Egyéb

Ceglédi nagyfeszültségű vezeték: a helyiek küzdenek, a Fidesz-elnök családja árulja a 100 milliós ingatlanát

 

Cegléden és a város körüli tanyavilágban hónapok óta tart a küzdelem egy ide tervezett 400 kilovoltos vezeték körül. Az érintettek szerint a vezeték nemcsak elcsúfítja a tájat, de súlyos egészségkárosító hatásai vannak. A tervezésért felelős cég hónapok óta ide-oda tologatja a nyomvonalat, amellyel kapcsolatban eddig egyedül az látszott biztosnak, hogy mindenképp elkerüli a helyi Fidesz-elnök családi kúriáját. A Ceglédi Spotlight szúrta ki, hogy most 100 millió forintért árulják a 25 hektáros területet, és a rajta fekvő ezer négyzetméteres épületet.

A 400 kV-os vezeték ügye ugyan eltűnt a mainstream médiából, de nem oldódott meg. A vezeték ügye még nyáron robbant ki, ekkor tudta meg sok Cegléd környéki tanyán élő család, hogy a magyar villamosenergia-rendszer üzemeltetéséért felelős MAVIR adott esetben a házaktól néhány tíz méterre tervezi megépíteni a Paksról induló 400 kV-os távvezetéket.

Az ügy a tömeges lakossági felháborodás miatt leginkább a vezető ceglédi politikusoknak: Takáts László polgármesternek és Földi László országgyűlési képviselőnek volt kellemetlen. A két politikus látványos akciózásba kezdett, Földi például december elején a Facebookon posztolt egy képet, amin – a poszt szövege szerint – „kiemelten fontos feladat a távvezeték ügye, amiről ma is egyeztettem Kovács Gábor MAVIR Zrt. átviteli vezérigazgató-helyettessel.”

Képnek jó volt, de az egyeztetés eredményéről azóta sem tudni semmit. Ellenben a vezeték nyomvonala körül nem csökken a bizonytalanság:

tavaly év végén például helikopteren járták végig a MAVIR szakemberei a környéket, nem kis aggodalmat keltve azokban a tulajdonosokban, akiknek a háza fölött hosszabban elidőztek. Azóta hetek teltek el, de erről a bejárásról, illetve a bejárás eredményéről sem lehetett túl sokat megtudni.

A nyomvonal-változatokban egy közös viszont volt: elkerülték a közeli Hörömpő-birtokot. Hörömpőék komoly tényezők a városban: idősebb Hörömpő Ferenc tehetős vállalkozó, lánya, Hörömpő Annamária pedig a városi Fidesz-szervezet elnöke.

Igaz, a család egyik vállalkozása, a 3 P Fémfeldolgozó Kft. 2015-ben felszámolásba ment, de a 2012-ben alapított másik fémmegmunkáló cég, a PHL Optima a legjobb egészségnek örvend, tavalyelőtt 100 milliós forgalom mellett 13 millió forint adózott eredményt hozott.

Némi uniós támogatás is jutott Hörömpőéknek: a PHL Optima tavaly 8 millió forintot kapott kapacitásfejlesztésre, a Vidékfejlesztési Programból pedig 16 millió jutott egy trágyatároló építésére. Hörömpőék szerény, de sikeres nyertesei voltak a földárveréseknek is: 2015 végén 33 millió forintért összesen közel 60 hektárnyi területet vettek meg a környéken.

Hörömpő Annamária nemcsak a helyi Fidesz elnöke, de a városi képviselő-testületnek is tagja, így vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett – sajnos a dokumentum nem nagyon segít eligazodni az ingatlanok tekintetében.

Három lakóingatlan mellett a nyilatkozatban egy 16 hektáros „rét, szántó” besorolású ingatlan szerepel – ez viszont nem lehet a Hörömpő-kúria, mivel épületet nem tüntet fel a képviselő, ráadásul a szerzés időpontja sem szerepel a lapon. A magyarázatért kerestük a képviselőt, de nem értük el.

A most eladásra kínált 25 hektáros ingatlan jelentős részben Natura 2000-es területen fekszik, így azon gazdálkodni nem lehet.

Hogy az eladás összefügg-e azzal a várható értékcsökkenéssel, amit a nagyfeszültségű vezeték fog okozni a környék ingatlanjai tekintetében, azt nem tudni, de a 15 szobás, 1100 négyzetméteres épület némiképp befejezetlennek, és elég elhagyottnak tűnik – ottjártunkkor is zárva volt, és a helyiek szerint ritkán látni erre Hörömpőéket.

Akárhogy is elkerüli a Hörömpő-kúriát, a közelben futó 400 kV-os vezeték miatti értékvesztés fájhat a ceglédi Fidesz-elnök családjának is. Az érintett tanyás családokat viszont teljesen ellehetetleníti – nekik nincs is más esélyük, mint kiharcolni, hogy a nyomvonalat ne a tanyák között, hanem lakatlan területeken vezesse a MAVIR.

Ceglédi Spotlight – Becker András

Frissítés (2018. január 12.) Cikkünk megjelenése után Hörömpő Annamária az alábbiak megjelentetését kérte szerkesztőségünktől:

„A vagyon nyilatkozatom jogszerű, annak tartalma helytálló. Én licitáltam és ez alapján vásároltam 4,4 ha 2 AK földterületet, 20 éves futamidejű hitelkonstrukció mellett, melynek tényleges tulajdonjoga és birtokbavétele 2017.04.26. Ez a vagyonnyilatkozatomban jogszerűen feltüntetésre került. Minden ingatlanom a vagyonnyilatkozatomban szerepel. Az említett 4,4ha-on kívül a családom egyetlen tagja sem szerzett tulajdonjogot földekben földárverés útján. Semmilyen trágyatárolóra nem vettünk igénybe semmilyen pályázati forrást sem én, és egyetlen családtagom sem (és nem is épít senki trágyatárolót).”

Megosztás