Egyéb

Helyi fideszesek szerint nem a legélesebb kés a fiókban a Csurka-rajongó miskolci képviselőjelöltük

 

Beárazta Miskolc két választókörzete egyikének elvesztését a Fidesz. Mással aligha indokolható, hogy a szélesebb közvéleményben alig ismert, Csurka-rajongó önkormányzati képviselőt indít a nagyobbik kormánypárt. Pedig az ellenzéki választók hagyományosan szétszavaznak: erős a helyi baloldal, de legalább annyira a Jobbik is.

Ez egy nehéz körzet, mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, aki a minap bemutatta Hubay Györgyöt, a miskolci 2. körzet fideszes képviselőjelöltjét. A Fidesz politikusa nem a levegőbe beszélt, hiszen a 2014-es választáskor vidéken mindössze két egyéni körzetben nem tudott nyerni a Fidesz, és az egyik éppen ez volt. A fideszes Sebestyén László éppen csak lecsúszott a befutó helyről, de esélyes volt a Jobbik is.

Talán éppen azoknak a szavazatai hiányoztak Sebestyén győzelméhez, akiket elbizonytalanított, hogy néhány nappal a választások előtt az MSZP előásta Sebestyén MSZMP-s tagkönyvét.  A 64 éves Hubay élete pedig, ahogy mondani szokták, kész regény, csak éppen a könyv töredékesen olvasható. Az önkormányzati politikus életrajzát hiába keressük a miskolci önkormányzat oldalán. Aki pedig végül ráfanyalodik a vagyonnyilatkozatára, az is csak annyi érdemlegeset tud kihámozni belőle, hogy egyetlen helyről származik jövedelme, és az a miskolci önkormányzat cégeit működtető Miskolc Holding.

A Hubayt bemutató sajtótájékoztatón a sokakat izgató életrajzáról csak annyi derült ki, hogy fiatal korában versenyszerűen sportolt, aztán vendéglátózott, a 90-es évek elején MIÉP-es volt – „máig büszke vagyok erre és Csurka Istvánra”, mondta a sajtájon -, szerzett valamilyen sportszervező képzettséget, sportrendezvényeket szervezett, és hipp-hopp, el is telt egy bő fél évszázad.

A négy évvel ezelőtt a Fidesz színeiben feltűnő Hubayról senki nem sejtette, hogy végül országgyűlési képviselőjelölt lesz, az önkormányzati körzeténél vagy tízszer több lakosú választókörzetben. Hiszen nála iskolázottabb, jobb fellépésű, rátermettebb, komolyabb egzisztenciával rendelkező emberek is vannak a pártban.

De úgy tűnik, a 2. választókerület elnöke, a város polgármestere, Kriza Ákos 19-re kért egy lapot, aminek az eredménye az ő további pályafutására is komoly hatással lesz. Orbán még egy bukást ebben a körzetben nehezen fog tolerálni, legalábbis ettől aggodalmaskodnak fideszes források is. A kiszivárgó hírek szerint Hubay jelölése az ő köreikben is meglepetést okozott, sőt ellenkezést váltott ki, de aztán Kriza Ákos végigverte a döntését.

Mivel a körzetben, és persze Miskolcon is rengeteg az idős ember, Hubay lett a Salkaházi-programnak nevezett, időseket támogató, szórakoztató projekt gazdája, amire nagyon sokat költ az önkormányzat. Másik projektje a városlakók, és persze főleg szintén az idősek biztonságával kapcsolatos giga-költségvetésű program, amit ő jegyez. Ez filléres biztonsági ajtóláncok osztogatásával kezdődött, és mára már vannak városi serifek, Kriza-hajdúknak nevezett városi  rendészek, és több száz, már működő, és még több, a jövőben telepítendő biztonsági kamera.

A választókörzet esetleges fejlesztéséről, az irányokról viszont a szokásos lózungokon kívül nem sok derült ki, hacsak az nem, hogy – ahogy egy nyilatkozatban maga a jelölt sem cáfolt -, segítette a fiát, hogy a körzetében kapjon engedélyt egy városképileg teljesen lehetetlen helyen lévő fagylaltos bódé felhúzására.

Pusztai László – eszakhirnok.com

Megosztás