Cikkek

Az agrárminiszter kedvenc ügyvédje nagyot kaszál a földárveréseken is

 

A Nemzeti Földalap eltitkolta, de az Átlátszó kiderítette, hogy a földművelésügyi miniszter által is foglalkoztatott ügyvédi iroda lett a központi szereplő a földárverések jogi munkáinál. Egyes becslések szerint a tavalyi földárverések közel 860 millió forintot hozhattak a részt vevő ügyvédi irodáknak.

 

banner_300_300

 

A Nemzeti Földalap (NFA) titkolja, hogy pontosan mely ügyvédi irodák vesznek részt az állami földek árveréseinek jogi munkáiban. A kifüggesztett szerződésekből viszont az látszik, hogy a Kovács P. Zoltán nevével fémjelzett KPZ ügyvédi kollektíva tartja a kezében a szálakat.

Sem a minisztérium, sem az NFA nem árulta el, hogy mely ügyvédek vehetnek részt a földárverések utáni jogi munkákban. A Földművelésügyi Minisztérium Indexnek adott válasza alapján annyi bizonyos, hogy az ügyvédek kiválasztása nem pályáztatás útján zajlott. Ezért csak a kifüggesztett szerződésekből lehet következtetni arra, hogy mely ügyvédi irodák végezték a szerződéskötéseket.

Az Átlátszó által megvizsgált több tucatnyi szerződés mindegyikén az szerepel, hogy a földárverések utáni jogi munkát elvégző, jellemzően az árverések környékén működő ügyvédi irodák a Kovács P. Zoltán ügyvédi iroda „társügyintézőjeként” jártak el, lényegében tehát alvállalkozóként.

A 2015 év végén lezajlott földárverések utáni jogi munkák után esetenként átlagosan pár százezer forintot, összességében becslések szerint 860 millió forintot kaphattak az ügyvédek.

A régi kádert jól megfizetik

Dr. Kovács P. Zoltán már az első Orbán-kormányban is szerepet vállalt. Először helyettes-államtitkárként (2000-től 2001-ig), majd közigazgatási államtitkárként (2001-től 2002-ig) dolgozott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. A kormány bukása után 2002-től visszatért az ügyvédi praxisához.

Habár ebben az időszakban a Fidesz az országos politikában ellenzékben volt, több helyi önkormányzatban is a párt adta a polgármestert. Kovács ügyvédi irodája több megbízást is kapott fideszes önkormányzatoktól. 2008-ban részt vettek többek között Karcag város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának elkészítésében is, és a 2008-as berettyóújfalui kötvénykibocsátás során is adtak jogi segítséget.

A 2010-es kormányváltás után ismét állami hivatalt kapott Kovács P. Zoltán. Az ügyvéd agrárkamarai miniszteri megbízott lett 2010-ben, és ezt a pozíciót 2013-ig töltötte be. A nevéhez fűződik az új agrárkamarai rendszer kidolgozása.

A Nemzeti Agrárkamara megalakulása után rögtön pozíciót is kapott a szervezetben 2013-ban: az ellenőrzőbizottság elnöke és a kamarán belül működő választott bíróság elnökségi tagja lett. 2014-ben, a Közbeszerzési Tanács tagjai közé delegálta az agrárminiszter, Fazekas Sándor.

Érdekes részlet, hogy a hivatalos Közbeszerzési Értesítő szerint Kovács a kinevezése után is személyesen járt el fellebbezési ügyekben egyes közbeszerzési eljárások során, ami ugyan nem törvénytelen, de etikailag kifogásolható.

Kovács P. Zoltán megkeresésünkre erről azt közölte, hogy „a Közbeszerzési Tanács tagjává válásom óta, a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti ügyekben sem személyesen, sem az ügyvédi irodám útján nem járok el. Jogszabályi akadálya egyébként nem lenne a jogi képviselet ellátásának.”

A második Orbán-kormány hivatalba lépése után, 2010-től megsokasodtak a KPZ ügyvédi iroda állami megbízásai. Tagja volt például a vörösiszap-katasztrófa után az állam nevében a károsultakkal tárgyaló konzorciumnak. Munkájukat számos politikai kritika érte, mert a vádak szerint nem vették megfelelőképpen figyelembe a károsultak érdekeit.

Az Átlátszó már 2013-ban megírta, hogy a botrányos földbérleti pályázatok során is tízmilliós megbízásokhoz jutottak Kovácsék a nemzeti parkoktól.

Az Orbán-kormány feltett szándéka, hogy megszünteti az osztatlan közös tulajdon jogi intézményét. Ezen törvényi változás előkészítésére 2014-ben két keretszerződést is kötöttek összesen 4,6 milliárd forint értékben egy ügyvédi konzorciummal, amelynek tagjai között szintén  megtalálhatjuk a Kovács P. Zoltán ügyvédi irodát.

Az állami erdőgazdaságokat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal átvilágította és elmarasztalta. Ezzel párhuzamosan maguk az erdőgazdaságok is megrendeltek egy átvilágítást 70 millió forint értékben egy konzorciumtól, amelynek tagja volt a KPZ iroda is.

A miniszter kedvenc ügyvédje

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tárcája is számos megbízást adott az irodának. 2012-ben két közbeszerzési eljárás lebonyolításáért kaptak 25 millió forintot, 2013-ban pedig 12 millió forintért világították át a bábolnai és a mezőhegyesi ménesbirtokokat.

A Földművelésügyi Minisztérium öt további szerződést is kötött az ügyvédi irodával különböző jogi tanácsadási munkákra. Az Agrárkamarával kapcsolatos tanácsokért havi félmillió forinthoz jutott a KPZ 2013-ban. Az agrárkamara megalakulásáig az átmeneti elnöknek is adtak tanácsokat 2012-13-ban összesen majdnem 4 millió forintért. A földbérleti pályázatokkal kapcsolatos jogi tanácsokért pedig havi egymillió forint fizetett a minisztérium 2013-14 során.

A vidékstratégiában megfogalmazott birtokpolitikai célok megvalósításának koordinálására, és a folyamat felügyeletére két szerződést is kötött a minisztérium a KPZ irodával. Egy határozatlan idejű szerződés keretében havi egymillió forinthoz jutnak 2013 óta, és egy határozott idejű szerződés után havi 850.000 forintot számlázott az iroda a minisztériumnak 2013 júliusa és 2014 szeptembere között.

Kovács P. ráadásul személyesen is képviselte Fazekas Sándor minisztert egy politikai jellegű perben. Gőgös Zoltán MSZP alelnök az Átlátszónak azt mondta, hogy a közte és a miniszter között folyó polgári peres eljárásban személyesen Kovács P. jár el ügyvédként.

Az NFA főjogásza

Az Agrárkamara és a Földművelésügyi Minisztérium mellett a Nemzeti Földalapnál is meghatározó szerepet játszik a KPZ. Az ügyvédi iroda az NFA 2010-os megalakulása óta a szervezet kiemelt jogi képviselője.

2014-től ráadásul még nagyobb befolyást szereztek: a minisztériumon belül zajló politikai csatározások egyik állomásaként felmondták az NFA ügyvédi szerződéseit, és lecserélték a jogi igazgatót is a szervezetben. Az új jogi igazgató az a dr. Horváth Ákos lett, aki előtte a KPZ ügyvédi irodában a külföldi ügyfelek ügyeit intézte. A váltás után a KPZ iroda szerződésének értéke havi nettó 600 ezerről nettó egymillió forintra növekedett – ez derül ki az NFA-nak az Átlátszó közérdekű adatigénylésére adott válaszából.

Kovács P. Zoltán megkeresésünkre erről azt nyilatkozta, hogy „a Magyar Állam ellen indult kiemelt perek értékének és számának érdemi növekedése okán került módosításra a megbízási díj”, sőt, Kovács P. szerint „az NFA jogi igazgatója, sem más munkavállalója soha nem volt ügyvédi irodám tagja, ügyvédje”.

Ennek ellentmond, hogy az NFA jogi igazgató Horváth Ákos az érdeklődésünk után átszerkesztett Linkedin-profilján korábban egyértelműen fel volt tüntetve a KPZ ügyvédi iroda, mint volt munkahely.

