A helység kalapácsa

„Felrúgod, ahogy van” – mondja egy kiszivárgott felvételen a Momentum pultjáról a polgármester

Hangfelvételeket juttatott el az Átlátszóhoz egy ismeretlen, amelyeken többek között Budakalász jegyzője és polgármestere arról beszélget, mennyire aggályosnak tartják a Momentum konzultációs ívgyűjtő akcióját és hogyan lehetne megakadályozni azt. Jelzőkben nem volt hiány és unortodox megoldási ötletekben sem. A polgármester például felvetette, hogy menjenek oda és rúgják fel a pultot. Az Átlátszónak most azt nyilatkozta, nem gondolta komolyan a dolgot, a lehallgatások miatt pedig feljelentést tettek.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

Egyre több információ kerül napvilágra arról, milyen nehezen védhető kijelentéseket tesz Budakalász jegyzője és polgármestere hol nyilvánosan, hol szűk körben. A jegyző nemrég egy anyakönyvvezetői állásra jelentkező férfit buzizott le nem is annyira diszkréten, míg a polgármester állítólag a közterület-felügyelőket fenyegette meg állásuk elvesztésével  erről a Kalászi Napló írt. Most pedig néhány hangfelvételből kiderült, hogy a Momentumosok nyári akciója is csípte a szemüket.

A Momentum tavaly júliusban 5-6 alkalommal gyűjtötte a nemzeti konzultációs íveket Szentendrén és Budakalászon, a HÉV-állomás környékén.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az Átlátszó birtokába jutott felvételeken a névtelen forrás szerint Balogh Csaba képviselő, dr. Deák Ferenc jegyző, dr. Göbl Richárd polgármester és Fetterné Ferenczy Beatrix rendészeti irodavezető hangja hallható, valamint egy civil személyé. A birtokunkba jutott felvételek leiratát innen lehet letölteni (PDF).

Az egyik felvételen elhangzik, hogy Balogh Csaba képviselő értesíti dr. Deák Ferenc jegyzőt, hogy a Momentum a nemzeti konzultációs íveket fogja gyűjteni. Erre válaszul a jegyző közli, hogy

megtiltjuk, nincs közterületfoglalási engedély, adatvédelmi szempontból súlyosan aggályos, húzzanak a büdös francba, nincs ilyen”.

Majd hozzáteszi, hogy az adatvédelmi hatóság már elmeszelte a pártot, és lépni fognak az ügyben, és különben is a Momentum mocskoskodik, nincs feljogosításuk a gyűjtésre. Balogh Csaba képviselő helyesel, majd így szól: megértelek, megértelek, már túl undorító az egész, ez a mocsadék tömeg”.

A konzultációs ívek gyűjtése a hangfelvétel tanúsága szerint a 2019-ben a Fidesz ellenében megválasztott polgármestert, dr. Göbl Richárdot (2011 Egyesület) is bosszantotta, ő a Fideszt akarta bevonni a Momentum eltakarításába. Aztán rájött, hogy a térség fideszes képviselőjére, Hadházy Sándorra nem számíthat a kérdésben. Ennek oka, hogy Hadházy szinte láthatatlan, az utóbbi időben helyette Vitályos Eszter államtitkár, a Fidesz Pest megye 3. számú választókerületének elnöke jelenik meg és tárgyal a polgármesterekkel.

Felrúgod úgy, ahogy van

Ez a párbeszéd egy másik felvételen hallható beszélgetés szerint a következőképp zajlott le: dr. Deák Ferenc jegyző tájékoztatja dr. Göbl Richárd polgármestert arról, hogy mire készülnek a Momentumosok, és azt ecseteli, hogy Péterfalvi Attila állásfoglalása alapján jogellenes adatkezelés folyik. Majd hozzáteszi, hogy egyrészt nincs közterületfoglalási engedélyük, viszont ez a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó eset, amihez mindenkinek joga van.

Közterület-használat és gyülekezés A Momentumnak, mint minden pártnak, természetesen joga van politikai akció, cselekvés keretében a konzultációs íveket gyűjteni. Sem a gyülekezési jog gyakorlása, sem a személyes adatok védelme terén nincs beleszólása az önkormányzatnak a magyar jogban. Ha a gyülekezést a rendőrség tudomásul vette, közterület-használat fel sem merül, és az, hogy adatvédelmi szempontból megfelelő-e egy tevékenység, a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) és a  polgári bíróság kompetenciája” mondta dr. Tóth Balázs, az Átlátszó jogi igazgatója.

