koronavírus

Az első héten egy koronavírus-gyanú volt a győri COVID-19 megfigyelő központban

Múlt héten számoltunk be arról, hogy koronavírus-megfigyelő központ nyílt a győri Széchenyi István Egyetem területén. A létesítmény szakmai igazgatója, dr. Gunther Tibor válaszolt az eddigi tapasztalataikkal kapcsolatos kérdéseinkre. 


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Dr. Gunther Tibor elmondta, hogy egy hét alatt száz alatt maradt az intézményben jelentkezők létszáma, kicsit több mint egy tucat mintát kellett venni, illetve volt, és van is egy-egy bent fekvő betegük. Eddig mindössze egy beteg volt, aki a COVID19-el fertőzött gyanúsnak minősült, de a vizsgálat végül nála is negatív eredményt hozott, így elengedhették az ötödik napon. Súlyos eset miatti kórházi átirányításra eddig nem volt szükség.

– A legnagyobb probléma az emberek részéről az ismerethiány – véli dr. Gunther Tibor. – Nagyon sokan úgy gondolják, tünetmentesen is szeretnének szűrést, azért, hogy megnyugodhassanak. Emiatt jelentkeznek néhányan, adott esetben egyszer-egyszer követelőzve – közölte az Átlátszóval az igazgató. Hozzátette, az országos eljárásrend ugyanakkor egyértelműen fogalmaz, hogy kitől kell mintát venni.

– Előfordult, hogy egy ember bejött, hogy a munkája (az üzemorvos) miatt követeli a mintavételt. Erre egyszerűen nincs lehetőség. A Megfigyelő Központ nem „szűrőállomás”, azoknak és azokért van, akik valóban gyanús esetnek minősülnek, és nincs módjuk a házi karanténra.

Koronavírus-megfigyelő központ nyílt Győrben a 65 évnél fiatalabb fertőzésgyanúsak részére

Március 23-án, hétfőn reggel nyílt meg a győri Széchenyi István Egyetem E épületében a koronavírus-megfigyelő központ. Az intézménybe az kerülhet, akinél vírusgyanú merül fel, de 65 év alatti és nincsenek súlyos tünetei.

– Azt is el kell mondanunk, hogy vannak, akik az ellenőrző listát (csekklistát) hamis adatokkal töltik ki, azt gondolva, akkor levesszük a mintát. De tudni kell, hogy ez közokirat-hamisításnak minősül! Ne csinálja senki, mert lehet, később, hasonló okból neki kell – mások miatt – többet várnia, hisz a hasonlóan önző gondolkodású emberek miatt nem, vagy csak később készül el az ő lelete – tette hozzá a létesítmény vezetője, aki a korábban megjelent tévedéseket is próbálta helyesbíteni.

„Más fórumokon már próbáltuk korrigálni, hogy több napi hideg élelmet nem kell hozni, ellenben a normál kórházi felszerelés mellett – ha van rá lehetőség – saját lázmérőt hozhat magával a páciens” – fogalmazott a központ szakmai igazgatója.

Ugyanakkor a kórház honlapján a mai napig az szerepel, hogy a betegeknek vinniük kell magukkal hideg élelmet a megfigyelő központba.

Mint minden nagyvárosban, Győrben is vannak ingatlannal, lakhatással nem rendelkező hajléktalanok. Ezek az emberek az átlagnál jóval többet tartózkodnak közterületeken, így a fertőzésnek jobban kitettek, és gyakran eleve rosszabb egészségi állapotúak, tehát a koronavírus fokozott veszélyt jelent rájuk nézve.

A koronavírus fokozottan veszélyes a hajléktalanokra, munkaerőhiány az ellátásban

A fővárosi hajléktalanellátó intézmények szigorú megelőző intézkedéseket vezettek be, és több jótékonysági mozgalom is indult Budapesten. Ebben a szférában jelenleg senkinek sincs könnyű dolga: a munkaerőhiány a szociális ellátást sújtja, a munkanélküliség pedig az ellátásban élőket. Két civil szervezet, a Menhely Alapítvány és a Budapest Bike Maffia vezetőjével beszélgettünk.

Emiatt rákérdeztünk a győri koronavírus-megfigyelő központ vezetőjénél arra is, hogy amennyiben egy, hajléktalanszállón vagy utcán élő ember jelentkezik náluk fertőzésgyanúval, az intézmény előtte is nyitva áll? Mivel ő esetleg szociális helyzete miatt az ott tartózkodásához szükséges feltételeket, előírásokat (5-6 napi váltóruha, kétheti fehérnemű, tisztálkodószerek, gyógyszerek, stb.) nem tudja teljesíteni.

Válaszában dr. Gunther Tibor azt közölte, hogy természetesen a hajléktalanok számára is biztosítják az ellátást.

– A hajléktalankérdés speciális eset. Alapvetően azt mondhatjuk, hogy mi betegségre gyanús eseteket „szűrünk”, és nem embercsoportokat. Tehát, ha egy hajléktalan ember COVID-19 vírusra gyanús a csekklista alapján, ugyanolyan joga van ellátásra, mint más embertársunknak. Amennyiben a karantént (szobába zárást) vállalja, ugyanúgy kezeljük, mint minden más betegünket, és segítjük, ahogyan tudjuk. Más kérdés, hogy szociális tanulmányok alapján a hajléktalanok jelentős része pontosan a bezártságot fogadja nehezen – bár betegség esetén ez megint változhat. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy akinek szüksége van rá és igényli, annak a rendszerünk biztosítja a karantént – írta lapunk megkeresésére az intézményvezető.

Papp László Tamás

Címlapkép: Útbaigazító tábla a győri koronavírus-megfigyelőközponthoz (a szerző felvétele)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás