Adatigénylések

Fociakadémiai audit: a nyilvánosság „nem szolgálja, ugyanakkor feltételezhetően negatívan befolyásolná a projekt sikerét”

Közérdekű adatként kértük, de nem kaptuk meg az MLSZ által a labdarúgó-akadémiák szakmai működéséről készítetett auditjelentést. Közpénz és közfeladatok vs. üzleti titkok és egy szakmai audit, amit valamiért veszélyeztetne, hogyha kiderülne, hogy milyen hiányosságokat tárt fel. Megkaptuk – és most közzé is tesszük – viszont azt az összefoglalót (PDF), amelyben a jelentést készítő tanácsadó cég mutatja be az audit részletes, de az egyes akadémiákra vonatkozó adatokat nem tartalmazó megállapításait.

Éppen egy hónapja először az index.hu írt a Magyar Labdarúgó Szövetség által a belga Double Pass tanácsadó cég szakértőivel az akadémiai audit részeként készített jelentésről, hogy az mlsz.hu-n korábban közzétett rövid, csak a az audit fő megállapításait tartalmazó MLSZ-összefoglalóhoz képest az egyes akadémiák szakmai sorrendjére és százalékos pontszámára vonatkozó – azóta sem cáfolt – információkat is közzétett.

Az MLSZ ezt nekünk most úgy kommentálta, hogy

„az akadémiai vizsgálat eredményével kapcsolatban sajnálatosan a sajtó a legtöbb esetben a folyamat és a módszertani háttér ismerete nélkül vont le téves és hibás következtetéseket, érvelés szempontjából hibás szakmai összefüggésbe állították be a birtokukba jutott vagy kitalált – egyébként nem hiteles vagy nem releváns – információkat”

Az MLSZ közfeladatot lát el – országos sportági szakszövetségként egyébként is, de az akadémiák szakmai fejlesztésével, illetve működésük hatékonyságának ellenőrzése kapcsán meg különösen. A „tao-ágon” érkező, azaz az akadémiákat közvetlenül, társasági adójuk terhére támogató magáncégek (vagy köztulajdonban álló cégek) mellett a központi költségvetés is komoly vissza nem térítendő támogatásokat tol bele az akadémiákba a magyar futball feltámadásának eddig hiúnak bizonyult, ám a miniszterelnök által is osztott reményében.

A támogatásokról természetesen maga az MLSZ dönt: az idén kiosztott 1,71 milliárd forintot például részben éppen arra, hogy az akadémiák számolják fel a belgák által megállapított olyan hiányosságokat, mint például a nyíregyházi akadémia esetében az anyaegyesület és az akadémia közötti együttműködés megfelelő szervezeti kereteinek hiánya.

Ennek alapján számunkra elég egyértelműnek tűnik, hogy az audit eredménye a nyilvánosságra tartozik, úgyhogy adatigénylésben kértük az MLSZ-től az audit teljes anyagának kiadását. Az MLSZ az adatkérést részben teljesítette, mivel megküldte nekünk a Double Pass által elkészített, 134 oldalas vezetői összefoglalót.

Az összefoglaló az audit metodológiájának bemutatása mellett – túlnyomórészt táblázatos formában – tartalmazza a vizsgálat részletes szempontokra bontott eredményét az öltözők felszereltségi mutatóitól az edzői szoftverek alkalmazási gyakoriságáig, azonban ezek mind összesített, az egyes akadémiák értékelését nem tartalmazó adatok és megállapítások.

Az igényt ezt meghaladóan megtagadó válasz azonban tanulságos, úgyhogy érvelését teljes egészében közöljük.

„2. Tájékoztatom, hogy a fent nevezett részmunka anyagokból a vizsgált utánpótlás nevelő központok egyénileg megkapták a visszajelzést, az adott akadémiára vonatkozó írásos összefoglalás és szóbeli értékelés formájában. A Double Pass eljárása folyamán az egyes akadémiák tekintetében keletkező, egyes, a Double Pass által meghatározott vizsgálati szempontokra koncentráló munkaanyagokat nem áll módunkban az Önök részére kiadni. Ezen anyagok ugyanis az egyes akadémiákra vonatkozó üzleti titkokat, személyiségi jogok által védett adatokat tartalmaznak, másrészt a Double Pass szellemi tulajdonát képező munkamódszereket tartalmazzák. Az akadémiák üzleti titkaira, személyiségi jogaira, a szellemi alkotások védelmére tekintettel az említett anyagok az érintettek megkeresésével, az akadémiák egyéni döntése alapján hozhatóak nyilvánosságra.

3. Az Önök kérése kapcsán megkerestük az auditor céget. A Double-Pass arról tájékoztatta a szövetséget, hogy az első körös átvilágítás részletes eredményeinek nyilvánosságra hozatala – a fent említett jogi korlátokon túlmenően – szakmailag nem szolgálja, ugyanakkor feltételezhetően negatívan befolyásolhatja a projekt sikerét. A belga partnerrel három lépcsős átvilágítási és fejlesztési programban állapodtunk meg, amelynek első szakasza azt célozta, hogy feltérképezzék a fejlesztendő területeket, inputot szolgáltatva a második szakasznak – a tréning és fejlesztési programnak, amely jelenleg zajlik. A jelenlegi szakaszban az auditor az egyes résztvevők felé kizárólag saját magukra vonatkozó diagnózis értékeket képezett, a vezetői összefoglalóban és a szóbeli tájékoztatóban pedig homogén klasztereket alkotott illetve minősített az egyes klaszterek tagjainak megjelölése nélkül.” (kiemelések tőlünk)

Azaz röviden: a belgák szerint – pontosan ki nem fejtett okokból – kevesebbet tudnának profitálni az auditból a magyar akadémiák, hogyha nyilvános lenne, hogy milyen hiányosságokat tártak fel az egyes intézményeknél.

Szintén a Double Passra hivatkozik a megtagadás abban is, hogy az akadémiáknak adott összefoglalókban a cég szellemi tulajdonát képező módszertanra vonatkozó – ezek szerint a módszertant részletesen bemutató vezetői összefoglalón túlmutató – bizalmas információk szerepelnek. Végül megjön örök barátunk, az üzleti titok, méghozzá ezúttal az akadémiák saját üzleti titka: ez egyes, valóban bizalmasan kezelt munkaszervezési vagy szakmai megoldások esetében még csak-csak vizsgálható lenne, de a vizsgált szempontok döntő többsége ilyenhez egyáltalán nem kapcsolódik.

Nem teszünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy a szövetségnek már a nyilvánosság eddigi szintje is kellemetlen lehetett, hiszen az akadémiák, anyaegyesületeik, de a magyar futballszakma és a díszpáholyok népe sem szívesen teregetné ki, ami a belga szakértők és a magyar futballvalóság közti kulturális összeütközésből kisült. Így aztán tényleg van a történetnek egy olyan olvasata, hogy ha az MLSZ jó magyar szokás szerint nem lenne kíváncsi arra, hogy külső szakértők szerint mit ér az akadémiai munka, akkor most az audit nyilvánosságával sem kellene foglalkoznia.

Ettől azonban még egy közpénzből működtetett rendszerről közpénzből, további közpénz elköltésének megalapozására készült szakértői anyagnak bizony a kedvezményezett akadémiákra kiterjedő részében is nyilvánosnak kell lennie.

Sepsi Tibor

(Montázs: Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2