Egyéb

Hétmilliárdot költöttek a minisztériumok az utolsó fél évben

A második Orbán-kormány utolsó fél évében a minisztériumok és háttérintézményeik legkevesebb 7.111.094.741 forintot költöttek utazásra, valamint bútorok, telefonok, járművek és informatikai eszközök beszerzésére. A tényleges összeg azonban jóval nagyobb lehet ennél, ugyanis az EMMI egyáltalán nem közölte, hogy mennyit költött járművekre és utazásra, a KÜM az informatikai eszközökre és telefonokra költött összeget nem mondta meg, az NFM pedig későbbre ígérte a minisztérium alá tartozó cégek beszerzési adatainak összegyűjtését.

beszerzesistop.jpg

Józsa István MSZP-s képviselő 2010 óta rendszeresen megkérdezte a minisztériumokat, hogy mekkora összeget költöttek utazásra, valamint bútorok, informatikai eszközök, járművek és telefonok vásárlására. Március végén kapta meg a második Orbán-kormány utolsó fél évére vonatkozó adatokat, ezeket foglaltuk össze. 2013. október 12. óta a tárcák és az irányításuk alá tartozó háttérintézmények (cégek) a parlament.hu-n elérhető táblázatok szerint legkevesebb 7.111.094.741 forintot költöttek el a kérdéses célokra, azonban a tényleges összeg ennél minden bizonnyal több, hiszen az EMMI nem mondta meg, hogy mennyit fizetett ki járművekre és utazásra (bútorokat, telefonokat, és informatikai eszközöket nem vettek bevallásuk szerint), a Külügyminisztérium az informatikai eszközökre és telefonokra költött összeget nem közölte, az NFM-et vezető Németh Lászlóné pedig későbbre ígérte a minisztérium tulajdonában lévő cégek beszerzési kiadásainak összegyűjtését.

Ami az adatszolgáltatásokból kiderül: a legtöbb pénz, közel 3 milliárd forint informatikai eszközök vásárlására ment el, és legtöbbet az NGM költött. A hosszú táblázatsorokban kiadott tételes listákban bőven van érdekesség, például a NAV szilveszteri vásárlásai; itt csemegézhet, aki szeretne.

 

 

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42