Az alezredes rémálma és fekete csomag az ostromlott Donbaszban

Lassan törnek előre az oroszok Ukrajna keleti részén. A tél közeledtével ismét az energiaellátást vették célba. A Donbaszban néztük meg a naponta támadott, korábban biztonságosnak gondolt városokat. A drónok egyre több helyen bukkannak fel.

Azt álmodtam, hogy ott álltam Putyin mellett, egészen közel, és nem öltem meg, mondja az alezredes. Hamburger a korai vacsora, a kijárási tilalom miatt már délután találkozunk. Hideg van, városszerte generátorok zúgnak, nincs áram, az oroszok az infrastruktúrát támadják. Készülnek a télre.

A nyári offenzívájuknak állítólag vége, és bár voltak kritikus pillanatok, mégsem törtek át. Ám közelebb húzódtak a Donbasz szabad városaihoz, húsz kilométerről indítják a drónokat. A városi tanács minden nap jelenti, hol, milyen károkat okoztak a becsapódások.

Nálam volt a szolgálati fegyverem, és kötelességem lenne megölni, de nem tettem meg, mondja az alezredes. A rémálmokról beszélgetünk, a félelemeinkről, a gyilkolásról. Álmában nem ölte meg Putyint, zaklatottan riadt fel.

Fogalmunk sincs, mit jelent az álma.

Orosz támadás nyoma. Fotó: Átlátszó / Makai József

Videót mutat a telefonján, füstölgő romok, autóroncsok, épületekkel határolt terület, mondjuk azt, hogy udvar, télies időjárás, a bomba kopár fákat tört meg, mariupoli pillanat az orosz bombázás után, fegyvert szorongató egyenruhások, űzött tekintetű civilek, sírás.

Azt se tudják, élnek-e még, vagy a túlvilágon is csak kín van, fájdalom, veszteség és fegyverek.

Mit gondolnak a halálról a túlvilágon?

Ez kórház volt, mondja az alezredes. A becsapódás után szinte azonnal megérkezett. Akkor Mariupolban élt, oda menekítette családját Donyeckből, még 2014-ben. Aztán Mariupolból is továbbálltak. Amikor az oroszok megérkeznek, csomagolnak.

Donyeckben még nem értettem, mi ez, mondja.

A városban idegenek bukkantak fel, szervezettek voltak, szervezettebbek, mint az állam, az akkori Ukrajna. Az új erő, a szakadár milícia parancsnoka nehezményezte, hogy a helyiek nem akarnak harcolni.

Harcoltak helyettük ők, a Moszkvához hű, a Moszkvából irányított fegyveresek. Városokat foglaltak el, először a rendőrségi épületeket, aztán ultimátumot adtak a helyhatóságnak, esküdjenek fel az oroszbarát népköztársaságra.

Ebből menekítette ki családját az alezredes, Mariupolban a barátoktól kaptak használatra házat, folytatta a munkáját, a család igyekezett belakni az új életet, felfogni, hogy a sebtében csomagolt bőröndökből élnek majd, a donyecki idők pedig elmúltak, emlék lesz minden.

Mariupolból pedig így menekültek el.

Az oroszok hamar bekerítették a várost, az ostrom egyre több áldozatot szedett. Az alezredest megkérték, segítsen kijuttatni az újságírókat és az orosz atrocitás bizonyítékait.

Kapcsolatba léptek az egyik nemzetközi szervezettel, akik a városba nem mentek be, de egy ponton átvették volna az újságírókat és az alezredes családját. Ám a találkozó nem jött létre, nem vártak az ukránokra, elmenekültek.

Fel nem robbant eszközt a városi parkban. Fotó: Átlátszó / Makai József

A hátrahagyottak bezsúfolódtak az alezredes autójába, úgy indultak el. Az alezredes autójának sofőroldali ablakát betörte a légnyomás, szürke fólia volt az üveg helyén. A szakadt autóból minden ellenőrző ponton riadt férfi szállt ki, készségesen nyitotta volna a táskát.

