Bezárás
kereszténydemokrácia

Vidéken egyelőre nincs hajléktalanüldözés, de akik nem férnek be a szálláshelyekre, elbújtak

Csak ne legyen nagyon hideg – miskolci civil szociális önkéntes foglalta így össze a helyi hajléktalanhelyzetet tudósítónknak. Körképünkből kiderül, hogy hiába országos hatályú a NER szégyentörvénye, a fedél nélkül élők kriminalizálása elsősorban Budapesten zajlik. Miközben sokan élnek utcán vidéki nagyvárosokban is, Miskolcon például a lakosság fél százaléka. Sok városban komoly gondot okozna, ha a törvény szigora miatt az összes hajléktalan megindulna a szállásokra: egyszerűen nincsen annyi hely számukra.


Átlátszó támogatói buli

Érdekel

Társadalmi célú hirdetés

A rendőrség országos statisztikát vezet az “életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt 2018. október 15-én 0 órától, a szabálysértési kódex módosítása  hatályba lépése óta indított eljárásokról. November 6-ig e szerint a rendőrök 232 esetben alkalmaztak helyszíni figyelmeztetést, és 8 szabálysértési előkészítő eljárás indult, egy Pest, egy Fejér, egy Baranya, egy Somogy, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, három pedig Budapesten – válaszolták érdeklődésünkre az ORFK-tól.

Számok a másik oldalról: az Index és a Závecz Research kutatása szerint a válaszadók 70 százaléka nagyon nem ért egyet a kriminalizálással, s mindössze 3 százalékuk szerint helyes büntetni a fedél nélkül élőket. Igaz, 56 százalékuk azt szeretné, ha nem lennének szem előtt az utcán. Vagyis a propagandavezérelt jogalkotás mintha túllőtt volna a célon: a hajléktalanok nem migránsok a választópolgárok szemében. Tegyük hozzá: egyelőre, a lakájmédia dolgozik a lakosság meggyőzésén.

De mi van a számok mögött? Ennek jártak utána vidéki tudósítóink.

A legszegényebbeket is meglopják Pécsen

Aki gyakran jár a pécsi belvárosban, valószínűleg fejből le tudja rajzolni, hol, kivel futhat össze az utcán. Ott van például a bácsi az Árkád felső bejáratánál, aki Fedél Nélkült árul. Nagyon kedves, bármikor elfogadnánk nagyapának – ha már mi elvesztettük a sajátunkat. Aztán az Irgalmasok utcájában a másik, aki mindig kannás borra gyűjt. Fehér vagy vörös, neki mindegy, mondja nevetve, ha valaki megkérdezi.

A Széchenyi tér felé haladva, vagy a Citrom utca felé kanyarodva utcazenészek ülnek a köveken, sapkába, tokba gyűjtik az aprót. Nem tudjuk mindről, hogy lakik-e valahol, de arra mindenki emlékszik, amikor az egyikőjüket, egy négygyermekes vak családapát valaki megpróbálta meglopni. A tettest elfogták, de a másik utcazenész harmonikája már nem lett meg. Mert Pécsett a legszegényebbeket is meglopják, ha úgy alakul. És néha úgy alakul.

Tudjuk, kire mi jellemző, tudunk neveket, beceneveket sorolni. Élettörténeteket már ritkán. És néha fel sem ismerjük őket. Őket, akik elhagyott épületekben, üres pincékben, alagsori tárolókban laknak, alkalmi munkából élnek, őket, akik „rendes” lakásból járnak ki az utcára, hogy kitúrják a kukákból a pár forintért leadható sörösdobozokat.

Mint az a 84 éves férfi, aki annak idején három testvérével költözött Komlóra a bánya miatt, miután az apjuk meghalt. Ledolgozta a maga évtizedeit, egyszer oklevelet is kapott a kiváló munkájáért.

A másik férfi, aki nyáron is abban a vastag, hosszú fekete kabátban járt és az erdőben lakott, tavaly meghalt. Pedig karácsony előtt még beszélgettünk vele: hogy bírja odakint a hideget? Megszokta. Meg ivott, az volt az oka mindennek, mesélte. Néha bement a hajléktalanszállóra, amikor már nagyon rosszul érezte magát. Amikor kicsit felerősödött, visszament az erdőszélre. A harmadik ősz hajú, baseball sapkás férfit már hetek óta nem lehet látni. Talán csak a szállón van ő is. Megerősödni. Vagy ott maradni, egészen a végéig.

A fideszes Páva Zsolt vezette képviselő-testület már 2014-ben határozatot hozott arról, hogy Pécs belvárosában és több városrészében nem lehet életvitelszerűen a közterületen tartózkodni. A közterületek használatáról szóló módosított rendelet értelmében tilos volt olyan utcákban, tereken aludni, amelyeket frissen újítottak fel, és kéregetni és koldulni sem lehetett. Azt, aki megszegte a rendeletet, először csak felszólították a távozásra, majd – ismétlődés esetén – pénzbírsággal és elzárással is sújthatták.

A rendelet egészen 2018 őszéig érvényben volt, mégis lehetett látni hajléktalanokat a belvárosban, és büntetésről sem hallott senki. És ugyan már egy pécsi hajléktalant is előállítottak az új, országos hajléktalantörvény értelmében, az ellene indított szabálysértési eljárást a bíróság szabálysértés hiányában megszüntette.

Vagyis, bár az önkormányzat részben üldözi a hajléktalanokat, mellette segítséget is kapnak, és a hajléktalanellátó rendszer is működőképes. Sőt, tulajdonképpen magas színvonalúnak számít magyar szinten: van népkonyha, nappali melegedő, utcai szociálismunkás-szolgálat, átmeneti szálló, éjjeli menedékhely, ápolóotthon és háziorvosi ügyelet is.

A hat telephellyel bíró, 1990 óta működő Támasz Alapítvány (minden tevékenységével együtt) éves szinten mintegy 500 millió forintból gazdálkodik, az állami normatíva 232 millió, az önkormányzati támogatás 45 millió forint évente.

Több száz férőhely van, az intézményekben történő elhelyezés minden rászoruló számára biztosított. Ugyanakkor az életbe lépett jogszabályváltozások miatt sokan vonultak vissza fűtetlen épületekbe, kertekbe, szőlőkbe, így szem elől tévesztették őket, a hideg idő beálltával viszont a kihűlés veszélye esetükben fokozottan fennáll.

A Támasz Alapítvány az ő felkutatásukhoz a lakosság segítségét is kérte. Hajdu Krisztián, az alapítvány szakmai vezetője kérdésünkre elmondta, némileg csökkent a hajléktalanok száma az elmúlt években, de a régebb óta hajléktalan életmódot folytató emberek egyre betegebbek és öregebbek, amiből kifolyólag sajnos egyre több ápoló-gondozó férőhelyre van szükség.

Emellett sokan kerülnek úgy be a hajléktalan-ellátásba, hogy korábban családban, önkormányzati bérlakásban, albérletben laktak, de megromlott az egészségük, bekerültek a kórházakba, ahonnan haza már nem vezet út. Vagy a lakás alkalmatlan rá, vagy a család nem fogadja, mert nem tudja ápolni. Így ezek az emberek végül a hajléktalan-ellátásban kötnek ki.

A Város Mindenkié (AVM) pécsi csoportja szerint komoly problémát jelent a páros hajléktalanszálló hiánya, és a női szálló zsúfoltsága.

Az önkormányzat az elmúlt években kétszer is emelt a bérlakások bérleti díjain, megszüntette viszont az adósságkezelést, így a tartozások száma rohamosan nő, tavaly már 780 millió forintra rúgott a lakbérhátralék a közel négyezer önkormányzati lakásban. Akikkel pedig az önkormányzat hat hónap után szerződést bont és mégsem hagyják el önként a lakást, azok soha többé nem igényelhetnek önkormányzati bérlakást. Mindez súlyos problémát jelent a szociálisan rászoruló családoknak.

Komló és a falvak: láthatatlan hajléktalanság

A megye második legnagyobb városában, Komlón jelenleg 24 férfi (plusz 3 fő várólistás) van a hajléktalanok átmeneti szállásán. Mivel csak egy ilyen intézmény működik a városban, ez a szám itt telt házat jelent. Nagy Zoltánné, az intézmény vezetője kérdésünkre elmondta, sok közöttük az idős, akiknek van ugyan rendszeres jövedelmük, de ez nem elég ahhoz, hogy albérletbe vagy idősek otthonába költözzenek, sőt, még a kórházi napidíjhoz sem. Nekik tehát sokszor ez a végállomás.

Ráadásul, a lakáshoz jutásukat az is nehezíti, hogy az önkormányzati bérlakások száma kevés, a piaci alapon kiadott albérletek száma pedig még ennél is kevesebb. A hajléktalanság legfőbb oka a tapasztalatok szerint a válás és a szenvedélybetegség.

Baranyában 301 település van, ebből mindössze 14 város – nem tekinthetünk el tehát a falvakban tapasztalható hajléktalanságtól sem. Ami egészen más formában van jelen ott, mint az urbánus körülmények között.

Több kisebb település polgármesterével, jegyzőjével beszéltünk, akik mind azt tapasztalták, hogy élnek olyan körülmények között emberek ott is, mint a városokban a hajléktalanok, viszont mindenkinek jut valami melléképület, esetleg rossz állapotú ház, ami több generációt kiszolgált már a családban. Ők hajléktalanok a saját házukban – fogalmaztak – csak nincsenek szem előtt. A villany, víz, és fűtés nélküli házakban azonban szinte semmivel sem jobb az élet, mint az utcán.

Miskolc: egyre több a szenvedélybeteg fiatal az utcákon

Néhány évvel ezelőtt Miskolc belvárosában, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv (egészségpénztár) épülete előtt a lépcső alatt, onnan pár méterre pedig, egy templom bejáratánál fagyott meg egy-egy, már évek óta ott lakó hajléktalan.

Utcán élőkből éppenséggel most sincs hiány a jobb napokat látott városban. Többféle ellátási forma működik párhuzamosan a városban, a fizetős szállástól a nappali melegedőig, három civil szervezet kezelésében. A mostani, nagy visszhangot kiváltó kampány során azonban Miskolcon egyetlen hajléktalant sem állítottak bíróság elé egyelőre.

A városban a legutóbbi felmérések szerint, a nyilvántartásba vett hajléktalanok száma 751 fő, mondta az Átlátszónak Csehely Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiójának regionális ügyvezetője. Szerinte ez nem kiugróan magas szám, Nyíregyházán, Debrecenben is nagyjából ennyien élnek az utcán, vagy a hajléktalanszállókon.

Csehely Tamás szerint Miskolcon is megtörtént a rendszerváltás hajléktalan-kérdésben. A hajdani nagyipar összeomlása, és az ezekhez tartozó munkásszállók megszűnése után utcára került emberek helyett ma már egyre több a fiatal szenvedélybeteg az utcákon, és ez más módszereket, megközelítést kíván a segítőktől is.

A törvény életbe lépése előtt a máltaiak utcai munkatársai minden miskolci hajléktalannak elmondták, hogy mi várható, ezért nem volt szükség a rendőrség és a bíróság fellépésére.

Hajléktalanszálló-helyekből azonban hiány van Miskolcon Csehely Tamás szerint. 450 embert tudnak fogadni a miskolci civilek a városban. Persze ha muszáj, akkor mindenkit átmenetileg be tudnak fogadni, de szerinte szükség volna újabb ágyakra, intézményekre, lakhatási programokra.

Miskolci hajléktalan az utcán – Fotó: Pusztai László / Átlátszó

Sötétebb képet fest Csikós Mariann. Ő szervezeteken kívül, önkéntesként próbál segíteni az utcán élőkön. Óriási a zsúfoltság a miskolci hajléktalanszállókon, szinte mindenhol rosszak a körülmények, és nem egyértelműek a szabályok sem, állítja. Csak a máltaiaknál kapnak írásos határozatot a szálláshelyekről kitiltottak.

Az aktivista egy alkalommal levelet írt az egyik szálláshelyet üzemeltető miskolci civil szervezetnek, hogy küldjék el neki, milyen szabályok érvényesek a szállón a hajléktalanokra, de “nem kereste” jelzéssel jött vissza a levele az intézménytől.

“A törvény életbe lépése előtt minden miskolci utcán élőt azzal bocsájtottam útjára, hogy ha jönnek a rendőrök, akkor mondják azt, hogy nem mennek a szállóra, vigyék őket a fogdába egyenesen” – mondja Csikós Mariann. Szerintem a rendőröknek semmi kedvük nem volt autókat, helyiségeket fertőtleníteni, takarítani egy-egy ilyen beszállítás után, ráadásul, alighanem az országos szigor hírére, tényleg eltűnőben vannak a közterületi hajléktalanok Miskolcról mostanában – ezt tudósítónk személyes tapasztalatai is alátámasztják.

Debrecen: nem tudni, hová lettek

Belehalt súlyos égési sérüléseibe egy debreceni hajléktalan október végén – ez a legfrissebb tragikus hír a város környékéről. A haon.hu tudósítása szerint a középkorú férfi az egyik bevásárlóközponthoz közeli kiserdőben, sátorban húzta meg magát. A sátra is leégett, a tűz okát vizsgálják a hatóságok. Az áldozatot ismerték a helyi szociális munkások: időnként betért az egyik nappali melegedőbe, az utcai gondozóktól, környékbeli lakóktól is elfogadta az ételt, de éjjeli szállásra soha nem ment be.

Talán az ő tragédiája, talán az új törvény kegyetlen szigora az oka, de a várost járva érzékelhetően kevesebb a hajléktalan az utcákon, annak ellenére, hogy az idő kezd hűvösre fordulni. Debrecen külvárosából is eltűnt az ott régóta sátrazó kolónia. Senki nem tudja, hol lehetnek most.

Iván Aurél, a debreceni önkormányzat sajtófőnöke elmondta, a városban közel 600 hajléktalan személy él, ebből kb. 100-150 közterületen. Számításaik szerint 10-15 százalékuk semmilyen ellátást nem vesz igénybe. A szóvivő szerint a hajléktalanok ellátásával foglalkozó szervezetek eddig minden rászoruló személyt be tudtak fogadni, így az elmúlt években nem volt fagyhalált szenvedett hajléktalan személy Debrecenben.

A Debrecen Menhely Alapítvány és a hasonló nevű egyesület tulajdonában lévő Refomix Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szemerédy Zsolt László elmondta: a rendelet októberi hatályba lépése óta többen, összesen 10 fő döntött úgy, hogy igénybe veszi az éjjeli menedékhelyek szolgáltatásait. A cég kevesebb fővel számol, mint az önkormányzat, szerintük jelenleg 50 és 100 fő között van az állandóan utcán tartózkodó hajléktalan emberek száma. Az Nkft. összesen 320 főnek tud szállást és nappali melegedő férőhelyet biztosítani.

Debrecen belvárosának utcáit járva egyre kevesebb hajléktalannal lehet találkozni, még azokon a helyeken is, ahol korábban rendszeresen tartózkodtak. Részben kiszorultak a belváros nyüzsgő forgatagából és olyan helyeket választottak, ahol kiesnek a rend szigorú őreinek látómezejéből. A panelházak lépcsőházaiban, esetleg kisebb és eldugottabb közterek padjain lehet találkozni hajléktalanokkal.

Székesfehérvár: várólista az átmeneti szálláson

Székesfehérváron az intézményrendszerben 5 különböző helyszínen tudják fogadni a saját lakás nélküli vagy krízishelyzetben lévő embereket, plusz három úgynevezett kiléptetőlakással – még nem albérlet, de már nem tömegszállás – is rendelkezik a Krízisközpont. Az öt helyszínből kettőben – a 20 férőhelyes családok átmeneti otthonában és a 18 főnek alkalmas női átmeneti szálláson – gyakorlatilag folyamatos a feltöltöttség, várólistáról lehet bekerülni. Így ezek nem alkalmasak arra, hogy az október 15-i jogszabály-módosításra hivatkozva fogadhassanak be hajléktalanokat.

A feladat ellátására maradt két, nagyobb létszám befogadására megfelelő helyszín egyikén egy 41 férőhelyes hajléktalan átmeneti szállás és egy 36 fős éjjeli menedékhely, valamint egy 50 fő napközbeni tartózkodására alkalmas nappali melegedő található, továbbá rendelkezésre áll a közeli társintézményben egy 10 fős nappali centrum, különböző szolgáltatásokkal. De a városban ismert 130-140, az eddig az utcán élő hajléktalan éjszakai befogadására így, együttesen sem lenne elég  férőhely. Éjszakára csak a teljes létszám felét tudnák befogadni.

Mindeddig sosem kerültek olyan helyzetbe, hogy egyidejűleg szükség lett volna valamennyi férőhelyükre, mondja Zsabka Attila, a központ vezetője. Igaz, eddig nem is volt érvényben olyan szabály, ami miatt muszáj lenne valamennyi hajléktalannak egyszerre bevonulni a szállásra.

Számításaink szerint a 130-140 embernek a fele él a szabálymódosítás értelmében vett közterületen, a többiekkel kapcsolatban azt mondhatnánk, ők nem a klasszikus közterületen, hanem magántelkeken, zártkertekben, erdőkben, saját maguk által kialakított sátrakban, kunyhókban, netán garázsokban élnek, vagy van, aki a saját autójában lakik.

A közterületen életvitelszerűen élést megtiltó október közepi szabályozás óta, erre hivatkozva azonban egyelőre csak néhány hajléktalan ment be az éjszakai szállásra, az egyelőre viszonylag enyhe időben a legtöbben továbbra is a saját maguk által választott helyeken maradnak.

A városban járva egyértelműen látszik, hogy a hajléktalan emberek Fehérváron is a többi nagyvárosban tapasztalható módon igyekeznek túlélni a napokat: folyamatos cirkulálással próbálják kikerülni a rendőri ellenőrzéseket.

Hatósági zaklatást  a fehérvári utcákon járók egyébként eddig nem is igen tapasztalhattak, hajléktalan ember közterületről elvezetését, rendőri elszállítását pedig egyáltalán nem. A fedél nélküliek sem tűntek el, csak igyekeznek kikerülni a hivatalos szervek látómezőjéből. A hivatalos éjszakai menedéken a 36 férőhelyből az elmúlt napokban 26-nak volt alvóvendége. Hogy a valódi hideg napok hogyan fogják felülírni a mostani helyzetet, azt még a Krízisközpontnál is csak találgatni tudják.

„Próbálunk felkészülni erre a helyzetre” – mondja Zsabka Attila. A férőhelybővítés ügyében a benyújtott szakmai elképzeléseken túl egyelőre nincs további fejlemény, közgyűlési döntés nem született, még helyszínt sem jelöltek ki a városvezetésnél –  a 2018/2019-es krízis-szezonban (azaz télen) valóságos intézmény ebből valószínűleg nem lesz. Zsabka Attila szerint a férőhely-szűkösség mellett az is nehezíti a központnál dolgozók munkáját, hogy az embereket iszonyú nehéz bemozdítani az utcáról, mégis több kezdeményezéssel próbálkoznak.

Pályáznak – most például konkrétan arra, hogy további négy embert a számukra fizetett albérletbe emelhessenek ki az utcáról. Egy uniós program keretében eddig is több, mint 30 embernek fizetnek albérleti támogatást 2020. november 30-ig, itt a siker fokmérője lehet, hogy a lemorzsolódás, visszaesés szerencsére minimális. Tehát van kikapaszkodás az utcáról.

Szombathely: hajléktalanok vannak, de senki sem él az utcán

Bár a vasi megyeszékhely sem mondhatja el, hogy ne lennének a városban hajléktalanok, olyan ember nincsen, aki életvitelszerűen az utcán élne. A városban több lépcsős hajléktalan ellátás működik, ami azt jelenti, hogy a 86 férőhelyes – és mindig telt házzal működő – átmeneti szállás mellett egy úgynevezett kiléptető lakások rendszere is üzemel. Ide akkor kerülhet valaki, ha már van fizetése vagy nyugdíja. Fizetnie kell a bérleményért persze, de nem piaci árat. Ez az utolsó lépés a társadalomba visszailleszkedés előtt.

Kerestük az önkormányzati érdekeltségű Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE) igazgatóját, Németh Klárát, ám emailünkre több nap után sem kaptunk választ, így egy a vezetővel október végén megjelent interjúra tudunk hagyatkozni.

A szombathelyi helyzettel kapcsolatban a vezető azt mondja, hogy ugyan előfordul, hogy olykor-olykor egy egy hajléktalan kint éjszakázik egy vagy két napot, ám életvitelszerűen egyikük sem él az utcán, mivel rendre betérnek az átmeneti szállásra. A nemrég életbe lépett új törvényi szabályozás miatt a rendőröknek eddig egyszer kellett figyelmeztetni, ám ezután intézkedniük már nem kellett.

Akadnak, akik Szombathely külvárosában, a Parkerdőben húzzák meg magukat. Ők a saját telkünkön ácsolt kis kalyibákban élnek. Az utcai szociális szolgálat szokta őket meglátogatni olykor-olykor, hogy tudakozódjanak a hogylétük után.

A kép mégsem idilli. A szombathelyi belvárosban ugyanis az átmeneti szállón élők egy csoportja szinte minden nap megjelenik és hangoskodásukkal, italozásukkal zavarják a városlakókat. Ráadásul általában a “legjobb helyeket” szúrják ki. Szombathelyen csak úgy emlegetik őket, mint a (csúfnéven) “Meleg és bandája”. Zavaróak ugyan, de alapvetően ártalmatlanok, és sajnos legtöbbjük mentálisan betegnek tűnik. Elborozgatnak, majd legtöbbször elnyomja őket a szesz a padon.

Ez az 5-6 fős társaság egyébként a város többi hajléktalanjának megítélését eléggé rontja. Ahogy a FÉHE igazgatója fogalmazott, a szombathelyi hajléktalanok többségéről az átlagember nem is tudja, hogy hajléktalan, hiszen a szállásról dolgozni járnak. Vagy a nyílt munkaerőpiacon, vagy a közfoglalkoztatásban találtak állást.

Szeged: úriemberek a zsaruk

“Tudom, hogy már nem bírja sokáig a szívem, tudom. Már hatszor műtöttek, ugye Edó. Elfáradtam” – mondja a magát csak Gempának nevező 67 éves szegedi hajléktalan a Szent István téren, amikor a kormány hajléktalanságot betiltó törvényéről kérdezem. Hárman ülnek a padon a városi rendőrkapitányságtól két sarokra: Edó, Misi és Gempa.

Ősz van, most a napsütötte oldalon várnak, nyáron a melegben a víztorony tövében, a fűben szoktak feküdni. Állandó részei a 2006-ban felújított térnek, a környékbeliekkel jó viszonyt ápolnak.

Szegedi hajléktalanok – Fotó: Segesvári Csaba / Átlátszó

“Itt laktam a mögöttünk lévő utcában, akkor kerültem utcára, amikor négy éve, egyik hónapról a másikra 40 ezer forintra emelték önkormányzati lakásom bérletét. Meghalt a feleségem, nincs senkim, utcára kerültem” – mondta elhalkuló hangon Gempa. Ő a legfiatalabb hajléktalan hármuk közül: három éve került az utcára, de ha a korát nézzük, valójában a legidősebb, 67 éves, nyugdíjas. Akkor lett beteg, amikor mindenét elvesztette, ma is kint alszik a bokrok között. Társa, Misi 20 éve él az utcán, rosszul sikerült házassága után vesztette el lakását.

Abban egyetértenek, hogy nem önszántukból élnek az utcán. Szállóra is szívesen bemennek, de mindig ugyanaz a baj: meglopják őket, és nem csak az ételüket, hanem a tiszta ruháikat is elviszik.

“Lakást azok sem tudnak fizetni, akik dolgoznak. Ez egy egyetemi város, magasak az albérletárak. Nekünk esélyünk sincs, betegen” – magyarázta.

Úgy tippelik sok százan élnek fedél nélkül Szegeden. Amikor a rendőrökről kérdezem őket, annyit mondanak, úriemberek. Jönnek, köszönnek, de nem bántják őket.

Ezt rendőrségi forrásaink is megerősítették, nincs olyan parancs, hogy a hajléktalanokat vegzálni kellene. Csak akkor lépnek közbe – jellemzően a sétálóutcán – ha balhé tör ki. Ilyenre gyakran van példa, ugyanaz a pár ember okoz felfordulást, nap, mint nap. “Van utcai szolgálat, hektikus. Próbálnak segíteni, nekem szociális otthonban keresnek helyet. Talán ott valóban jobb lenne” – árulja el Misi.

Szegeden térségi szociális társulás biztosítja a hajléktalanellátást, a Máltai Szeretetszolgálattal együtt. Az Átlátszó kérdésre azt írták, nemrég 90 millió forintból újítottak fel egy szállást, itt több új férőhelyet is kialakítottak, most összesen 108 éjjeli hely van. Ősztől tavaszig ezt 66-tal tudják megemelni. Napközben 75 főnek jut hely az Algyői úton, további 50 Újszegeden.

Hódmezővásárhely: ahonnan jönnek, az még rosszabb

A megye másik megyei jogú városában a Szeged-Csanádi Egyházmegye gondoskodik a hajléktalanokról. Utcán hiába keressük őket, arrafelé nem divat a sétálóutcai koldulás. És nem azért, mert tilos, egyszerűen így alakult.

2006-ban épített a város új szállót, a két szárnyban mindenkinek jut hely. Korsós Sándor, a szolgáltató vezetője telefonon azt mondta az Átlátszónak, Hódmezővásárhelyen alig 50-60 hajléktalanról tudnak, akinek átmeneti szállást, éjjeli menedéket és nappali melegedőt is biztosítanak. “Nem jellemző, hogy a városban láthatóak legyenek. Nem okoznak problémát” – hangsúlyozza Korsós Sándor. A hódmezővásárhelyi helyzetről elárulta, arra törekednek, hogy a városban élő fedél nélküliek ne csússzanak lejjebb.

“A legtöbben még ennél is rosszabb helyről jöttek, sokan antiszociálisak, szenvedélybetegek. Sok emiatt a konfliktus, kollégáimon töltik ki a dühüket. De ettől még segíteni próbálunk” – mondta a szolgálatvezető.

Közreműködött: Farkas Bazsi/Szombathely; Kocsis Noémi/Székesfehérvár; Katus Eszter/Pécs, Komló; Pusztai László/Miskolc; Segesvári Csaba/Szeged, Hódmezővásárhely; Toók László Flórián/Debrecen. Szerkesztette Rádi Antónia. Fotók: Pusztai László, Segesvári Csaba.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom