Egyéb

Nagytakarítás a szegedi Fidesznél, Habony embere az elnökségben

 

Kisöpörték a Fidesz szegedi szervezetéből az elnököt az elnökséggel együtt a hétvégi tisztújításon. Alelnök lett Halkó Pál, aki Habony Árpád bizalmasának, Halkó Gabriellának a testvére, és az egyik helyi fociklub szakosztályvezetője.

Az elmúlt egy évben a párt vezetői, például Kövér László választmányi elnök és Kubatov Gábor alelnök is többször hangsúlyozta, hogy számukra Szeged nagyon fontos, „nem engedik el”, egyúttal a párt szegedi szervezetének teljes megújításáról is beszéltek.

Előzmények:

Stadiont épít a megyéspüspök Szegeden, Habony Árpád barátai is beszálltak egy helyi futballklubba

Más jelek szerint is erősen készül a Fidesz a balos dél-alföldi megyeszékhely visszavételére. Szegedi fideszes körökben még abban is reménykednek egyesek, hogy esetleg magát Lázár János kancelláriaminisztert, a szomszédvár Hódmezővásárhely volt polgármesterét lehetne megnyerni az indulásra 2019-ben Botka László polgármester ellenében – ezt a sejtést azonban egyelőre nem sikerült igazolnunk budapesti forrásoknál.

A hétvégén mindenesetre helyben sor került a beharangozott megújításra: B. Nagy László országgyűlési képviselő lett a szegedi szervezet új elnöke. Bekerült az elnökségbe, és alelnöknek választották Bartók Csabát, az egykor a szegedi kézilabdacsapatban, a MOL-Pick Szegedben játszó, majd spanyolországi kitérő után a szegedi együttes legnagyobb riválisához, a Telekom Veszprém KC-be igazolt országgyűlési képviselőjelöltet. Ugyancsak alelnöknek választották Pál Józsefet, valamint Halkó Pált.

A pártberkekben újonc Halkó felbukkanása csak első pillanatban tűnik meglepőnek. Az újdonsült politikus ugyanis az utóbbi hónapokban egyre közelebb került a tűzhöz. Annak a szegedi futballklubnak, a SZEOL SC-nek az ügyvezető-szakosztályvezetője, amely a közelmúltban meglepő tulajdonosváltás történt.

Halkó Pál Habony Árpád miniszterelnökségi tanácsadó bizalmi emberének, Halkó Gabriellának, a TV2 stratégiai igazgatójának a testvére.

A tisztújítás érdekessége az is, hogy a két éve 99 százalékos támogatással megválasztott elnök, Nógrádi Tibor neve ezúttal még az elnökség tagjaként sem került szóba. Az elnökség korábbi tagjai közül csak Pál József kapott bizalmat, még a volt országgyűlési képviselő Bohács Zsolt is kegyvesztett lett.

Meglepő, hogy az a Kothencz János sem kapott semmilyen tisztséget, aki a legutóbbi önkormányzati választásokon egyéni mandátumot szerzett, és Botka ellen polgármester jelöltként is indult 2014-ben.

Szegedi Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42