Kiderítjük, ki és mennyit keresett a tragédiába torkolló hortobágyi lőszermentesítésen

Közérdekű adatigénylésben kérjük a Hortobágyi Nemzeti Parktól és a Honvédelmi Minisztériumtól is azokat a szerződéseket, amelyekből kiderül: ki, kinek a megbízásából, mekkora díjazás ellenében végzett lőszermentesítést a Hortobágyon. Az érintettek – köztük a munkákat közbeszerzésen elnyert cég is – hallgatnak, vagy egymásra mutogatnak. Honvédségi forrásaink szerint borítékolható volt a tragédia, annyira szennyezett a környék, és olyan túlterheltek – az újabban migránsügyben is bevetett – tűzszerészek. Négyen életüket vesztették.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„Tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásával kapcsolatosan jogértelmezési vita alakult ki a megrendelő és a Magyar Honvédség között. Emiatt és azon előre nem látató tény miatt, hogy a mentesítendő területen az előtalálások száma jelentősen meghaladta a korábban feltételezettet, a Magyar Honvédség tájékoztatta a megrendelőt, hogy nem rendelkezik elegendő anyagi forrással és megfelelő kapacitással a volt bombázó lőtér tűzszerészeti mentesítéséhez, mivel véleményük szerint ez nem közszolgálati feladat. Ezt követően a területről levonultak és 2014. március 3-a óta nem végeznek mentesítési munkákat”

Ezzel indokolta a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága tavaly márciusban a Közbeszerzési Értesítőben közzétett közlemény szerint, hogy miért szükséges módosítani a park négyezer hektárjának lőszermentesítésére kiírt pályázaton.

A hortobágyi lőszermentesítési munkák július 1-én torkollottak tragédiába: négy honvéd tűzszerész életét vesztette, egy kollégájuk pedig súlyosan sérült egy robbanásban.

Az Átlátszó több honvédségi forrása szerint is borítékolható volt a tragédia, elsősorban az uniós pályázati határidők miatti aggodalom, sőt, az sem lehetetlen, hogy a nemzeti park földjeivel kapcsolatos mutyikkal is összefüggésben – honvédségi berkekben nem zárják ki, hogy a földterület használatára már ácsingóznak zöldbárók, ezért is lehetett a nagy sietség.

A tragédia körüli káoszról egyébként több újság is cikkezett már, legalaposabban például a Népszabadság, a HVG és a Népszava. A három fő érintett: a nemzeti park, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a mentesítéssel közbeszerzésen megbízott magáncég még a legalapvetőbb kérdéseinkre – miszerint ki bízott meg kit, mivel és mennyiért – sem válaszolt (a kft és a nemzeti park nem is tervez, a HM-ben türelmet kértek).

A szerződések részleteit ezért közérdekű adatigénylésben is kértük a HM-től és a nemzeti parktól a KiMitTud oldalon itt és itt, illetve a nemzeti parktól még azt is tudakoltuk, a munkálatokkal érintett földterületre van-e valakinek (kinek?) haszonbérleti szerződése.

Amíg a válaszokra várunk, a hozzáférhető forrásokból, elsősorban a Közbeszerzési Értesítőből, illetve két remek összefoglalóból: Gyömbér Béla jogász blogposztjából és Kovács Béla nyugállományú honvédnak a Magyar Narancsban közölt írásából, valamint névtelenséget kérő honvédségi források elmondásának segítségével próbáljuk összerakni, ami tudható, és felvetni, amire egyelőre hiányzik a megfejtés.

A már idézett közbeszerzési közleményből is kiderül: a felderítési munkák során a becsültnél jóval több robbanóanyagra bukkantak. A munkálatokra rálátó forrásaink szerint a megtisztítandó 4 ezer hektáron több mint 40 ezer (!) úgynevezett robbanótestet fedeztek föl – azaz átlagosan négyzetméterenként volt egy-egy, vagyis mondhatni, „mindenhol” találtak.

Ezt megerősítette a helyszínt ismerő egyik forrásunk: úgy kell elképzelni a jelölést, hogy karókat állítanak a földbe a vélelmezett objektumnál. A területet elborították a karók.

Nehezítette a felderítést, hogy a 2013-as árvíz idején a környéket vésztározóként elárasztották 35 millió köbméter vízzel. Illetve az is, hogy a téli időszakban sem csákánnyal, sem markolóval nem mozgatható a talaj a nagy fagyok miatt.

Mindezért a kormány már 2014 novemberében határozott a hortobágyi lőszermentesítés költségeinek növeléséről, fedezetének biztosításáról. Az uniós forrásból – élőhelyvédelem címen – finanszírozott mentesítés 1,9 milliárd forintos költsége 3,4 milliárdra emelkedett.

Csakhogy kimaradt csaknem egy év: a HM tűzszerészek – a nemzeti parkkal kötött egyezség alapján – csak 2015. január közepén vették fel újra a munkát.

Na de mit keresnek ott a honvédek, ha egyszer egy magáncég nyerte a munkát? A tűzszerészeti feladatok ellátásáról szóló 1999-es kormányrendelet szerint bárki (tehát a magáncég szakemberei is) kötelesek a robbanószergyanújukról a rendőrséget vagy a települési jegyzőt értesíteni, akik pedig nyomban a Magyar Honvédséget riadóztatják.

A honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajó Ezrede alapesetben térítésmentesen végzi el a hatástalanítást, ez alól kivétel például az olyan területek teljes átvizsgálása, ahol előre gyaníthatóan akadnak robbanótestek.

Például ilyen az egykori hortobágyi bombázó lőtér is, ahol a múlt század negyvenes évei óta gyakorlatoztak a katonák. Vagyis a honvédség kérhetett (volna?) ellenszolgáltatást a munkáért. Hogy így is történt-e, egyelőre nem tudni bizonyosan, de a szerződésekből nyilván ki fog derülni.

Csakhogy jó válasz nincsen: ha kaptak, akkor a maszekolás vádja illetheti a honvédeket, ad absurdum, hogy profitcéllal tették kockára bajtársaik életét. Ha viszont ingyen – pontosabban az adófizetők költségére – tették mindezt, ráadásul egy magáncég magánbevételéhez asszisztálva, akkor a helyzet, ha lehet, még lesújtóbb.

Annyit mindenesetre leszögez a rendelet, hogy akkor lehet térítés ellenében tűzszerészkedni, ha a munka nem veszélyezteti a kötelező, ingyenesen ellátandó közfeladatot – márpedig amikor 2014-ben levonultak a Hortobágyról, úgy festett, igenis ez a helyzet a honvédség szerint: alighanem ez volt a közbeszerzési közleményből idézett „jogértelmezési vita” alapja.

Forrásaink közül van, aki árnyalja a képet, mondván, ha közfeladatnak fogadják el a munkát, akkor minden egyes robbanótestet külön-külön kell jelentenie a vállalkozónak, ami ebben az esetben ellehetetlenítette volna a munkát. Ezért döntöttek végül a vállalkozási megoldás mellett – azaz informátorunk tudomása szerint a honvédség végül kapott ellenszolgáltatást.

A hortobágyi lőszermentesítést – a közlemény kifejezetten „mentesítést”, azaz nem „csak” kutatást említ – a két volt rendőrtiszt, Koklács András és Kiss György tulajdonában lévő Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (KBSZT) nyerte 2013-ban hirdetmény közzététele nélküli tenderen nettó 334 millió forint értékben.

A szerződést – a fentebb idézett közleményben – módosították, de csak a teljesítésigazolások, átvétel stb. procedúrák változtak, az ár nem. A kft idén év elején elnyerte a lőszermentesítés szakfelügyeletét is 110 millió forintért.

A lőszermentesítés nem tűnik rossz üzletnek, a 2009-ben alapított KBSZT legalábbis meghuszonnégyszerezte árbevételét 2010-2015 között (lásd grafikonunkat). A cég éves beszámolója szerint átlagosan 4 főt foglalkoztatnak.

Összevetésül: Huszár János vezérőrnagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnoksága megbízott parancsnoka közlése szerint tavaly január óta heti váltásban dolgoztak katonák a helyszínen, naponta 32-35-en a hét minden napján. Ez nem éppen kevés, csaknem a tizede a teljes tűzszerész állománynak – a pontos létszámot még a névtelenséget kérő forrásaink is államtitoknak mondják.

Úgynevezett I. osztályú tűzszerészek, akik döntéshozó, parancsnoki szerepet is kaphatnak, mindösszesen pár tucatnyian vannak, közülük 3-4 folyamatosan Hortobágyon dolgozik. Mindezen felül látják el a „valóban” közszolgálati munkáikat – építkezéseken, termőföldeken véletlenül talált robbanótestek hatástalanítását -, s vannak feladataik az árvízi védekezésben, illetve a menekültválság kezelésében.

Információink szerint az utóbbi időben érezhető volt a szokásos fluktuációnál nagyobb arányú elvándorlás a tűzszerészektől – ezt egyes forrásaink éppen a hortobágyi rémmunkával indokolják, mások ellenben kitartanak amellett, hogy a távozási hullám nem szemet szúró, s inkább a külföldi munkavállalás újkeletű vonzerejének tudható be.

Egyelőre nem egyértelmű, a honvédségi tűzszerészek a magáncég vagy a nemzeti park megbízása alapján dolgoztak – gyaníthatóan az utóbbi megfejtés a helyes.

Forrásunk szerint nem feltétlenül gond, ha a közpénzből fizetett honvédség egy nyereségérdekelt cég tevékenységét egészíti ki: arra például, hogy a kutatást/kijelölést is a honvédség végezze, már végképp nem volna kapacitás. A munkamegosztás szerint a KBSZT munkatársai műszerekkel felpásztázzák a parcellákra osztott környéket, a gyanús helyeken megbontják a földréteget, s ahol találtak valamit, ott jelöltek (a felrobbant bomba is jelölve volt). Ekkor veszik át a munkát a tűzszerészek 4-5 fős csoportokban.

A szakcikkek kommentelői ugyanakkor egyéb talányokra is felhívják a figyelmet. Például:

„Azt nem értem, hogy miért kísérleteztek a helyi hatástalanítással és a robbanótest elszállításával. Nem logikus. Illetve sejtek egy magyarázatot: ezt a területet – tisztítás után – be akarják vonni mezőgazdasági művelésbe. És a (leendő) gazdát zavarná, ha a földben ottmarad egy ilyen bombából származó párszáz kilós repeszmennyiség, kisebb-nagyobb darabokban. Lehetséges, hogy ebből az okból adták ki az elszállítási parancsot.”

Forrásunk szerint az ügymenet a következő: minden egyes hatástalanítási akciónál a feladatot ellátó tűzszerész javasol módszert, ami riadóláncon megjárja az egész ranglétrát, egészen helyi, illetve az ezredparancsnokig, aki felülbírálhatja az eredeti elképzelést. A végső döntés így voltaképpen „felülről” érkezik, de a végrehajtást a tűzszerész megtagadhatja.

Ezek szerint a tragédiában felrobbant 2,5 mázsás óriásbomba akár 100 kilós robbanótestjének elszállításáról is ilyen sajátos honvéd-konszenzussal születhetett a döntés. A robbanóanyag szállításán azonban nem több kilométeres távolságot kell érteni, „csupán” azt, hogy a területen kijelölt robbantási területre vitték volna a veszélyes anyagot.

Azt azonban, hogy végül kinek az elgondolása alapján határoztak erről, legfeljebb a Simicskó István honvédelmi miniszter által beígért vizsgálat derítheti ki. Nem feltétlenül kell ugyanakkor a zöldbárólobbira gyanakodni: a nemzeti park ugyanis tájrehabilitációra kapta a támogatást, vagyis az egész területet mindneképpen meg kell tisztítani, repeszek nem maradhatnak a helyszíni robbantás után – spekulálnak honvédségi berkekben.

Forrásaink egyébként nem tudnak hasonló mértékben robbanótesttekkel szennyezett magyarországi területről, legalábbis olyanról, ami civil kezelésben van. Megemlítették viszont a Mária Terézia uralkodása óta lőtérként működő Várpalota-Hajmáskéri honvédségi objektumot, amit azonban a honvédség kezel, civil beruházásokat a robbanótestek így arrafelé nem veszélyeztetnek.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.