A föld azé

Fidesz-közelbe kerültek a Veszprém megyei termőföldek is – itt az új Ángyán-elemzés

Fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselők, családtagjaik, egyikőjüknek még a sofőrje is nyerhetett a Földet a gazdáknak! program termőföldárverésein, de jutott egy MSZP-től a Fideszig beágyazott budapesti ügyvédnek is – ismét a helyi gazdálkodók terhére. Ángyán József ezúttal Veszprém megyét elemezte.

Ángyán József, a második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára 2015 óta készít tanulmányokat az úgynevezett Földet a gazdáknak! program gyakorlatáról. A megyei földárverésekről most készült el a tizenegyedik jelentés, ami Veszprém megye állami földprivatizációs képét mutatja be.

Veszprém a meghirdetett (14.401 ha) és elárverezett (9.347 ha) területei alapján a megyék rangsorában a középmezőnybe tartozik. Az eddigi jelentésekben már ismertetett trend változatlan: az elkelt megyei földterület 173 nyertes árverezőhöz került, de több mint 62%-át, mintegy 5.800 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő „kis/közepes családi gazdaságok”, hanem 44 nyertes árverező tagja nevén mindössze 19 nagy érdekeltség szerezte meg.

A teljes jelentés itt olvasható:

 

  Földárverések – Záró – Veszprém3 – Végleges by Kutya vacsorája on Scribd

A helybeli gazdálkodó családok elől a földek jelentős részét – e megye esetében közel háromnegyedét, 74%-át – más településen élő, tőkeerős árverezők szerezték meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak és/vagy a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik. Ezen túl egy részük nemcsak, hogy nem „helybeli”, hanem közel 1.500 ha-t, az elárverezett terület több mint 15%-át a kormányhatározatban rögzített 20 km-nél is nagyobb, átlagosan 32 km távolságban lakó, 23 nyertes árverező – köztük pl. 84 ha legelőt, 160 km távolságból, Budapestről egy politika-közeli, büntető- és munkajogi szakjogász, ügyvédi irodavezető – szerezte meg.

A közel 9.500 ha elkelt megyei területből több mint 7.900 ha (közel 85%) licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 300 ha pedig azt kevesebb, mint 5%-al meghaladó áron, ráadásul az európai földárak töredékéért – átlagosan 1 millió 58 eFt/ha nyertes árajánlattal – került a sikeres árverezőkhöz. A látszólagos érdektelenség persze vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek közel felét olyan nagy – 50-150 ha – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár kétszázmillió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek.

Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazda-családok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politika-közeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra így nem is licitáló „nagyurak” ellenében próbáljanak földhöz jutni.

Számos esetben a nyertes „földművesek” tevékenységi köre is igen távol esik a mezőgazdaságtól. Találunk közöttük milliárdos nagyvállalkozókat, gépjármű, mezőgép, fa- és telekommunikációs termék, tüzelőanyag valamint sportszer nagy- és kiskereskedőket éppen úgy, mint pl. ingatlan fejlesztőket, kezelőket és forgalmazókat, közúti árufuvarozókat, építőipari vállalkozókat vagy éppen panziótulajdonosokat.

E megyére is általánosan jellemző, hogy politika/Fidesz/kormány-közeli rokoni, baráti, illetve nagygazda, nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez. A legnagyobb nyertesek közül találjuk a Veszprémi Mezőgazdasági Zrt. több tucat közös cégben, egyebek mellett pl. a Nelson-cégcsoportban érdekelt milliárdos üzlettárs vezérkara és családtagjaik alkotta érdekkört (950 ha; mintegy 1,5 milliárd Ft). E körbe sorolhatjuk pl. Ruischékat (684 ha; 912 mFt), a Vaszari Hunyadi Szövetkezet volt elnökét és családtagjait Pápáról, a MAGOSZ-os nagygazda Vöröséket (374 ha, 385 mFt) Gyömöréről, Kosikékat (275 ha, 222 mFt), egy Fidesz-közeli milliárdos nagyvállalkozó családtagjait Hárskútról.

A kisebb nyertesek közül is említhető pl. Nagy Tamás Imre (86 ha), több ciklus óta Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő Zircről, vagy épen dr. Funtig Zoltán (84 ha), kettős (előbb MSZP, majd FIDESZ) kötődésű ügyvéd, Budapestről. E körben feltétlenül említeni kell továbbá Győrffy Balázst (58 ha), volt polgármestert, fideszes országgyűlési képviselőt, a NAK elnökét, a MAGOSZ volt alelnökét, továbbá édesapját, Győrffy Sándort (10 ha) és sofőrjét, Jánosa Márkot (13 ha), mindhármukat Nemesgörzsönyből.

Fotó: Ángyán József a földárverések ellen szólal föl 2015-ben – Kovács Tamás/MTI.  A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás