Cikkek

Hároméves az Átlátszó – van itt négyezer független ember?

Ha 4 ezer független támogatója lesz az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna bennünket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Indul az Átlátszó 4000 – éljenek a magyar függetlenek!

Három évvel ezelőtt a Függetlenség Napján indult az Átlátszó, és az újságírók akkor azzal viccelődtek, hogy a portál nevére Anna Kurnyikova átlátszó bikinijét hozta ki a Google első találatnak. Egy garast sem tett volna fel senki arra, hogy a hagyományos kiadókon kívül, tőkeerős háttér nélkül lehet oknyomozni. Az alapítók viszont már akkor is azt mondták, hogy csak így lehet. A magyar sajtó a politika és az oligarchák csapdájában vergődik, az igazi szabadság, az igazi függetlenség csak a rendszeren kívül képzelhető el.

Az Átlátszó 2011-ben indult el olyan kezdeményezésként, amely tudatosan a magyar mainstream médiarendszeren kívülre helyezte magát. Az alapítók számára ugyanis már akkor világos volt, hogy a rendszeren belül egyre kevésbé adottak a szabad újságírás lehetőségei. A magyar tulajdonosok oligarchikus érdekeket képviselnek, a külföldi médiavállalatok egyre inkább meghajolnak a politikai és gazdasági befolyás előtt, a hirdetési ipar pedig sokszor direkt módon a nyomásgyakorlás eszköze.

Három év alatt a helyzet drámai módon romlott: a hatalom a törvény erejével, hatósági eszközökkel, tulajdonosi beavatkozással és az üzleti feltételrendszer átszabásával monopolizálta a médiát. Mindaz pedig, ami az Origo-val történt azt bizonyítja, hogy a rendszeren belül megszűnőben vannak a szabad újságírás feltételei.

Az új médiatörvényekkel a közszolgálati médiát silányították egyszerű pártpropaganda eszközzé. A hatósági eszközök segítségével az országos rádiós piacon megszüntették a versenyt, az ellenzéki rádióadókat ellehetetlenítették, a kormánypárti vagy vallási rádiókat helyzetbe hozták. A tulajdonosi viszonyok átalakítása révén megszereztek egy országos kereskedelmi tévét, és még nagyobbra növelték a lakájmédiát. A médiaadóval most sorra kerülnek mindazok, akik eddig kimaradtak, a nemzetközi tulajdonosokat a zsarolás és a jutalmazás változatos eszközeivel térítik jobb belátásra.

Az Átlátszó indulása óta kemény leckéket kaptak az akkor hitetlenkedők. Legutóbb éppen az Origo esete számukra is bebizonyította, hogy nincs más út: immár nincs az a tőkeerős külföldi tulajdonos Magyarországon, aki képes lenne védelmet nyújtani, függetlenséget biztosítani az üzlet és a politika nyomása ellen. Lázárjánosok és simicskalajosok határozzák meg, mi legyen az újságokban, és főleg azt, miről ne legyen szó.

Három évvel később tehát már nem az a tét, hogy lehet-e. Erre az Átlátszó rengeteg bizonyítékot szolgáltatott: közérdekű adatigénylések százai, információszabadság perek tucatjai, leleplezések és kiszivárogtatások egész sora mutatja, hogy lehet. A kérdés az, hogy meddig lehet – és főleg miből?

Eddig az Átlátszó nagyrészt külföldi civilszervezetek, nemzetközi alapítványok támogatásából tartotta fenn magát, sem állami, sem magyar intézményi támogatást nem fogadott el. A hatalom ezért most arra tör, hogy minden támogatási lehetőségtől elzárjon bennünket, hogy lehetetlenné tegye a független működésünket. Erről is szól a Norvég Civil Alap körüli vita.

Így az Átlátszó csak rád, a te függetlenségedre számíthat. Arra, hogy te magadénak érezd a kezdeményezésünket, hogy te fontosnak tartsd, amit csinálunk és ki is fejezed ezt azzal, hogy lájkolsz bennünket, megosztod a cikkeinket – és ha lehetőséged van rá, pénzzel is támogatsz bennünket.

Ha lesz 4 ezer független ember, aki havi legalább 1000 forinttal támogatja az Átlátszót, akkor biztosított a működésünk és nincs az a lázárjános, aki megállíthat bennünket. Ha lesz 4 ezer független ember, akkor lesz negyedik születésnapunk is!

Támogatásokat az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. fogad a Raiffeisen Bank 12011265-01424900-00100007 bankszámlaszámán. PayPal: [email protected].

A PayPal-en keresztül is lehetőséged van egyszeri tetszőleges összegű, vagy havi rendszeres támogatást nyújtani a projektnek.

Havi 5000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 2000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Havi 1000 forintos támogatáshoz kattints ide.

Egyszeri, tetszőleges összegű támogatáshoz kattints ide.

Az összes támogatási lehetőségről itt tájékozódhatsz részletesebben.

Gyere és ünnepeld velünk az Átlátszó harmadik születésnapját! 

Az Átlátszó ma, július 10., csütörtök este 19 órától a Mika Tivadar Mulatóban ünnepli 3. születésnapját.

Ismerkedj meg a helyszínen projektjeinkkel és támogasd adományoddal a működtetésüket. A belépés ingyenes, de 5000 forint feletti adomány esetén atlatszo.hu-s pólót vagy strandtáskát adunk ajándékba!

19.00-től fogadóóra és projektsimogatás;

20.00-kor megérkeznek az Átlátszó hátterében álló oligarchák;

21.00-tól zenél a KOZMOSZ zenekar;

22.00-től teljes egészében levetítjük a FEKETE LEVES című új magyar maffiafilmet;

mindeközben pedig buli és „visszaélésszerű adatigénylő” koktélok, az úri közönség mulat.

 

Megosztás