A hosszabb beszélgetés során a polgármester és a jegyző arra jutnak, hogy felszólítják a pártot, fejezzék be a jogellenes közterület-használatot, ha pedig engedélyt kérnek, egész egyszerűen elutasítják. Az, hogy most a gyülekezési jogát korlátozzuk, na mi van akkor, azért lehet korlátozni, szükséges és arányos mértékben. A másik alapjog érvényesülése érdekében pedig igenis köteles tűrni a gyülekezési jogának korlátozását. Miután az, hogy ő megakasztja a nemzeti, bármilyen adatkezelő, adott esetben a kormány adatkezelését, a nemzeti konzultációs ívekkel összefüggésben, csak azért, hogy neki adják oda, és közben egy szimpátia-adatbázist épít ennek kapcsán, ez…” teszi hozzá a jegyző.

Erre a polgármester a következőképp reagál:

tudod mit kéne csinálni? Szólni a Fidesznek, intézzék el ők, ne folyjunk bele. Van valaki, aki el tudná … ezt a Hadházyt? Hadházy nem csinál semmit”.

Egy harmadik hangfelvételen hallható beszélgetésből az derül ki, hogy a polgármester és a rendészek vezetője nem igazán tudják eldönteni, mit tegyenek. Fetterné attól tart, ha kiküldi a rendészeket, címlapra kerül, ezt pedig szeretné elkerülni, így arra jutnak, hogy nem lépnek az ügyben.

Egy további felvételen pedig az hallható, hogy a polgármester felszólít többeket egy szobában mondván: na, menjünk, és számoljuk fel azt a Momentumos standot”. A megszólalásán mindenki nevet.

Az utolsó hanganyagon a polgármester és a jegyző beszélget egy munkát kereső férfival, akinek vicceskedve munkát is ajánl:

„– Én tudnék egy jó munkát! Na? Kimegyünk itt a HÉV-megállóhoz, és a Momentumosok pultját felrúgod úgy, ahogy van”.

A beszélgetésnek nemsokára vége szakad, és abban maradnak, ha lesz munka, értesítik a férfit.

A hangfelvételeken elhangzó beszélgetéseknek végül semmilyen következménye nem lett. Telefonon érdeklődtünk Buzinkay Györgynél, a Momentum egyik alapítójánál, országgyűlési képviselőjelöltnél, hogy fellépett-e a bárki ellenük az akcióik során. Buzinkay kérdésünkre elmondta, nem került sor atrocitásra. Tájékoztatása szerint a rendőrséget értesítették a gyűjtésről annak idején, az önkormányzattal és a polgármesterrel pedig jó a viszonyuk.

Feljelentést tettek

Megkérdeztük a polgármestert és a jegyzőt is a felvételek tartalmáról.

Dr. Göbl Richárd polgármester az Átlátszó érdeklődésére azt írta, az előző vezetés zűrös ingatlanügyeivel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak. Ezért, illetve a magánérdekekkel szemben azóta is következetes városvezetői döntéseink miatt feladatainkat folyamatos, célzott helyi és országos lejáratókampány nyomása alatt látjuk el. Ennek egyik eszköze az állítólagosan a hivatal irodáiban zajlott magánbeszélgetések lehallgatásából származó illegális hangfelvételek kiszámíthatatlan felbukkanása, de ide tartoznak a valós személyek feltüntetése nélkül működtetett helyi bulvársajtó-termékek, mint a Kalászi Napló, a mocskolódó szórólapok és a hangulatkeltés minden más bevett formája is” hangsúlyozta.

Hozzátette, a lehallgatással kapcsolatban büntetőfeljelentést tettek.

Kérdésére visszatérve biztosíthatom Önt arról, hogy komoly szándékkal ilyen megjegyzés nem hangozhatott el, ezt bizonyítja az is, hogy a Momentum standja akkor a kért helyszínen rendelkezésre állt, és senkit semmilyen inzultus nem ért. Buzinkay Györggyel, a Momentum régiós képviselőjével – ahogyan valamennyi országos politikai párt régiós képviselőjével – pedig korrekt munkakapcsolatban vagyunk, személyesen legutóbb februárban, a polgármesteri fogadóórán találkoztunk” – zárta válaszát.

Dr. Deák Ferenc jegyző cikkünk megjelenéséig nem reagált megkeresésünkre.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a választási kampányban a polgármester egyesülete még azt hangoztatta, a városvezetéstől arrogancia, kioktatás és zsarolás helyett szolgálatot, meghallgatást és megértést” vár el.

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: A budakalászi városháza. Forrás: Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala/Facebook

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás