koronavírus

Öt magyar rekedt karanténban egy fertőzött óceánjáró szállodahajón Florida partjainál

Öt magyar ragadt karanténban a tengeren Miami közelében a járvány miatt: az utasokat már hazaküldték, azonban a személyzetnek a hajón kellett maradnia. Amerikai lapértesülések és az ott dolgozó magyarok elmondása szerint a szállodahajón gyorsan terjed a vírus, legalább hetvenen fertőződtek meg, egy embert már kórházba kellett szállítani. Kedden 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért indult két repülőgép: a személyzet egyik tagja sikeresen regisztrált a repülőre, azonban a karantén miatt nem fogják elhozni, és a szárazföldre sem mehetnek ki a csapdába esett magyarok.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Az Oasis of the Seas nevű óceánjáró egyik magyar dolgozója azzal kereste meg az Átlátszót, hogy a koronavírus miatt karanténba került a hajójuk Miami partjainál. A világ harmadik legnagyobb utasszállító hajójáról van szó, ami a Royal Caribbean International nevű céghez tartozik, több mint 6000 utast tud szállítani. Az óceánjáró Florida partjainál horgonyzott le, a fedélzeten már csak a személyzet tartózkodik. Az interneten azt is nyomom lehet követni, hogy éppen hol található a hajó.

A hajó Miami mellett vesztegel. (Fotó: CruiseMapper)

Azt ígérték, hogy ők is hazamehetnek

„Március közepén a cég 30 napra felfüggesztette a tevékenységét, amit azóta már kitoltak 60 napra, de szerintem ez sokkal több lesz. Vendégek nélkül és majdnem teljes személyzettel (volt olyan szerencsés, akinek aznap lejárt a szerződése és hazament) a flottában található összes hajó kihajózott és lehorgonyzott valahol a Bahamák környékén” – mondta a személyzet egyik magyar tagja.

A dolgozóknak minden nap megmérték a testhőmérsékletét, azt is bejelentették, hogy mindenki egészséges, pánikra semmi ok. A kint rekedt alkalmazott fizetést március közepe óta nem kap, azonban megígérték, hogy a legközelebbi kikötésnél, március 24-én hazamehetnek, és hogy a cég állja a repülőjegyüket. Március 24-én azonban csak a szerencsésebbek mehettek haza. A személyzet teljes létszáma 2300 fő, amiből körülbelül 600-700 fő hagyhatta el a fedélzetet.

„Volt, aki hét órát várt a hajón található színházban mire közölték, hogy nem mehet, mert nincs jegy, vagy mert az országa zárva van (például: olaszok, peruiak, marokkóiak, ukránok), valamiért a magyarokat sem engedték. A cég állítása szerint garantálja a biztonságos hazajutást, de mégsem adott repjegyet, amikor még volt rá esély.”

A konzulátus nem tudja kimenekíteni őket

Március 24-én visszahajóztak a nyílt vízre, és várták a következő kikötési lehetőséget. A hajón lévő magyar személyzet felvette a kapcsolatot a Miami Alkonzulátussal és az attaséval, s konzuli védelmet kértek. A magyar állam április 1-ére küld repülőt az USA-ban ragadt magyarokért, a kint tartózkodó turistáknak és látogatóknak 880 dolláros jegyáron van lehetőségük hazajutni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn jelentette be, hogy minden külföldön rekedt magyarnak segítenek a hazajutásban, legyen szó a világ bármely pontjáról.

„Felregisztráltam erre a járatra, a jelentkezésemet el is fogadták. Sajnos március 28-án kiderült, hogy a “szuper biztonságos és fertőtlenített” hajón van fertőzött. Reggel még csak kettő volt a számuk, délutánra már 16, estére pedig 51, március 29-én már 70 fertőzöttről tudtunk. Ma már van egy haldokló is, akit sürgésen vissza kell vinni Miamiba, és kórházba kell szállítani. Mivel karanténba kerültünk, valószínűleg a hazautazásunk is oda lett, mivel azt mondta a magyar attasé, hogyha a hajó karanténban van, nem tudnak hazahozni minket. Igenis vannak hátrahagyott magyarok, és már nem tudjuk, hogy kihez forduljunk segítségért. Nem tudjuk, mi lesz velünk, mikor és hogyan tudunk hazamenni. Erősen megdőlni látszik az a kijelentés, hogy egy magyart sem hagynak hátra” – számolt be a kint rekedt magyar.

Március 31-én, kedden, egy nappal a repülőgép indulása előtt még mindig a konzulátussal tárgyal. A repülőre a regisztrációját elfogadták, az utazás előtt pedig ki kellene fizetnie a jegyét, viszont ha valamilyen ok miatt nem tud repülni, akkor nem térítik vissza az útiköltséget. A hajó nincs WHO általi karanténban, azonban ha a konzulátus nem megy értük, akkor nem tudnak kijutni a szárazföldre.

