koronavírus

Több mint száz dolgozóját bocsátja el egy komlói autóalkatrész gyártó cég a járvány miatt

Egyszerre 110-120 dolgozójától válik meg az egyik legtöbb főt foglalkoztató helyi cég – értesült az Átlátszó. A vállalkozás a Suzuki beszállítója volt. A dolgozóknak állítólag azt javasolták, ha később vissza akarnak menni dolgozni, akkor jobban teszik, ha aláírják a közös megegyezést, amivel egyúttal a végkielégítésről is lemondanak. Ezt sokan meg is tették abban bízva, hogy a leállás csak átmeneti, és hamarosan újra felvehetik a munkát.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„Egyre inkább egyértelművé válik, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk még a 2008-as globális pénzügyi válságnál is mélyebbre lökheti a világ minden gazdaságát” – mutatott rá az Index. Ennek oka, hogy az emberek mozgását korlátozó intézkedések szinte minden szektort egyszerre érintenek. És bár Orbán Viktor szerdán gazdasági mentőcsomagot jelentett be, várható volt, hogy több vállalkozás ennek ellenére is megszorító intézkedéseket hoz.

Ez történt Baranya második legnagyobb városában, Komlón is, ahol egy autóalkatrészeket gyártó cég, a RÁK Antenna Gyártó Kft. pénteken tömeges leépítést jelentett be.

– Felhívtak, hogy menjek be aláírni a papírokat. Amikor beértem, a hr-es letette elénk a lapokat, majd kiment. Azt sem tudtuk, miről van szó, mit és hol kell aláírni, kérdezni pedig nem volt kitől – mesélte lapunknak egy érintett dolgozó.

A dolgozóknak állítólag azt javasolták, ha később vissza akarnak menni dolgozni, akkor jobban teszik, ha aláírják a közös megegyezést, amivel egyúttal a végkielégítésről is lemondanak. Ezt sokan meg is tették abban bízva, hogy a leállás csak átmeneti, és hamarosan újra felvehetik a munkát.

– A cég a Suzukinak és Németországba gyárt alkatrészeket, így amikor megtudtuk, hogy előbbi leáll, sejtettük, hogy nem lesz munka – mutatott rá az elbocsátott dolgozó.  – A hirtelen felmondás azonban váratlanul ért minket, azt hittük, legalább állásidő lesz vagy valamilyen más átmeneti megoldást találnak. Ehhez képest az emberek többségét szinte azonnal elküldték – tette hozzá.

A gyárba – a volt dolgozók információi szerint – jövő héten kimegy a komlói munkaügyi központ két munkatársa – feltehetően azért, hogy megelőzzék, hogy több mint száz fő „szakadjon rá” hirtelen az intézményre, ahol valószínlűeg már most nagyobb a forgalom a szokásosnál.

A RÁK Antenna komlói telephelyének vezetőjét, Rajnai Norbertet emailben kerestük meg, hogy megtudjuk, mi volt a döntés oka. Emellett arra is rákérdeztünk, miért közös megegyezéssel bocsátották el a munkavállalókat, és hogy mi történik azokkal, akik esetleg nem írták alá a közös munkaviszony-megszüntetést. Érdeklődtünk arról is, hány dolgozója maradt a cégnek, és hogy mik a terveik a jövőre nézve: tervezik az újraindulást, esetleg profilt váltanak, vagy teljesen megszüntetik a kft-t.

Cikkünk megjelenéséig azonban Rajnai Norbert nem válaszolt kérdéseinkre.

A vállalkozásnak a cégadatok szerint egyébként nem ment rosszul: a 129 fős, 1997-ben alapított kft. 2018-ban 1,4 milliárd forintos forgalmat bonyolított és 35 millió forint nyeresége is volt. A cég több uniós pályázatot elnyert, és nem egyszer kapott elismerést – mint az év beszállítója – a Suzukitól.

Ugyanakkor, bár a Magyar Suzuki Zrt. korábbi közleménye szerint ők mindössze március 23-tól április 3-ig tervezik az esztergomi gyártás leállítását, és szeretnének a lehető leghamarabb visszaállni a korábban megszokott működésre, mégis több száz kölcsönzött munkásától vált meg a cég – szintén pénteken.

Könnyen lehet, hogy ez a bejelentés játszott közre a komlói kft. döntésében is.

Korlátozott lehetőségek

Felkerestük Polics József (Fidesz) polgármestert is, hogy megtudjuk, kért-e esetleg a cégvezetés az önkormányzattól bármilyen támogatást a dolgozók megtartásához.

Polics József az Áltászó kérdésére elmondta, hogy bár korábban pályázatok támogatásához kért és kapott is segítséget a cég, ezúttal nem keresték meg őket. Az önkrományzat is már csak az elbocsátásokról értesült.

A polgármester hozzátette, az autógyártó cégek leállása érzékenyen érinti a várost, mert Komlón több beszállító is van. Az eddig információk szerint egyelőre csak a RÁK Antenna bocsátott el tömegesen dolgozókat.

