai jelzésekre van szükség. Kulcsfontosságú egy hiteles reformcsomag, amely azt mutatja, hogy Németország tudatosan dolgozik gazdasági versenyképességének javításán. Nem egyetlen intézkedésről van szó, hanem egy átfogó koncepcióról, egy következetes gazdaságpolitikai irányvonalról. Franciaország példája azt mutatja, hogy egy ilyen megközelítés működhet.

Az Ernst & Young (EY) könyvvizsgáló elemzése szerint 2025 júliusa és szeptembere között 76 százalékkal zuhant a Volkswagen, a BMW és a Mercedes adózás előtti eredménye, utoljára 2009 harmadik negyedévében volt ennyire alacsony. Az EY autóipari szakértője, Constantin Gall szerint „a globális autóipar mély válságban van, jelenleg azonban különösen a német autógyártók szenvednek”. Ez csak egy a sok kritikus vélemény közül, amely a német autóipar helyzetét illeti. Ön hogyan értékeli a német autóipar jelenlegi állapotát, és hol látja a válságból kivezető utakat?

A német autóipar jelenleg valóban nagyon nehéz helyzetben van. Jelentősen erősödött a verseny, új szereplők jelentek meg – például a Tesla, illetve számos kínai gyártó. A nyereség visszaesésének jelentős része Kínához köthető: a német gyártók ott különösen erősen voltak jelen, és éppen ez a piac esett vissza számukra szinte teljesen. Ez különbözteti meg őket például a francia autógyártóktól, amelyek kevésbé függtek a kínai piactól. Mindeközben az ágazat továbbra is sokat fordít kutatás-fejlesztésre – többek között az elektromobilitás, az akkumulátortechnológia és az önvezető rendszerek területén. Sok minden tehát továbbra is működik. Úgy látom, a vállalatok a válságot arra használják, hogy szerkezetileg átalakuljanak: a beruházások egyre inkább olyan országokba kerülnek át, mint Magyarország vagy Lengyelország, ahol rendelkezésre áll a képzett munkaerő, és alacsonyabbak a költségek.

A magyar gazdaság számos területen szorosan kötődik a német gazdasághoz. Az egyik legfontosabb kapcsolódási pont az autóipar. A magyar kormány pedig gyakran a német konjunktúra gyengélkedésével magyarázza a magyar gazdaság rosszabb teljesítményét. Ön szerint mennyire hat a német autóipar, illetve általában a német gazdaság gyengélkedése a magyar gazdaságra?

Az összefüggés egyértelműen létezik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy például Lengyelország vagy Csehország szintén nagyon szorosan kapcsolódik a német gazdasághoz, mégis gazdasági növekedést tudott felmutatni a tavalyi évben. Vagyis a jelenlegi gyengeség nem vezethető vissza kizárólag Németország teljesítményére: Magyarországnak saját, speciális problémái is vannak. Az egyik fontos tényező, hogy az uniós források jelenleg részben blokkolva vannak. Magyarországon az elmúlt években számos beruházás – különösen az infrastruktúra fejlesztése – európai pénzekből valósult meg. Emellett Magyarország erősen az elektromobilitásra tette fel a stratégiáját. Ennek felfutása egyelőre lassabb a vártnál, de végül be fog következni. Ebben az értelemben most elsősorban türelemre van szükség.

Ön szerint mi áll még a magyar gazdaság gyengeségének hátterében, és hol látja a kiutat a válságból?

A német ipari vállalatok alapvetően jól érzik magukat Magyarországon. Más a helyzet viszont a szolgáltatási szektorban. Pedig éppen ez a terület meghatározó egy gazdaság termelékenysége szempontjából, és ez a szektor sokat profitál a versenyből. Ide soroljuk ugye a bankokat, a biztosítókat, a szupermarketeket, az áruházakat, a tanácsadó cégeket és más hasonló szolgáltatásokat. Ők adják a gazdaság teljesítményének mintegy 70 százalékát. A vállalatokkal folytatott beszélgetéseim alapján azt hallom, hogy ipari beruházásokat szívesen visznek Magyarországra, ugyanakkor más területeken az ottani tapasztalatok már jóval kevésbé pozitívak.

Különösen ezek az ágazatok szenvednek a magyar kormány által kivetett különadóktól.

Pontosan.

Maradva az autóiparnál: a magyar stratégia lényege, hogy a kínai akkumulátor- és autógyártók Magyarországon működjenek együtt a német autógyártókkal. A terv szerint mindkét fél profitálhatna ebből, miközben Magyarország egyfajta hídszerepet töltene be – amiből a magyar gazdaság is nyerne. Ön mennyire tartja reálisnak ezt a modellt?

Az európai és a kínai gyártók közötti verseny bizonyos értelemben torzított. Sok kínai vállalat erős állami támogatást kap, és jó oka van annak, hogy az Európai Unió anti-szubvenciós vámokat vet ki a kínai termelőkkel szemben. Emellett az EU-n belül is léteznek már olyan szabályok, amelyek a gazdasági kapcsolatokban igyekeznek kezelni az állami támogatásokból fakadó torzulásokat. Az erősen támogatott kínai cégek európai piaci jelenléte versenytársként komoly problémákat okozhat. Éppen ezért szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, mennyire lehetnek tartósak és működőképesek az ilyen együttműködési formák Európában. Hasonló kooperációkat inkább Kínában látunk – ott azonban egészen más keretfeltételek mellett.

Egy egyre inkább blokkosodó világban Európának meg kell találnia a helyét a nagyhatalmak között. Kína egyszerre partner és kihívás, Oroszországgal megromlott a viszony, így oda a korábbi olcsó energia, közben a transzatlanti kapcsolatok is bizonytalanabbá váltak. Ön milyen kilátásokat lát Európa számára a következő években, és hogyan kellene Európának gazdaságpolitikailag pozicionálnia magát ebben az új világrendben?

Sok minden amellett szól, hogy Európának jobban a saját erősségeire kellene koncentrálnia, és meg kell teremtenie ehhez a megfelelő keretfeltételeket. Geopolitikai szempontból a helyzet viszonylag egyértelmű: a biztonságpolitikai fenyegetés keletről érkezik, Európa pedig továbbra is az Egyesült Államok védelme alatt áll, különösen az amerikai nukleáris védőernyő miatt. Európa a nyugati szövetségi rendszer része, és az is marad. Ugyanakkor az Egyesült Államokban zajló politikai folyamatok kétségessé tették ennek a rendnek a stabilitását. Éppen ezért Európának a saját gazdasági erejét kellene kihasználnia, és határozottabban, nagyobb önbizalommal fellépnie – akár az Egyesült Államokkal szemben is.

Mik Európa erősségei?

Európa legnagyobb erőssége a hatalmas belső piaca. A nemzetközi vállalatok – köztük az amerikai cégek is – elfogadják az európai szabályokat, mert hozzá akarnak férni ehhez a piachoz. Európa erősen szabályalapú módon működik, és ez kulcsfontosságú előnye. Éppen ezért az EU-nak véleményem szerint nem szabadna elindulnia abba az irányba, hogy feladja a WTO-szabályok betartását. Sok ország számára Európa éppen azért vonzó, mert a döntések nem önkényesen születnek. Európában a szabályok nem egy-egy személytől függenek. Míg az Egyesült Államokban egy kormányváltás gyorsan átírhatja a játékszabályokat, az európai rend stabilitást biztosít. Az Európai Bizottság például nem vethet ki tetszés szerint vámokat, ahogy azt más nagy szereplők megtehetik. Ez a szabályalapú működés teszi Európát kiszámítható és megbízható partnerré. A befektetők számára egy szabályokra épülő piac vonzóbb, mint egy olyan rendszer, ahol a szabályok politikai erőviszonyoktól vagy egyes szereplőktől függenek.

A magyar stratégia lényege, hogy jó kapcsolatot ápoljon minden nagyhatalommal, és mindegyikkel kereskedjen – Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal is. Hogyan értékeli ezt a megközelítést? Fenntartható lehet egy egyre inkább blokkosodó világban?

Vannak példák kisebb országokra, amelyek semlegességi stratégiát követnek, például Svájc. Magyarország azonban az EU és a NATO tagja, vagyis szorosan be van ágyazva a nyugati, európai szövetségi rendszerbe. Magyarországra is igaz az, hogy a katonai fenyegetés nem nyugatról érkezik.  A beruházások döntő része viszont nyugatról jön, ahogyan a vállalatok és a kereskedelem is elsősorban a nyugati irányhoz kötődik. Magyarország az európai belső piac része, és az ország jóléte nagyrészt Európán belül keletkezik. A kínai beruházások nagysága pedig a nyugati beruházásokhoz képest viszonylag csekély.

Kérdezett: Dóka Milán

Címlapfotó: zew.de