Az oroszok leállították, és másik táskába nyúltak bele.

Vagy egyikbe se. Ennek a riadt férfit alakító alezredes örült. Ha mégis azt a táskát nézik át, aminek a cipzárjával ügyetlenkedni igyekezett, hamar megtalálják a kamerát, a sisakokat, a mellényeket, a műholdas telefont.

Vacsora előtt sétálunk, az orosz bosszú friss sebei ott vannak a lakóházakon, a kormányzati épületeken. Az alezredes szerint a városban is lehetnek még segítőik, figyelik és jelentik a katonák mozgását, a nagyobb csoportosulásokat. Elkísér a szállásig, körülnéz, a körülményekhez képest biztonságosnak gondolja.

Korán sötétedik. Áram még nincs.

A papnál lakom, a vendéggel és a templomszolgával az ebédlőben ülnek. Mondom, hogy sört akartam venni, de nem találtam.

Persze hogy nem találtam, még érvényben van a száraz törvény, a ‘22-es invázió óta nem lehet alkoholt árusítani a Donbaszban.

De tegnap mégis ittunk.

Persze hogy ittunk, ma is ihatunk.

A megoldás a fekete csomag lesz. A templomszolga ismeri a taxist, aki ismeri a szeszneppert, a telefonos egyeztetés és a szerénytelen felár felszámítása után a fekete csomag meg is érkezik.

Nem tudtam, hogy a katonai lelkészek napja van. Ünnepelünk. Amíg van a töményből, avval.

Több alakulat mellett tábori lelkész, egyszer elkezdte sorolni a dandárokat és ezredeket, de tizenvalahány után elölről kellett volna kezdeni.

Nem csak lelkiekben, az Örökkévaló szavaival vigasztal, a templom mellett pihenőhelyet is épített, ha farostlemezekből is, ebben kaptam egy priccset. Zuhany van, mosógép, sőt szauna is, beesnek katonák, önkéntesek, akár néhány órát is pihenhetnek. A költségeket, bár szegény, az eklézsia állja, minden adománynak örülve.

Katonák pihenőhelye. Fotó: Átlátszó / Makai József

A konyha nagy, mindig akad meleg étel.

Raktár is van, abban egészen materiális segély, étel például. A vendég autóját instant levesekkel pakoljuk meg, a második vonalban, a bunkerben elég meleg vizet önteni rá, gyorsan elkészül, és meleget is ad.

A vendég elmegy, hármasban maradunk, a papot hívják, felköszöntik, az üzeneteket kötelességtudóan, büszkén felolvassa. Elfelejtem – és ezért újra meglep –, mennyire komolyan lehet venni ezeket az alkalmakat, és a tósztok koreográfiáját is. Néhány köszöntés már-már olyan hosszú, mint egy rövidebb beszéd.

Ezeknek én vagyok a katonaszökevény, mondja váratlanul a templomszolga. Az „ezek” most éppen a kormányt jelenti, meg a mozgósítás végrehajtóit.

A templomszolga az ország nyugati részéből jött, több mint egy éve önkénteskedik a pap mellett. Otthon a nővére maradt, hat gyerekkel, a férjét nemrég mozgósították, a templomszolgát ez is dühíti.

A pap mobilon DJ, tábori lelkészekről szóló dalokat keres a YouTube-on, több van, mint gondoltam. Van mondjuk úgy öt, és azt hittem, nincs egy se. Kicsit vezényel, amíg dúdol és énekel, mutatóujját felemeli, amikor olyan rész jön, ami nagyon tetszik neki.

Későre jár, már nem jön újabb üzenet, már nem köszönti senki, asztalt bont, elindul, a templomszolga mellette áll, gyengéden támogatja, átsegíti az egyenetlen talajon, kikerülik a kanapét, leküzdik a lépcsőt.

Felvánszorgok a priccsemhez.

Ez volt a vasárnap.

Makai József (Donbasz)

A szerző felvételei