Egyéb

58 millióért vett légpárnás hajót a NAV egy bútorgyártó cégtől

Pedig eredetileg csak 45 milliót terveztek költeni a Záhonyban bevetésre kerülő vizijárműre.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly szeptemberben írt ki közbeszerzést egy légpárnás hajó megvásárlására, hogy azzal is fel tudjanak lépni Záhonyban a cigarettacsempészek ellen.

Február 5-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy  a tender lezárult: a NAV január 20-án megkötötte a szerződést a nyertessel. A nyílt eljárásra három pályázó nyújtott be ajánlatot: az AMT Hungary Kft., a Harmónia 91 Kft., és a Quick-Tech Kft.

A NAV közbeszerzését az AMT Hungary nyerte, a szerződés értéke nettó 58,43 millió forint. Az eredményhirdetésben ugyanakkor az is szerepel, hogy a NAV által eredetileg tervezett érték csak nettó 45 millió forint volt, vagyis az adóhivatal 13 millióval többet költ a légpárnás hajóra a cigicsempészek elleni küzdelem jegyében.

A szeptemberi ajánlattételi felhívás szerint a tender győztesének a hajóhoz egy, a szállítására alkalmas utánfutót, valamint tanfolyamot is biztosítania kell – ez azonban az eredményközlő hirdetményben nem szerepel.

A NAV tenderén győzedelmeskedő cég teljes, hivatalos neve AMT Hungary Bútorgyártó és Forgalmazó Kft., fő tevékenységi köre ennek megfelelően irodabútor gyártása.

A 2013-ban 500 ezer forint törzstőkével bejegyzett budapesti kft. tulajdonosa az Acsára bejegyzett Regius Green Energy Kft., amelyet dr. Márkházai Sándor birtokol, aki további két acsai vállalkozás tulajdonosa: övé még a Hexakom Kft. és a Geopolisz Green Energy Kft. is.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta. A kép illusztráció.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42