Nem tesztelték őket, mert nem betegek

A személyzet magyar tagja azt csak megsaccolni tudja, hogy összesen mennyien tartózkodnak a fedélzeten, mert titkosították az adatokat. Az első nap a dolgozók még tudták a betegek számát, mert nyilvános volt a fájl, amibe vezették az adatokat, de azóta már azt is titkosították. A hajón lévő öt magyar jól van, tesztet még nem végezek el rajtuk, csak akkor fogják őket tesztelni, ha már van valamilyen koronavírusra jellemző tünetük. A dolgozókat a vendégkabinokba szállásolták el, így legalább van erkélyük.

„Az étkezés úgy zajlik, hogy naponta háromszor kopognak az ajtódon, és vagy leteszik a földre a kaját, vagy a kezedbe adják. Én inkább a földről veszem fel, mert ki tudja, hogy azok közül, akik osztják ki beteg. Itt most reggel 9.40 van, és eddig kaptam egy kávét, de semmi kaja, az ebéd is mindig késik, olyan délután három körül szokott jönni. Napközben a neten lógok, mert a cég azt biztosította ingyen, az erkélyen csücsülök, írok, filmezek, tornázok, és próbálok nem begolyózni.”

Március 30-án reggel bejelentette a kapitány, hogy a víz, ami a csapból folyik, iható, ami azért érdekes, mert ez eddig tilos volt, illetve aznap, március 24-én reggelire már lejárt kakaót kaptak. Az sem megnyugtató hír, hogy a személyzet magyar tagja úgy értesült, hogy a szakácsoknak is pozitív lett a koronavírus-tesztjük.

Nem mérték meg az utasok testhőmérsékletét

A Miami Herald nevű floridai lap március 29-én az Oasis of the Seas hajóról szóló híradásában 14 koronavírussal fertőzött személyről számolt be. Az információt a hajó kapitánya jelentette be az óceánjárón, amit a személyzet egyik tagja rögzített, és eljuttatott az újságnak. Sokat elmond a cég kommunikációjáról, hogy amíg ez a felvétel nem került nyilvánosságra, nem volt semmilyen hír a hajón rekedt személyzetről.

A lap értesülései szerint az utasok március 15-én hagyhatták el a hajót, egyikük azt nyilatkozta, hogy amikor leszálltak, még a testhőmérsékletüket sem mérték meg. Csak 11 nappal később kapott egy e-mailt a Royal Caribbean cégtől, hogy az utasok közül valakinek pozitív lett a tesztje, és arra kérték, hogy maradjon 14 napot otthon.

Kérdéseinket mi is elküldtük az amerikai cégnek, többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy a személyzet közül hányan fertőződtek meg, és, hogy mi lesz a sorsuk. Azonban csak ugyanazt a sablonszöveget kaptuk válaszul, mint a Miami Herald.

„A legénységünk egészsége a legfontosabb prioritásunk. Akiknek tünetei voltak a dolgozók közül azokat kivizsgálták és megfigyelés alatt tartják. Egészségügyi és biztonsági protokolljainkkal összhangban személyzetünket arra kértük, hogy a kabinjukban karanténozzák el magukat, amíg megérkeznek az eredmények a közegészségügyi hatóságoktól.”

A Royal Caribbean International honlapján szintén nem találtunk információt arról, hogy a hajóikon vannak-e koronavírussal fertőzött dolgozók. Az oldalon az olvasható, hogy az új koronavírus miatt a cég önkéntesen felfüggesztette a tevékenységét március 13-án. Március 24-én pedig úgy döntöttek, hogy 2020. május 11-ig meghosszabbítják az önkéntes felfüggesztést. A visszatérés tekintetében elég optimisták, a reményeik szerint a hajózást május 12-én tudják újraindítani.

Több ezren rekedtek a tengeren

Március 13-án az óceánjáró hajók nemzetközi szövetsége (CLIA) 30 napra felfüggesztette a hajójáratok indulását és érkezését az Egyesült Államok kikötőibe a koronavírus-fertőzés veszélye miatt. Több mint tucatnyi óceánjáró szállodahajó keres nyitott kikötőt, mert a koronavírus-járvány miatt sehol sem kap kikötési engedélyt.

Az MS Zaandam nevű holland üdülőhajón eddig négy ember halt meg, és számos utas megfertőződhetett, a hajót számos dél-amerikai ország nem engedte kikötni. A hollandok most azon dolgoznak, hogy az utasokat ki tudják hozni a fedélzetről. A hajó Miami felett, a floridai Fort Lauderdale kikötőjében tervezett horgonyt vetni, de kormányzó hétfőn este bejelentette, hogy nem engedhetik meg, hogy partra szálljanak olyan emberek is, akik nem is floridaiak, a külföldi turisták kimerítenék azokat az értékes forrásokat, amelyekkel Florida az új típusú koronavírus járványa ellen küzd.

Arra hogy mennyire jó ötlet egy hajó utasait karantén alá vonni, egy japán példa már rendelkezésre áll. A Diamond Princess két héten át vesztegelt Japánnál, mert a fedélzeten megjelent koronavírus-fertőzés miatt karantén alá vonták. A vírus nagyon gyorsan elterjedt, Japán később elismerte, hogy hiba volt a hajót vesztegzár alá vonni, mert így az egészséges utasokat is fokozott fertőzésveszélynek tették ki.

Zsilák Szilvia

Címlapkép: Wikipédia

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás