Cikkek

Fantomszervezet toborozza Erdélyben a radikális magyar fiatalokat

Miután sikerült megszabadulnia a nem kívánatos személy státusztól, Zagyva György Gyula visszatért Erdélybe, hogy újraélessze a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, melynek célja Nagy-Magyarország létrehozása. Az elmúlt évben Zagyva nem léphetett Románia területére, mivel a román hatóságok 2014 márciusában nemkívánatos személlyé nyilvánították. A Riseproject cikke.

2015 januárjában azonban Zagyva megnyerte a perét a román állammal szemben, és visszatért Erdélybe. A HVIM-nek nincsenek rendben a papírjai Romániában. A szervezet jogi státuszát ezelőtt hét évvel megpróbálták rendezni, sikertelenül, végül aztán feladták – írja a bukaresti székhelyű RISE Project. A román tényfeltáró műhely az Átlátszóval közösen követi a szervezet legbefolyásosabb tagjainak tevékenységét.

1Zagyva György Gyula volt parlamenti képviselő

A múlt hónapban a HVIM több erdélyi városban is elkezdett új tagokat toborozni. A szervezet kerekasztal-beszélgetésekre hívta a magyar fiatalokat; olyan szlogenekkel csábították őket, mint például “Lépj ki a konfortzónádból, nézd meg milyen az élet a Vármegyével” illetve “Vegyél részt az ellenállásban”, “Mi nem csak a virtuális térben harcolunk, az szabadságunk zászlaja ismét lobog. Cselekedj velünk!”

Szőcs Csongor, a HVIM egyik helyi vezetője szerint Zagyva jelenléte a toborzás idején egy “szerencsés véletlen”. Szőcs egyébként többször is összetűzésbe került a román hatóságokkal. Tavaly márciusban Szőcs – más vármegyésekkel együtt – lökdösődött a csendőrökkel.

Az idei március 15-i ünnepségeken Kolozsváron a rendőrség a szervezők kérésére több, a HVIM jelzéseit viselő fiatalt is kiemelt a menetből.

2

Több százan vonultak fel március 15-e alkalmából Kolozsváron. Fotó: Dan Horia Tautan/Mediafax Foto

Nemkívánatos személyek

Több magyar radikális is szerepel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által összeállított, nemzetbiztonságra és a román államra veszélyt jelentő személyek listáján. Közülük ketten, Toroczkai László és Zagyva György Gyula közvetlenül kapcsolódik a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz. A mozgalomhoz lazán kapcsolódik még Csibi Barna egykori adóellenőr, aki azzal híresült el, hogy felaksztott egy Avram Iancu-bábot (Avram Iancu az 1848-as román császárhű felkelés hőse – a szerk.).

Korábbi cikkeink az erdélyi magyar radikálisokról

„Oroszország szövetségeseket keres Székelyföldön” – Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója

Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.

Vér nélkül nem lehet: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben II.

Kisgyermekes családok és karlendítés: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben I.

Toroczkait, a szervezet alapítóját 2013 októberében fordították vissza a román határról. Mielőtt kitiltották volna, Toroczkainak üzleti érdekeltsége is volt az országban. Neve egy volt csíkszeredai újságíróval együtt felbukkan a nagyváradi székhelyű Filomenamodels SRL-ben. A rendezvényszervezéssel foglalkozó cégnek azonban nem volt számottevő tevékenysége.

3

Az irat, melynek alapján Toroczkaitól megtagadták a belépést Románia területére

Toroczkai kitiltása után fél évvel a HVIM jelenlegi vezetője, egyben a Jobbik volt parlamenti képviselője, Zagyva György Gyula is ki lett tiltva. Zagyva a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon fellebbezett a döntés ellen, és 2015 januárjában jogerősen megnyerte a pert.

“Minden ok nélkül nyilvánítottak nem kívánatos személlyé. Ha ők (a román hatóságok – a szerk.) ilyen eszközökkel próbálnak távol tartani csupán azért mert nem vagyunk szimpatikusak számukra, akkor előfordulhat, hogy mi is ilyen intézkedéseket fogunk majd hozni akkor, ha kormányozni fogunk” — mondta Zagyva egy, a RISE Projectnek adott interjúban 2014 nyarán.

A romániai keménymag

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat 2001-ben alapította Szegeden Toroczkai László. Romániában a HVIM nem rendelkezik jogi személyiséggel, mivel az erdélyi alapítók – Waum Péter, Lokodi Ferenc Attila, Tókos Szabolcs, Szabó Nándor és Krafft-Szabó István – végül elálltak a bejegyzéstől.

A székelyudvarhelyi bíróságra beadott alapító okirat szerint egyesületük többek között a “magyar kisebbségi érdekek védelmezője lesz a román hatóságokkal és a nemzetközi fórumokkal szemben”. Ezen kívül “az erdélyi magyarok önrendelkezése” megvalósítására törekszik, valamint a “Versailles-i békeszerződés által okozott törvénytelenségek” bemutatásával foglalkozik majd.

4

Részlet az alapító okiratból, mely alapján Székelyudvarhelyen létrehozták volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmom Egyesületet

Az alapító okirat feltétlen lojalitásra, valamint az egyesület céljainak a megvalósítására kötelezte volna a tagokat. Waum Péter, az egyik alapító jelenleg Székelyudvarhelyen él, rovásírás-tanfolyamokat tart, ezen kívül pedig fafaragással foglalkozik. Legnépszerűbb munkái Nagy-Magyarországot ábrázolják – ezeket erdélyi vásárokban adja el. Waum Vona Gábor Jobbik-elnöknek is ajándékozott egy ilyen fafaragást.

A politika fele kacsintgatnak

A mozgalom egyes tagjai az utóbbi években a politika fele is kacsingattak. Waum Péter székelyudvarhelyi tanácsosi tisztségre pályázott, sikertelenül. Lokodi Ferenc Attila Nagyváradon, Szabó Nándor Marosvásárhelyen, Tókos Szabolcs pedig Székelyudvarhelyen próbálkozott. Közülük csak Tókosnak sikerült tanácsosi mandátumot szerezni.

Tókos Szabolcs, Waum Péter és Krafft-Szabó István egyébként a Székely Pajzs Egyesület vezető testületében is jelen vannak, az egyesület rovásírás-tanfolyamokat szervez. Lokodi Ferenc Attila ezen kívül újságíró: a Toroczkai László főszerkesztésében megjelenő Magyar Jelen romániai tudósítója.

5Waum Péter (balra), az erdélyi HVIM Egyesület egyik kezdeményezője, Nagy Magyarország-fafaragást ajándékoz Vona Gábornak

Lokodi és Waum nevével továbbá a székelyudvarhelyi Szent László Serege Egyesületben találkozunk. Ez az egyedüli civil szervezet, melyet a HVIM a magáénak mond. Miután Waum és Lokodi bejegyezték az egyesületet, 2010 márciusában átadták azt a Vármegye kézdivásárhelyi szervezetének. Ezt a szervezetet Szőcs Zoltán és Szőcs Csongor vezetik.

A testvérpár azután lett ismert a romániai médiában, hogy a 2014 márciusában rendezett Székely Szabadság Napján összetűzésbe kerültek a csendőrökkel. A hatóságok akkor egy sor felvonulót megbüntettek, a HVIM válaszképp közösségi hálókon rendezett gyűjtést a bírságok kifizetésére. Egyébként Szőcs Csongor egy 2014-es, RISE Projectnek adott interjúban azt állította, hogy adományok képezik a csoportosulásuk fő jövedelemforrását.

Szőcs Csongor egy ideig üzlettársa volt Csibi Barnának a propaganda-anyagokkal kereskedő SC Hunnia Serv SRL-ben. Csibi Barna a legismertebb erdélyi magyar radikális: Erdély függetlenségéért száll síkra, ezen kívül több rasszista és antiszemita megnyilvánulása volt. Az egyik ilyen akciójáért kényszerítő bírságot is fizetett.

6 Csibi Barna az antiszemita táblával

Mindennek ellenére Csibit 2014 júniusában radikális propaganda-anyagok árusításán kapták a hatóságok, a készletet elkobozták. 2010 augusztusában Csibi egy csíkszeredai áruház előtt tüntetett, egy “Szégyelld magad! Zsidótól vásároltál!” feliratú táblával. Az esetnek úgy helyi, mind országos szinten nagy sajtóvisszhangja volt.

2009-ben, Hargita megyei cigányok felvonulása alkalmából Csibi több társával egy olyan pannót tartott a magasba, melyen ez állt: “Hogy hívják a kisebbségi zöldségárust? Retkes cigány!”.

A 2009-es akció miatt végül nem indult bűnvádi nyomozás, azonban 2014 novemberében Tiberiu Nitu főügyész jelezte, az ügyet nem lehet lezárni. Nitu azt kérte, Csibi és társai ellen emberiesség elleni bűnöket elkövető személyek kultuszának terjesztése, vagy fasiszta, rasszista, xenofób propaganda miatt induljon eljárás.

Szőcs Csongor 2009 júniusában lett a Csibi Barna társa a SC Hunnia Serv SRL-ben, melyet Csibi ugyanazon év elején alapított. A cégtörténetben szerepelnek még Tóth Bálint, Kónya István-Attila, és más vármegyések is.

Szőcs Csongor a RISE Proiect-nek azt állította, Csibi Barna kérésére szállt be az üzletbe, utóbbi ugyanis a hatályos közigazgatási törvény értelmében nem lehet egyszerre adóellenőr és egy cég egyedüli tulajdonosa.

A kézdivásárhelyi HVIM részt vett a Jobbik magyarországi kampányában, és több akcióban is együtt dolgoztak a magyarországi párttal. Mindennek ellenére Szőcs Csongor szerint az erdélyi HVIM politikailag független. “Mi nem valaki ellen vagyunk. Egy jobboldali szervezet vagyunk, és a Szent Korona országát szeretnénk létrehozni. Semmi közünk sem az RMDSZ-hez, sem a Jobbikhoz, mi több, támadjuk őket, ha nem tetszik amit csinálnak” – mondta a RISE Proiectnek Szőcs Csongor 2014 elején.

Az eredeti cikk szerzője Victor Ilie (RISE Proiect), fordította Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély). Címlapkép: HVIM Erdély.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás