Tényleg gazdagabbak és okosabbak a zsidók másoknál? És miért nem?

Egyszer Yehudi Menuhint megkérdezték, miért olyan sok a kiváló zsidó hegedűs és karmester. Erre ő azt válaszolta: igen, sok jó van, de sok a rossz is. Ha felületesen akarnánk összegezni Bolgár Dániel zsidókról írt könyvét, akár ennek az anekdotának a felidézése is elég lenne.

Persze a még mindig ifjú történész disszertációja ennél sokkal többről szól. Mentális kórkép őseinkről, de magunkról is. Arról, hogy a gondolkodásunk milyen sztereotípiák mentén strukturálódik. Így amikor a zsidók vélt vagy valós sikerességéről, átlagon felüli tudásukról, gazdagságukról gondolkodunk, voltaképpen saját magunkról is okoskodunk: miért is (nem) vagyunk mi okosak, sikeresek, gazdagok.

A legáltalánosabb szociálpszichológiai közhelyek egyike pedig éppen az, hogy sikereinknek mi magunk vagyunk az okozói, míg kudarcainkért kizárólag a társadalom, a környezetünk a hibás. Szintén ilyen toposz, hogy gondolkodásunk inkonzisztens, egymásnak szögesen ellentmondó tudattartalmak is megférnek benne úgy, hogy bennünk ez nem is tudatosul, de ez valahol össztársadalmi szinten is igaz.

A témához kötődve: a zsidókról is egyszerre gondolták anno, hogy az átlagnál sokkal gazdagabbak, okosabbak, ugyanakkor egyszerre vetették meg a koldusszegény, műveletlennek, koszosnak tartott zsidókat, akik nem is lehetnek másmilyenek. Az antiszemitizmus már csak ilyen: egyszerre alapul csodálaton és megvetésen.

Mindez persze a nemzetkarakterológiával is összefügg (ugyebár, a magyar fociokos, a szerbek mennyei nép, a németek precízek, és sorolhatnánk), vagyis a nemzetek kedvenc hobbija az önmagukról alkotott pozitív kép díszítgetése, de nem árt, ha egy másik népcsoporttal szemben is definiálják magukat. Ehhez pedig a mindenkori zsidók éppen jól jöttek, hisz nem is egy szomszédos nép voltak, hanem egyenesen köztünk éltek.

Bolgár Dániel ennek megy utána. Könyve ugyan igen vaskos (és alapos, csak a jegyzetek, a források stb. vagy 180 oldalt tesznek ki), de a szerző stílusa, eljárásmódja fölöttébb élvezetes, gyakran szarkasztikus, sőt, vicces, olykor jól le- és beszól a történész szakmának (mert annyi zagyvaságot írtak a témában, még a közelmúltban is).

Bolgár Dániel: Miért éppen a zsidók? – A zsidó siker és kudarc feltalálása Magyarországon
Corvina, 2024
543 oldal, 6490 Ft

A szerző egyszerre értelmezi, magyarázza és ugyanakkor demitologizálja azokat a vélekedéseket, tudományos vagy annak szánt, illetve annak tűnő, de valójában kamu elméleteket, amelyek arról szólnak, hogyan válhattak a zsidók gazdagabbakká, sikeresebbekké, intelligensebbekké az utóbbi vagy 800 évben. Már ha azzá váltak. Ha igen, kik ők, ha pedig nem, szintén kik ők? Itt jegyezzük meg, hogy a könyv kb. a legújabb izraeli-palesztin konfliktus előtt íródott, a szerző régóta foglalkozik a témával, tehát annak semmilyen aktuálpolitikai vonatkozása nincs.

Valójában tehát nem is a zsidókról szól a könyv, hanem az elképzelt zsidókról. Bolgár Dániel rögtön leszögezi, hogy halachikus értelemben nem zsidó, illetve semmilyen értelemben nem tartja magát annak – ám a nürnbergi törvények szerint az lehetne. Mindez azonban csak azért fontos, mert ezáltal is jelzi témaválasztásának személyességét, és ez az egyéninek mondható látásmód hatja át a könyvet, ami által még kifejezetten szórakoztató is, noha kőkemény dolgokról esik szó.

Szerkezetileg ugyan a könyv középső részét képezi az, ami a zsidó siker régi magyarázatait veszi számba („Mindenki azt kapja, amit megérdemel”), de ez az eszmetörténeti futam egyszerre szórakoztató és megdöbbentő, ahogyan számba veszi a magyarázatokat a „kiválasztott népről”, így a természetfelettieket (sátáni voltuk, a pokoli terv, avagy az ördögi ügyeskedés versus isteni pártfogás) és a természetieket (faji, szociobiológiai magyarázatok, az üldöztetési elmélet, az észházassági elmélet, a foglalkozásszerkezeti magyarázat).

Az emberi butaság kiváló tárházat vázolja fel előttünk Bolgár Dániel, sorra cáfolva ezen magyarázatokat. Kimutatva eredetüket is, s azt, hogyan terjedtek a nemzeteken belül és között, bizonyítván, hogy a hülyeség örök. Minthogy ezek a „teóriák” ma is virulensek, világossá válik: attól, hogy ezek eszement dolgok, nem hogy a felvilágosodás korában nem szűntek meg, sőt egy részük pont ekkor keletkezett. Vagyis aligha gondolhatjuk azt, hogy csak a régiek beszéltek össze-vissza.

Sőt, a szerző a páriakapitalizmus elmélete kapcsán („Kíméletlen uzsorásokból kaftános puritánok”) nem kis élccel mutatja be, hogy Karl Marx nyomában – aki, ugyebár, maga is zsidó származású volt – a szociológia olyan mesterei, sőt atyjai, mint Werner Sombart és Max Weber, hogyan próbálták megfejteni a „zsidó siker” rejtvényét. Helyenként hetet-havat összehordva, bizonyítván, hogy a legnagyobb társadalomtudósok is képesek előítéletesen gondolkodni, prekoncepcióikra alapozni és az esetleges tényeket azokhoz igazítani, míg az ellentmondó adatokat a fiók mélyére süllyeszteni. De szóba kerülnek itt olyan magyar gondolkodók is, mint Hajnal István, Bibó István és Hanák Péter.

Különösképpen élvezetes a vallási intellektualizmus elméletéről szóló rész („A Wall Street bóherei”), amelyben a szerző azt elemzi, mennyiben tartható az a tézis, hogy „a zsidó vallásban eleve benne rejlett a modernitás gondolkodásmódja. Mintha úgy látnák a teória hívei, hogy a zsidók már évszázadokkal a felvilágosodás előtt felvilágosultak volna.” Itt végül is ízekre szed egy 1945 utáni kutatást (Life is With People), amelyben a kor legjelentősebb amerikai antropológusai New York-i zsidókat interjúzva igyekeztek bemutatni, hogy a közép-kelet-európai stetlek népének milyen volt a társadalmi szerkezete, a kultúrája; hogyan viszonyultak a tudáshoz, ez hogyan kapcsolódott vallásukhoz, a Tóra tanulmányozásához, sőt a házasodási szokásokhoz, és így tovább.

Az összes poént nem lövöm le, mert mind módszertanilag, mind társadalomtörténetileg érdekes (sőt, szórakoztató) ez a fejezet. Bolgár igen plasztikusan szemlélteti, hová vezet az, ha egy már nem létező, utólag elképzelt, rekonstruálni kívánt közösség alapján, utódaikat kérdezve értelmezzük (félre) a dolgokat, hogyan kreálunk belőle mondvacsinált elméletet. Valami olyasmit, hogy a kelet-európai zsidók a stetlek lakóiként már akkor felfedezték az amerikanizmust, és magukévá tették az amerikainak tartott értékeket (tudás, munka, self-made-man), amikor még ki sem érkeztek Amerikába.

A magyar olvasó számára – legyen antiszemita vagy éppen zsidó, esetleg sima érdeklődő – pedig a könyv magyar vonatkozású, Bolgár saját kutatásaira is építő részei igazi csemegék, miközben a régebbi kutatási eredmények döntő többségét szétcincálja, kimutatván azok módszertani tévedéseit, illetve ideológiai meghatározottságukat. Például az „Okosabbak voltak-e a zsidók?” című fejezetben annak megy utána, igaz-e a zsidó zseniről alkotott közvélekedés (avagy: aki zsidó, nagyobb eséllyel lesz zseni?), ha már annyi köztük a magyar Nobel-díjas. Illetve: a zsidóknak tényleg nagyobb a koponyája? Meg az IQ-juk? És hogyan (nem) függ ez össze már eleve mindezek mérésének módszerével.

Saját (hely)történeti kutatásai révén tekinti át, igaz-e az a toposz, hogy a zsidók tanultabbak voltak. (Szpojler: helyenként és olykor igen, néha meg nem.) Tényleg annyira másból éltek a zsidók, mint a magyarok? És ami századokon át izgatja az emberek fantáziáját: mindig is gazdagabbak voltak a zsidók, és ha igen, miért? (Hogy kiderüljön, a magyarországi zsidók közt is hihetetlenül sokan voltak koldusszegények, főleg a keleti országrész falvaiban.) No és a gazdaság hogyan párosul a fizikai jóléttel? Mármint azzal, hogy aki gazdagabb, bőségesebben étkezik, egészségesebben él, akkor előbb-utóbb magasabb is lesz, és tovább is fog élni? Részletek a könyvben.

Miképpen a továbbiak is, amiről részben a szerzőtől és másoktól is olvashattunk már tanulmányokat is. Tudniillik, hogy a tanárok pofára osztályoznak? Miért voltak alacsonyabbak a zsidó diákok osztályzatai tornából, miközben matekból meg magasabbak? Hogyan mérhető mindez, és hogyan magyarázható a tanárok előítéleteivel?

És még sorolhatnánk a témákat, amelyekhez bőséges példák, esetek (esettanulmányok), táblázatok szolgálnak adalékul. A végkövetkeztetést azonban nem árulom el, ti. hogy a zsidók tényleg sikeresebbek-e voltak az oktatásban, illetve a későbbiekben a gazdaságban is a végzettségük, habitusuk miatt. Mert a könyvből arról is olvashatunk, egyszerre a „zsidók okosabbak” tézis igazolásaként és cáfolataként, hogy a magyar társadalmon belül más lényeges hasadékok is voltak, amikhez a zsidóknak ilyen értelemben éppen semmi közük sem volt.

Szerbhorváth György

Címlapkép: Pixabay