Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Németh Gábor botrányos körülmények között távozott az MSZP-közeli Egyenlítő TV blogtól. Ez az az oldal, amely tavaly az MSZP segítségével próbált első helyre befutni a Goldenblog közönségszavazásán az Átlátszó blogjával szemben, de szoros küzdelemben alulmaradt a végére. Németh most azt állítja, hogy az MSZP egyes vezetői többször keresték meg különböző kérésekkel, amelyeket főszerkesztőként nem teljesített, ezután pedig ahelyett, hogy megvették volna a blogját, egyszerűen ellopták azt.
Az affér után Németh kínos történetek megszellőztetését helyezte kilátásba, ami szerinte nem zsarolás, hanem természetes reakció egy ilyen esetben. A sztori egy közleménnyel kezdődött, majd egy tumblr oldalon folytatódott. Németh egyelőre nem tervezi, hogy leáll, különösen azután nem, hogy állítása szerint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elvállalta a védelmét. (Dojcsák Dalma, a TASZ munkatársa érdeklődésünkre azt közölte, hogy még nem írták alá a megbízást, de valóban képviseletet ajánlottak Némethnek – a szerk.)
Németh Gábor az egész ügyre úgy emlékszik, hogy miután főszerkesztőként nem teljesített több, szocialista pártvezetőktől érkezett kérést, egyik bloggertársa, Csanádi Dávid, az mszp.hu volt szerkesztője megkereste, hogy Velez Árpád pártigazgató érdeklődik a blog vételára iránt, amire ő mondott egy számot – sajtóhírek szerint 35 millió forintot kért. Alku helyett viszont – elmondása szerint – másnap Csanádi Dávid bevonta hozzáféréseit, majd közölte, hogy beszéljen az ügyvédjével, ha valamilyen problémája van. Ez az ügyvéd – tehát Csanádi ügyvédje – Németh állítása szerint az MSZP-s Czeglédy Csaba.
Németh szerint a blog alapítása után az MSZP környékéről egyre több jó sztorit adtak a kezükbe, amelyeknek köszönhetően például “le tudták buktatni” Lázár Jánost. Olyan kérés is érkezett feléjük, hogy Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont “üssék”. Németh szerint a két volt miniszterelnökről az MSZP-ben többen úgy gondolkodtak, hogy „ők az ellenség, akiket el kell taposni”. A volt főszerkesztő az Átlátszónak arról is beszámolt, hogy egyes szocialisták arra is kérték őket: Habony Árpádot és Rogán Antalt kíméljék. Németh úgy vélekedett, Rogánt és Habonyt azért védték ennyire, mert az MSZP bizonyos körei és köztük együttműködés van.
„Az MSZP ellopta a blogomat” – kitálal az Egyenlítő TV főszerkesztője from atlatszo.hu on Vimeo.
Az ügyben megkerestük Velez Árpádot, az MSZP pártigazgatóját, aki nem kívánt kameránk elé állni, és csak e-mailben válaszolt kérdéseinkre. Velez válaszlevelében azzal kapcsolatban, hogy valóban utasította-e Csanádit arra, hogy vonassa be Németh hozzáférését, azt írta: “javaslom kérdezzék meg Csanádi Dávidot”. Csanádi az Átlátszónak azt mondta, Velez Árpád nem utasította semmire sem, a közösség érezte úgy, hogy Németh viselkedése veszélyes az Egyenlítőre nézve. Csanádi azt is elmondta, nem Velez kérdezte meg a blog árát, hanem egy Németh Gáborral közös ismerősük, akit nem szeretne megnevezni. Velez válaszlevelében azt is leírta, hogy tudomása szerint nem Németh Gábor tulajdona a blog, hanem “egy baloldali közösségé, melynek ő csak tagja volt, de nem tulajdonosa vagy vezetője”.
Czeglédy Csaba MSZP-s képviselő az Átlátszónak elmondta, hogy jogi tanácsokkal és ötletekkel segítette az Egyenlítő blog alapítását és a működését. Czeglédy hozzátette: ennek a közösségnek Németh Gábor is tagja volt, de kizárta magát a magatartása miatt. “Velem is megromlott az emberi kapcsolata” – tette hozzá.
“Legalább három-négy emberről tudok, akiket Németh Gábor hónapok óta fenyeget. Felhívtam a figyelmét még a jogi képviselőjeként, hogy a magatartása a büntetőjog határát súrolja. Akkor azt hittem, megértette, majd 1,5 hónapja megkeresett Csanádi Dávid, hogy büntetőeljárással fenyegette meg Németh Gábor. Erre mondtam, hogy Németh keressen meg, hiszen nincs jogalapja a követelésének. Megkeresett, és azt mondta, neki vannak ügyvédei, és ezután jutottam arra, hogy nem tudom a jogi képviseletét a jövőben elvállalni. Arra a kérdésére pedig, hogy az rendben van-e, hogy elvállaltam annak a védelmét, aki szembehelyezkedett Németh Gáborral, azt tudom mondani: van olyan az életben, hogy egy ügyvédnek egymással szembehelyezkedők is akarnak megbízást adni, ilyenkor az ügyvédnek el kell döntenie, hogy kit képvisel, én pedig döntöttem” – magyarázta Czeglédy.
Velez Árpád arra a kérdésünkre, hogy valóban az MSZP adta-e azt a sztorit az Egyenlítő blog kezébe, amellyel “le tudták buktatni” Lázár Jánost, nem reagált. Azt viszont elismerte, hogy Németh Gáborral “alkalom adtán konzultált”. Velez tagadta ugyanakkor, hogy a szocialisták irányából érkezett Németh felé olyan kérés is, hogy Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont “üssék”. Velez erre azt írta az Átlátszónak: “a kampánnyal voltunk elfoglalva és nem a szövetségeseink birálatával”. Szerinte Németh irányába az volt a kérés, hogy az etikai minimumot tartsa be mindenkivel szemben magánéleti és családi kérdésekben.
A Habony-Rogán védelemről pedig az MSZP pártigazgatója úgy nyilatkozott: „sem megállapodásom sem együttműködésem nem volt és nincs sem Rogán Antallal sem Habony Árpáddal.”
Oroszi Babett
(Videó: Halász Áron)
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!