– Természetesen beszéltem a munkaügyi központtal és a cégvezetővel is, sajnos ez a nagyságrend nem önkormányzati kategória – magyarázta Polics József. – Jeleztem a problémát kormányzati szinten, folynak az egyeztetések. Sajnos már a szolgáltatói szerktorban is megjelentek az elbocsátások; számunkra nemcsak egészségügyi szinten lesz ez nehéz időszak. Amiben tudjuk, segítjük a helyi vállalkozásokat, de a mi támogatási keretünk ehhez kicsi (a városnak jelenleg 15 millió forintja van munkahelymegtartó támogatásra). Vizsgáljuk, miben tudunk javítani a helyzeten – fogalmazott a polgármester.

Kerestük a Baranya Megyei Kormányhivatalt, hogy megtudjuk, Komlón hány cég jelentette be eddig a komlói kirendeltségen, hogy a koronavírus miatt elbocsátja a dolgozóit; összesen mennyi új munkanélküli regisztrált Komlón az elmúlt 3 hónapban, és ehhez képest mennyi volt ugyanezen időszakban a regisztráltak száma tavaly és tavalyelőtt.

A kormányhivatal megkerésünkre – cikkünk megjelenéséig – nem reagált.

Ferenczy Tamás, a Baranya megyei iparkamara komlói szervezetének vezetője az Átlátszó kérdésére elmondta, pontos adatokat ők sem tudnak még arra vonatkozóan, hogy a komlói vállalkozások milyen lépéseket tettek már és mire készülnek. Egyelőre gyűjtik az információkat, hogy hiteles képet kaphassnak a helyzetről.

– Voltak már bejelentett leépítések, vannak próbálkozások munkaidő átcsoportosításokra, csökkentésre, kényszerszabadságolásokra. A bizonytalanság, a kivárás a jellemző, valamint a tartalékok felmérése és azok lehetséges mozgósítása van a feladatok középpontjában. Plusz terhet jelent a vállalkozásoknak, a vírus elleni védekezés, azon munkahelyeken, ahol a termelés nem állt le – mutatott rá Fereczy Tamás.

Kispál László, a komlói Vállalkozók Klubjának vezetője, egyúttal a város új alpolgármestere korábban elmondta, a város adóbevételein – így az iparűzési adóban – egyelőre nem látszik a megtorpanás, sőt, sok vállalkozás már a teljes éves adókötelezettségének eleget tett. Ezen a szinten hónapokkal később, várhatóan ősszel jelenkezhetnek majd a problémák – tette hozzá.

Ami viszont szinte garantálható, az az, hogy Komlón ismét meg fog ugrani a munkanélküliségi ráta. A koronavírus miatt ugyanis sok külföldön dolgozót elbocsátottak, és a közfoglalkoztatottak száma is jelentősen lecsökkent. Ők – a helyi vállalkozásoktól elküldött munkavállalókkal együt – szinte biztosan regisztráltatni fogják magukat a komlói munkaügyi központban, mint álláskereső.

Az agrárszektorban ugyanakkor munkaerőhiányt is okozhat a járvány: hamarosan indul a spárgaszezon, a román vendégmunkások azonban a koronavírus miatt nem léphetik az országhatárt:

Bajban a termelők: indul a spárgaszezon, de nem jöhetnek a román vendégmunkások

Átlagosan 41 ezren dolgoznak idénymunkában a mezőgazdaságban, a többség télre hazautazik. Hamarosan indul a spárgaszezon, a román vendégmunkások azonban a koronavírus miatt nem léphetik az országhatárt. Az Átlátszónak nyilatkozó termelő szerint, ha rövid időn belül nem találnak megoldást, súlyos károk keletkeznek a mezőgazdaságban.

Katus Eszter

Fotó: Amikor még teljes gőzzel folyt a gyártás. Forrás: rakantenna.hu. A céginformációkat az OPTEN Kft. szolgáltatta. 

Frissítés (2020. március 23.): Cikkünk megjelenése után emailben reagált a cég ügyvezetője, Rajnai Norbert. Az ügyvezető szerint egyetlen egy dolgozó sem lett elbocsájtva, mert – mint ahogyan a cikkben szerepel – közös megegyezéssel szűntek meg a szerződések. Rajnai Norbert arra is rámutatott, hogy a pénteki napon nem 110-120, hanem csak 70-80 dolgozó munkaszerződése szűnt meg. Az ügyvezető szerint nem hangzott el olyan, hogy ha a munkavállalók később vissza akarnak menni dolgozni, akkor jobban teszik, ha aláírják a közös megegyezést. Az ő verziója szerint a dolgozókkal egy koronavírus miatti helyzetelemzést tartottak, ami több mint másfél óra volt. Ezen ő és a HR-is is személyesen volt jelen, így, aki kérdezni akart, megtehette. Szerinte a dolgozókat nem érhette váratlanul a „felmondás”, mivel közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyukat, és azt sem tartja helytálló állításnak, hogy az emberek többségét elküldték. Az ügyvezető rámutatott, a cég 2008-as válságot is túlélte, és minden dolgozót, minden szaktudást meg tudtak tartani, és most is meg fogják tudni tartani. „A cégünk 2 nap alatt be tud indulni a tömegtermeléssel a vevőink eddigi igényeinek a mértékére” – tette hozzá Rajnai Norbert.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás