Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. hétezer négyzetméteres fürdőkomplexumot épít a Csillaghegyi strandon. A hárommilliárd forintos beruházás alapkövét január végén tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály gazdasági miniszter, és Szőke László, a BGYH vezérigazgatója. Azóta az építkezés előkészületei zajlanak, elkezdték kivágni a fákat. Összesen 246 fa lesz a gigaprojekt áldozata, és 94-et ültetnek helyettük.
2016 októberében vette észre az Átlátszó a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pályázatot írt ki egy foci- és egy sípálya építésére valamint 15 éves üzemeltetésére. 2017 februárjában a tender eredménytelenül zárult, mert senki nem tett rá ajánlatot.
2017. január elején azonban kiderült, hogy lesz egy másik beruházás a Csillaghegyi strandon. Az Árpád Forrásfürdő fejlesztésére vonatkozó közbeszerzést még szeptemberben írta ki a BGYH, és decemberben kötöttek szerződést a Kalotherm Zrt.-vel, amely 3,1 milliárd forintért végzi el a munkát.
A nyílt tenderen ajánlatot tett még a West Hungária Bau (WHB) Kft. és a ZÁÉV Zrt. is, de mindkét céget hiánypótlásra szólította fel a BHGY. A dokumentáció szerint a WHB nem teljesítette ezt határidőben, ezért az ajánlata érvénytelen lett. A ZÁÉV teljesítette ugyan a hiánypótlást, de így sem nyert, mert a Kalotherménél bő 400 millióval drágább, nettó 3,58 milliárd forintos ajánlatot tett.
A közbeszerzési dokumentáció szerint a ZÁÉV 2016. december 7-én előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be a BGYH-hoz arra hivatkozva, hogy a Kalotherm érvénytelen ajánlattal nyerte meg a tendert. Az Átlátszó megkeresésére a ZÁÉV azt közölte, hogy kérelmüket a BGYH két nappal később, december 9-én elutasította.
Január 26-án Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője, és Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója lerakta a 3,1 milliárdos beruházás alapkövét. Az ünnepélyes eseményen bemutattak három látványtervet, és Tarlós elmondta, hogy a fejlesztés célja a lakosság és a sportolók színvonalas kiszolgálása.
Szerettünk volna részleteket megtudni a projektről, ezért közadatigénylésben kértük ki a BGYH-tól a Kalothermmel kötött szerződést, és a fürdőkomplexum terveit.
Amíg az iratokra vártunk, február végén elmentünk a helyszínre megnézni, hogy halad a beruházás. Az egy hónapja ünnepélyes keretek között, kamerák előtt lerakott alapkő mellett már csak egy szék van. Az építkezés egyelőre még nem kezdődött el, de az előkészületei már zajlanak. A helyszínen dolgozó munkások is megerősítették az Átlátszó munkatársainak, hogy már elkezdték a területen a fák kivágását – erről a helyszínen tuskók, fűrészpor és levágott ágak tanúskodtak.
Hárommilliárd forintos fürdőberuházás keretében 246 fát vágnak ki a Csillaghegyi strandon from atlatszo.hu on Vimeo.
Videóriportunk után néhány nappal megkaptuk a BGYH-tól a beruházással kapcsolatos dokumentumokat, melyekben megdöbbentő mennyiségű fakivágásról írnak.
A Pagony Táj- és Kertépítész Iroda által készített kertépítészeti műleírásban ez olvasható:
“A területen kivágásra kerül 246 fa 3.700 cm átmérővel. Átültetésre kerül 7 db idős tiszafa erős visszavágást követően és egy kis mamutfenyő. A fák kivágására az épület építése, a burkolt felületek kialakítása és a fák egészségi állapota miatt (11 db) kerül sor. A kivágott fák pótlására telken belül elültetésre kerül 94 db 30/35 méretű fa, összesen 940 cm átmérővel.”
Tehát összesen 246 fát vágnak ki, ebből 11-et egészségügyi okok, 235-öt pedig a fürdőkomplexum miatt. Helyettük 94-et ültetnek, vagyis a kivágott fák mindössze 38 százalékát pótolják újakkal, és azok a kivágottak átmérőjének csupán 25 százalékát teszik ki.
A BGYH-tól kapott iratanyagban szerepel egy bontási és fakivágási térkép is, amin piros X-szel jelölték a kivágandó fákat:
Megkérdeztük a BGYH Zrt.-t, hogy a Csillaghegyi strandon jelenleg folyamatban lévő beruházás során pontosan milyen fejlesztések és átalakítások valósulnak meg. A BGYH-tól az alábbi választ kaptuk:
„Az elmúlt hat év kitűnő forgalmi eredményeknek köszönhetően a Budapest Gyógyfürdői Zrt. bevételéből új fejlesztéseket valósít meg az elkövetkező időszakban. A Csillaghegyi Strandfürdőre készített ingatlanfejlesztési koncepció megvalósításának I. ütemét 2017. január hónapban kezdte meg a BGYH Zrt., melynek eredményeként Budapest egy újabb, egész éven át nyitva tartó fürdőegységgel gazdagodik.
Az önerőből, állami támogatás nélkül megvalósuló projekt keretében a Csillaghegyi strand területén egy 7000 négyzetméteres, teraszos kialakítású fedett fürdő létesül, amelyet összekötünk a meglévő, felújításra kerülő „bunker” épülettel.
A hegyoldalban épülő, hétszintes létesítményben helyet kap egy 33×25 méteres úszómedence, – mely alkalmas lesz úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is – tanmedence, wellness részleg, panorámás étterem, egyik szintjén pedig egy 500 négyzetméteres gyerekparadicsom létesül, hogy a kisgyermekes családok számára egész évben biztosított legyen a fővárosban a fürdési lehetőséget.
Kialakításra kerül egy szaunavilág is, mely kibérelhető területként, a fürdőtől lezártan is üzemelhet, ennek érdekében a külső bejárathoz váltókabinos öltöző csoportot terveztünk, vizesblokkal. A szaunavilágban helyet kap aromaszauna, ördögszauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finnszauna, hideg- és melegvizes merülő medencével.
A külső teraszon körpanorámás élménymedencét tervezünk kiépíteni. A fürdő üzemeltetéséből adódó elfolyó vizek hőtartalmának további kihasználására hőszivattyús rendszereket építünk ki, melyek az épület fűtését szolgálják. A napenergia felhasználására napelemek és napkollektorok kerültek betervezésre, melyek az épület használati melegvizét és részbeni elektromos ellátását biztosítják.
A 3,1 milliárd forintos beruházás időtartalma 20 hónap, az új komplexum megnyitása 2018 nyarán várható.”
A Csillaghegyi strand fejlesztését végző Kalotherm Zrt. régi partnere a BGYH-nak, ők újították fel a Gellért, a Lukács, a Rudas, és a Széchényi gyógyfürdőt is. A gödi Szabó Lajos tulajdonában lévő Kalotherm nettó árbevétele az elmúlt öt évben 3 és 7 milliárd forint között volt, adózott eredményük pedig 50 és 300 millió forint között mozgott.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!