1,3 milliárd forintot ad a kormány a hatvani sportcentrum megvalósítására egy márciusi kormányhatározat szerint. A beruházással nem csak a város, de a körzet újraválasztott országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt fejlesztési államtitkár környezete is jól járhat. Egy olyan vállalkozó érdekeltsége szinte a teljes szomszédság, akit a politikus rokonának mondanak helyben és országszerte is. Szabó maga is földbirtokos a környéken – ezt az Átlátszó már korábban bemutatta.
Hazugság, hazugság, hazugság, csepűrágás, hazugság – ezekkel a szavakkal cáfolta Szabó Zsolt államtitkár az Index videóján a Magyar Nemzet márciusi sztoriját, amely szerint 1,2 milliárd forintnak megfelelő dollárösszeg parkol annak a Belize-i off-shore cégnek a számláján, amelynek ő is és felesége is az igazgatója.
Hazugság, Simicska, Sneider Tamás, Jobbik – ezt pedig arra reagálta Szabó ugyanebben a videóban, hogy a régóta tervezett és immár, egy márciusi kormányhatározat szerint 1,3 milliárd közpénzzel kistafírozott sportközpont-beruházás szomszédságában lévő telkeket az ő rokonsága vásárolta föl.
A jobbikos Sneider, illetve a Jobbik-közeli Alfahír portál még a kampányfinisben részletesen foglalkozott is az esettel, alighanem ezért utalt őrájuk az államtitkár.
Mivel a Magyar Nemzet beszüntette a megjelenést három nappal a választások után, meglehet, már sosem tudjuk meg, hogy Belize-ügyben volt-e valami még a tarsolyukban. A földügyek felvetése ugyanakkor egészen biztos, hogy nem minden alap nélkül való.
Hatvan képviselőtestülete még Szabó vezetése idején, 2013-ban döntött a sportközpont helyszínéről, majd az önkormányzat nevében meg is vásárolta a kiszemelt telkeket a Mátra Cukor Zrt.-től. Méghozzá az Alfahír szerint akkor, 2014 elején, amikor rokonának cége körbevásárolta az ingatlant. Mint a tulajdoni lapokról látszik, néhány földet előbb egy önkormányzati cég vásárolt meg, utóbb cserével lett a városé.
Az Átlátszó „birtokában” csak az előszerződés tervezetének aláíratlan másolata van, ez 2013-as keltezésű, viszont ebből legalább kiderülnek az érintett helyrajzi számok is. Ami alapján, földhivatali térkép segítségével ellenőrizhető, hogy Sneider nem a levegőbe beszélt.
Tucatnál is több ingatlant, jószerével valamennyi forgalomképes – tehát például nem vasúti használatú – telekszomszédot megszerzte 2014 elején az Azimut Consulting Kft. A cég közvetve a móri illetőségi Stolczenberger Róbertté, akinek idősebb rokona, a szintén móri Stolczenberger Róbert a település fideszes képviselője. Ifjabbik Stolczenbergeré – szintén közvetve – a helyi konzervgyárat működtető, s a városban már régóta ingatlanfronton is terjeszkedő Aranyfácán Konzervgyár Kft. is. Stolczenbergert már évekkel ezelőtt Szabó rokonaként mutatta be a HVG.
Tehát az, hogy a földtulajdonos és Szabó távoli rokonok, voltaképpen a HVG archív számából tudható. Az azóta sokszor és sokfelé hivatkozott állítást ezidáig senki sem cáfolta. Kapcsolatra enged azonban következtetni az is, hogy az Aranyfácán Konzervgyáratkorábban működtető Aranyfácán 1934 Konzervgyár Kft.-ben 2001-2003-ban maga Szabó, 2014-ig pedig Szabó cége, az Alt-Op Kft. volt az egyik tulajdonos. Az Aranyfácán 1934 csúfos véget ért: 2014-ben egyszerűsített felszámolással szűnt meg. A fejlesztési államtitkár volt érdekeltsége 2009-2014 között rendszeresen szerepelt a 180 túl 100 millió forint feletti adótartozók szégyenlistáján.
A Szabó-Stolczenberger kapcsolatot az Átlátszó is felidézte. Ekkor drónvideón mutattuk be azt a tavas területet, ami az Aranyfácán révén Stolczenberger érdekeltsége, s amit több mint 186,8 millió forint uniós forrásból fejlesztettek a közönség elől akkoriban elzárt tanösvénnyé. A tó melletti hat hektáros föld tanyával Szabó Zsoltté:
A sportcsarnok-projekt némi késésben van, a város polgármestere, Horváth Richárd 2016-ban idén nyárra ígérte az átadást, a presztízsberuházásokkal sosem ellenséges Magyar Építők pedig 866 milliós TAO-forrást is említ. A város pedig nem áll itt meg, 2019-re jégcsarnokot is ígérnek ugyancsak az egykori cukorgyári telkeken, szintén 1,3 milliárdos beruházásként.
Rádi Antónia
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!