Az Átlátszó közérdekűadat-igénylés segítségével azt is szerette volna megtudni az NFA-tól, hogy pontosan milyen jogi munkákat végeznek Kovács P.-ék a földalapkezelőnek. Megkértük, hogy küldjék el a közpénzből kifizetett szerződéseket, és azok teljesítési igazolásait, de  ezt nem tették meg.

Az állami földeket kezelő szervezet a törvényi határidőn túl adott válaszában csupán a szerződés összegét és célját árulta el. Az NFA szerint a kiemelt jelentőségű jogi ügyekben járnak el Kovács P.-ék a Földalap képviseletében. A kishantosi biogazdaság által a Nemzeti Földalap ellen indított perekben személyesen Kovács P. képviselte a Földalapkezelőt, erről az Átlátszó is meggyőződött a legutóbbi tárgyalás során.

Korábbi cikkeink a földárverésekről

Itt a legújabb Ángyán-tanulmány: a felcsútiak vették a legtöbb földet Fejérben

Etyeken is terjeszkedik Mészáros Lőrinc – közzétették a földárverések eredményeit

Több száz hektár földet vásárolt Szíjjártó futsalcsapatának holland szponzora

Politikai leszámolásnak eshetett áldozatul a kishantosi ökológiai mintagazdaság

Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon

Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek

Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon

A  jogászok kaszálnak a földeken

Az NFA nem árulta el azt sem, hogy pontosan mely ügyvédi irodák juthatnak azokhoz az összességében az évi százmilliós tételt jelentő megbízásokhoz, amelyeket a földárverések nyertesei kötelesek a jogi munkákért fizetni.

Az Átlátszó erre vonatkozó közérdekű adatigénylésére a Földalap nem válaszolt érdemben, ezért 2015 decemberében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk. A NAIH határozatát még várjuk az ügyben. A földárverések eredményeit közlő hirdetményekből azonban arra lehet következtetni, hogy legalább tizenhat olyan ügyvédi iroda van, amelyek a KPZ társügyintézőjeként helyet kaptak a “földárverési piacon”.

A földárverésekkel kapcsolatos jogi munka nem tűnik túl bonyolultnak. Mivel a kifüggesztett szerződések szövege betűről-betűre megegyezik, csupán a földrészletekre vonatkozó adatok különbözőek, ezért okkal feltételezhető az, hogy az NFA által jóváhagyott formaszerződésekről van szó.

Az árverési hirdetményekben az szerepel, hogy a jogi képviseletet az NFA biztosítja, melynek költségét a nyertes árverező köteles viselni.

Az NFA hirdetményei szerint a szerződéskötés és a teljes, kötelező jogi képviselet díja (az okmányellenőrzés és a földhivatali eljárás díjának megfizetésén túl) a vételár fél százaléka, de legalább 50 ezer, maximum 500 ezer forint lehet (áfa nélkül). A felső, 500 ezer forintos korlát miatt az olyan, nagy tételben földeket elnyerő vevők, mint a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc, arányaiban kevesebbet költöttek ügyvédre, mint a pár hektáros birtokokat vásárló kisgazdálkodók.

Az LMP agrárszakértője, Lapos Péter számítása szerint országosan összesen közel 860 millió forintot kellett a vásárlóknak ügyvédekre fordítani a 2015-ös földárverések után. Az országos átlagból itt is messze kiemelkedik Fejér megye. A megyében történt földvásárlások után a becslés szerint közel 120 millió forint üthette az ügyvédek markát.

A KPZ ügyvédi irodától szerettük volna megtudni, hogy a földárverések során végzett jogi munkákba milyen más ügyvédi irodákat vontak be társügyintézőként, és hogyan számoltak el velük.

Kovács P. Zoltán megkeresésünkre erre annyit válaszolt, hogy „a földárverésekkel kapcsolatos jogi munkákban, országszerte több mint 30 ügyvédi iroda és ügyvéd, illetve száz főt meghaladó adminisztratív személyzet vesz részt. Az ügyvédek közötti feladatmegosztás és elszámolás üzleti és ügyvédi titkot képez.”

Vágó Gábor

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás