Átláthatóság

A NAIH szerint is jogszerűen készítettünk drónfelvételeket a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula luxusvillájáról

Ez év februárjában mutattuk be a kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. egyik tulajdonosának, Balásy Gyulának a frissen vásárolt luxusvillájáról készített drónfelvételeinket. Balásy Gyula szerint ezzel megsértettük a személyes adatai védelméhez fűződő jogát, ezért először az Átlátszóhoz fordult, majd mikor nem tettünk eleget a felvételek törlésére vonatkozó kérésének, az adatvédelmi hatóságnál indított eljárást. A NAIH friss határozata szerint alaptalanul, mert a hazai és a nemzetközi jogi előírások alapján a sajtószabadságba belefér közüggyel kapcsolatban a magánszférát nem sértő drónfelvétel készítése.

A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villát februárban drónvideón mutattuk meg.

Budai luxusvillába költöztek a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó

A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villa felújítása jelenleg is tart – drónvideón mutatjuk az épületet.

A GDPR rendelet szigorú feltételekhez köti azt, hogy mikor szabad személyes adatokat kezelni. Balásy Gyula panasza szerint a rendeletben foglalt egyik feltételnek sem felelt meg az ő tulajdonában álló luxusvilláról készült drónfelvételek publikálása, ezért kérte tőlünk azok törlését.

Átlátszó.hu Drónfelvétel Felsztólító Levél 2020-02-18 by atlatszo on Scribd

Amikor ezt megtagadta az Átlászó, az érintett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Mi az eljárásban arra hivatkoztunk – négy oldalas részletes indokolást előadva -, hogy a személyes adatok kezelésének jogszerű eseteit tartalmazó paragrafusban szerepelő, általánosan meghatározott „jogos érdek érvényesítéséhez” szükséges volt a felvételek elkészítése és nyilvánosságra hozatala is.

balasy-valasz-20200220 by atlatszo on Scribd

Az érveinket a Hatóság elfogadta, aminek különös jelentősége van a tényfeltáró újságírás mozgástere szempontjából. A közpénzen való gazdagodásról sokkal kevesebbet mond ugyanis az a szám, hogy valaki két év alatt nyolc milliárdot vett ki osztalékként a kormányzati propagandakampányokat vezénylő cégekből, mintha egy drónfelvételen látja a nyolc milliárd forint töredékéért vásárolt luxusvillát jó minőségű videón, illetve fényképeken.

Budai luxusvillába költöztek Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó from atlatszo.hu on Vimeo.

A vagyon kézzel fogható vagy szemmel látható megtestesülése a tájékoztatás céljait jobban segíti, mint a józan ésszel felfoghatatlan számok ismertetése. Egy panel és egy luxusvilla közti különbség az átlagember számára valószínűleg jobban érzékelhető, mint ha azt írjuk le, hogy valaki 80 milliót keresett egy év alatt, vagy ha azt, hogy 8 milliárdot. Pedig 80 millióból talán a telekre sem futja egy budai luxusvilla esetében. Ezért nagyon röviden leírjuk azt is, hogy mi volt az az érvelés, ami alapján a NAIH egyetértett azzal, hogy egy sajtótermék a konkrét esetben jogszerűen videózta le drónnal egy magánszemély villájának közterületről nem látható részeit is.

  • Az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata alapján is fokozottan védett alapjog a szólásszabadság és a sajtószabadság, valamint a közügyek megvitatásához, illetve a közügyekről való tájékoztatáshoz való jog
  • A tájékoztatáshoz fűződő kiemelt fontosságú érdek, hogy a két érintett cég, illetve az őket tulajdonló Balásy Gyula vagyoni helyzetéről a nyilvánosság tájékoztatást kaphasson, illetve az oda vezető folyamatokat a cégek és Balásy úr vagyoni helyzetével kapcsolatos alapvető információk birtokában értékelhesse
  • A drónvideón szereplő ingatlanra van bejegyezve annak a két cégnek a székhelye is, amelyekből a több milliárdos osztalékot kivette Balásy Gyula
  • A cikkünkben szereplő információkat és az ingatlanról közterületről készült képet mint illusztrációt kiegészítve azért volt elengedhetetlenül szükséges közzétenni, mert a felvétel volt képes a kérdéses ingatlan kiemelkedően jó fekvését és exkluzivitását mint a közlés szempontjából kiemelkedő jelentőségű körülményeket megfelelően érzékeltetni a közönség számára
  • A felvételeken kizárólag az ingatlan és annak elhelyezkedése látható, azon nem szerepel semmilyen személy, és az ingatlan tulajdonosára vonatkozó semmilyen, az érintett jogát vagy jogos érdekét hátrányosan befolyásoló következtetés sem vonható le, a tulajdonosi minőség pedig a bárki számára elérhető cégnyilvántartás és ingatlannyilvántartás alapján megismerhető.

A határozat ennél nyilván részletesebb, a jogi finomságokra kíváncsi olvasók a 14 oldalas szöveget itt elolvashatják. Abból, de már az indokolás összefoglalásából is kiderül, hogy szó nincs arról, hogy drónfelvételekkel ne lehetne magánszférát sérteni: egy privát ingatlanról készült felvétel csak akkor jogszerű az ismertetett NAIH határozat fényében, ha a feldolgozott témával érdemi kapcsolatban áll a felvételek készítése, és azon nem szerepel a védett magánszférába tartozó személyes adat – praktikusan nincs rajta semmilyen emberi magatartás.

NAIH_2020_4228_2_Balasy_Gyula by atlatszo on Scribd

M. Tóth Balázs

Drónvideó, címlapfotó: Németh Dániel

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás