Cikkek

Az országgyűlés és a közmédia is kiveszi a részét a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom finanszírozásából

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) finanszírozását vizsgálva számos közpénzből is működő civil szervezetet találunk, amelyek pénzügyi beszámolóikat rendre nem teszik közzé, pedig erre törvény kötelezi őket. Gazdasági társaságok és önkormányzatok is feltűnnek az átláthatatlanul gazdálkodó hálózatban, annyi viszont még így is látszik, hogy a Jobbik felől több csatornán érkezik támogatás a HVIM felé. A párt alapítványa például éppen abban a faluban segítette egy szobor felállítását, amelyben a HVIM-alapító Toroczkai László indult a polgármesteri posztért, a frakció pedig amellett, hogy fizetést adott két HVIM-es vezetőnek, ellátta megbízásokkal Toroczkai ügyvéd apját is.

Miután az akkor még csak 23 éves Toroczkai László 2001-ben viharos körülmények között szakított a MIÉP-el, megalapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nevű szervezetet, amely alapítójának hála hamar nemzetközi ismertségre tett szert. Toroczkait nem sokkal a HVIM megalapítása után, 2004-ben kitiltották Szerbiából, miután szerb fiatalokkal verekedett össze. Ezután 2005-ben kitiltották Romániából, majd egy évvel később Szlovákiából is. 2006-ban aztán Toroczkai az őszi zavargások egyik meghatározó alakjává vált, ő lett a “Szabadság téri ostrom hőse”.

Ugyanebben az évben Toroczkai mégis megvált az elnöki poszttól, amit Zagyva György Gyula vett át. Ennek oka az volt, hogy a Csongrád megyei ügyészség az őszi események után decemberben eljárást indított a HVIM ellen. Az ügyészségi vizsgálat végül azt mondta ki, hogy a HVIM törvényesen működik, a mozgalom pedig ezután látványos növekedésbe kezdett.

A fejlődés legkézelfoghatóbb eleme a Magyar Sziget nevű rendezvény, amely a kezdetekben csak pár száz főt vonzott, 2010-ben viszont már szélsőjobboldal egyik legjelentősebb eseményeként emlegetették – ahol egyébként a szállásért SZÉP kártyával is lehet fizetni. A HVIM-nek a Magyar Sziget mellett lett “Nemzeti Gyerektábora” is, majd a repertoárt túrákkal bővítették. A HVIM-hez kötődik az Attila védvonal emléktúra, és a Legbátrabb város emléktúra is.

Ugyancsak a túráiról híresült el Lezsák Sándor veje, Moys Zoltán, aki a Börzsöny akciócsoport tagjaként a Kitörés túrát és a Horthy Miklós emléktúrát jegyzi. Mindkettőből volt botrány, a Kitörés túrát többen “nácinak” titulálták, a Horthy-túrát pedig a Teljesítménytúrázók Társaságának elnöke nem volt hajlandó a honlapjukon megjeleníteni.

vedvonal1

Attila Védvonal Emléktúra 2013 (Forrás: Facebook)

A HVIM és Moys Zoltán között nem a túraszeretet az egyetlen kapocs. Moys a Hitlert éltető Dextramedia Kft. egyik tulajdonosa, a dextramedia.hu IP címén pedig több olyan honlapot találunk, amely a HVIM-hez szorosan köthető. Ugyanezen az IP címen fut a hvim.hu és a hvim.org, továbbá a magyarsziget.hu, a szentkoronaradio.hu, a toroczkailaszlo.hu, a zagyvagyula.hu, és itt van nemzetifront.hu-t is. Itt van annak a zenekarnak a honlapja is, amelynek karácsonyi estjét a kuruc.info-val közösen támogatta a Dextramedia.

Lezsák veje jól fekszik a közmédiánál

A Dextramedia Kft. az MTVA egyik gyakran foglalkoztatott külső beszállítója, a cég 2010 óta közel 400 millió forintnyi megrendelést kapott a közmédiától. Egyik legismertebb produktumuk az Ócsai lakóparkról szóló  propagandafilm. Moys cégéhez nemcsak az MTVA irányából áramlik a közpénz. A társaságot összesen 38 millió forinttal támogatta az ORTT, és utódja, a Médiatanács is.

A Dextramediát megtaláltuk a 444.hu által nyilvánosságra hozott frakció-szerződések között is. Moysék 2011-ben 4,7 millió forintért szerződtek a Jobbikkal három munkára, őket kérte fel a frakció például az “Út a győzelemig Gyöngyöspatán” című demonstrációs anyag elkészítésére. Arról, hogy pontosan milyen kapcsolat van Moysék és a HVIM, továbbá a Dextramedia Kft. és a Jobbik között, szerettük volna Lezsák Sándor vejét, vagy tulajdonostársait megkérdezni, ám ők azt közölték:

“Nem kívánunk a lehetőséggel élni.”

Toroczkai László kérdésünkre, hogy a Dextramediával milyen a kapcsolatuk, azt közölte:

“Nekem nincs velük semmilyen kapcsolatom.”

Az egyre bővülő rendezvényeiken felül 2010-ben a HVIM újabb sikert könyvelhetett el, hiszen a Jobbiknak hála Zagyva György Gyula parlamenti képviselővé vált. Zagyva ekkor átadta Toroczkainak az elnöki posztot, és ezúttal ő lett a tiszteletbeli elnök. A villanyszerelő végzettségű Zagyva egy egészen új stílust hozott be a “nemzet templomába”. Alig pár nappal az új parlament megalakulása után a képviselő a folyosóra hívta ki egyik fideszes képviselőtársát, amiért az kommentálta interpellációját. “Ezt majd a folyosón megbeszéljük” – szólt oda kocsmai stílusban a frissen beiktatott jobbikos képviselő, aki ezután sem fékezte magát. Előszeretettel emlegette például a parlamentben a “cigánybűnözést”.

„Aki erős, annak több jár” – Zagyva György Gyula from atlatszo.hu on Vimeo.

Közben az elvbarátai sem tétlenkedtek. Incze Béla, a HVIM mozgalom alelnöke 2012-ben Szálasi-idézeteket küldött az alkotmány-előkészítő bizottságnak, továbbá “a cionisták” elleni támadásra szólított fel. Incze Bélát gyanúsítják egyébként a fővárosi zsidó emlékművek megrongálásával is. A HVIM 2013-ban a Pax Hungarica Mozgalommal közösen beszéddel és koszorúval “tisztelgett” Szálasi Ferenc előtt.

Hiányzó beszámolók, átláthatatlan pénzügyek

Bár a mozgalom vezetői és tagjai a felszínen hangos akciókkal próbálják meg felhívni magukra a figyelmet, akkor mindannyian elcsendesülnek, amikor a finanszírozásról kellene tájékoztatást adni. A vezetőktől már egy olyan egyszerű információt sem lehet megkapni, hogy körülbelül mekkora költségvetéssel ment a Magyar Sziget, mennyi pénz kell ahhoz, hogy évről évre megrendezhessék.

Toroczkai ezirányú kérdéseinkkel Zagyvához irányított minket, mondván hogy a rendezvényeken előadóként volt jelen, ahol a szórakozásból kivette a részét, a szervezési munkákból viszont nem. Zagyva az Átlátszónak nem akart konkrét számokat mondani, ehelyett csupán annyit közölt, hogy “veszteséges a rendezvény”. Egy, a fesztiválok területén jártas forrásunk szerint mintegy 10 millió forint kell például a 2013-ashoz hasonló esemény megendezéséhez.

Amellett, hogy a Magyar Sziget finanszírozása átláthatatlan, alig lehet tudni valamit a mozgalom és a hozzá köthető Hatvannégy Vármegye a Magyarság Önszerveződéséért Alapítvány pénzügyeiről. Bár mind a mozgalomnak, mind az alapítványnak beszámolási kötelezettsége van, dokumentumaiknak csak egy részét lehet fellelni. A beszámolókat 2012 óta az Országos Bírói Hivatalnál kell letétbe helyezni, amely ezután a közzétételről gondoskodik. Mivel a birosag.hu-ra nem kerültek fel a beszámolók, megkerestük az OBH sajtóosztályát, hátha csak valamilyen hiba törént. Az OBH viszont arról tájékoztatott: sem a mozgalom, sem az alapítvány nem küldte el nekik a dokumentumokat.

Mivel mindkét szervezet esetében a Szegedi Törvényszék az eljáró bíróság, így megkerestük a Szegedi Törvényszéket is, hátha ott találunk valamilyen, a finanszírozásra vonatkozó dokumentumot. Itt is csak részben jártunk sikerrel. Mint mondták, a mozgalom iratai jelenleg az ügyészségre történt felterjesztés miatt nem állnak a bíróság rendelkezésére, az alapítvánnyal összefüggésben pedig csak a 2006, 2007, 2008, 2009. évi beszámolókat találtuk meg. Ezekből kiderül, 2005-2009 között az alapítvány 35 millió forintról döntött, a támogatás egy része pedig az adózók által felajánlható 1 százalékból jött össze. A NAV honlapján megtalálható tájékoztatóból kiderül az is,  hogy 2010 óta további mintegy 9 millió forintot kapott az alapítvány 1 százalékos felajánlásokból. Hogy ezekkel a pénzekkel pontosan mi lett, azt a fellelhető dokumentumokból nem lehet megtudni.

A nyilvánossággal mindezt az alapítvány jelenlegi képviselője, Varga László oszthatná meg, aki azonban nem reagált megkereséseinkre. A mozgalom ügyeiről pedig Turner Gábor tudna tájékoztatást adni, ám ő is elzárkózott attól, hogy az Átlátszónak nyilatkozzon. Pedig a két HVIM-es vezető a mozgalmon kívül is több szálon kötődik Toroczkai Lászlóhoz.

Az ásotthalmi kampánystrand

vargalaszlo

Varga László (Forrás: Facebook)

Varga László, aki egy ideig a szegedi HVIM vezetője volt, tulajdonos volt abban a Dave-Safety Kft.-ben is, amely az ásotthalmi strandot üzemeltette egészen 2014-ig. A Dave-Safety Kft. 2010-2012 között tipikus alvó cég volt, nulla gazdasági aktivitással, nem bocsátott ki számlát, és egy-kettőn kívül nem is fogadott be. A társaság jelenleg NAV végrehajtás alatt van, tehát bevalott vagy kivetett adót, adóbírságot nem fizettett meg és ezért ezt a NAV megpróbálja rajta behajtani. Bár hivatalosan Toroczkainak nincs köze se a céghez, se a strandhoz, a helyiek mégis arról számoltak be: sokat köszönhet nekik. Volt olyan, aki egyenesen a strandnak tulajdonította Toroczkai elsöprő választási győzelmét:

“Toroczkai nyíltan kampányolt a strand segítségével. Az Ásotthalom Strandjának kedvelői nevezetű oldalon osztotta meg például a lakossági fórumairól szóló meghívót adminként. Rendezvényeket is szerveztek, ilyen volt például az I. Rózsa Sándor fesztivál. Nyilván ez is sokat segített abban, hogy csont nélkül vitte a választást” – fogalmazott egyik forrásunk.

A helyiek szerint üzleti szempontból érthetetlen volt, hogy miért akarja a Dave-Safety Kft. átvenni a strand üzemeltetését, az önkormányzat ugyanis azt addig csak veszteségesen tudta megoldani. “2013-ig az önkormányzat üzemeltette a strandot. Az üzemeltetés mindig veszteséges volt, ezért örültek, hogy végre átvette egy cég” – mesélte az önkormányzat ügyeire rálátó forrásunk, aki szerint az is érdekes, hogy az együttműködés végül nem tartott sokáig. A strandot tavasszal kezdte el üzemeltetni a Dave-Safety Kft., a kampány után viszont az üzemeltetés visszakerült az önkormányzathoz.

Mivel az ügyletről nem lelhető fel nyilvános információ, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az ásotthalmi önkormányzathoz, amely a kért dokumentumokat megküldte nekünk. Toroczkai László érdeklődésünkre elmondta, valóban ő döntött az üzemeltetés visszavételéről, amit ő azzal magyarázott, hogy nehogy felmerüljön vele szemben az összeférhetetlenség.

“Mivel a választási kampány idején, tavaly novemberben Ásotthalmon megjelent rágalmazó szórólapokon (amelyek miatt rendőrségi feljelentést tettem) összefüggésbe hoztak a fent nevezett céggel (a cég tulajdonosait valóban ismerem, de a strandüzemeltető vállalkozáshoz semmi közöm sem volt), ezért polgármesterként az egyik első intézkedésem volt, hogy az összeférhetetlenségnek még a látszatát is elkerülendő, kezdeményeztem az önkormányzat és a Dave-Safety Kft. közötti együttműködés megszüntetését, ami meg is történt“ – közölte Toroczkai László.

A strandot üzemeltető Dave-Safety Kft. mellett Varga László kültag volt Toroczkaiék családi vállalkozásában, a Balkán Bt.-ben is. Ez a cég 2013 júliusában szűnt meg, és nagy valószínűséggel azért törölték, mert nem adták be a cég 2011, 2012, 2013-as beszámolóit. Mielőtt törölték, a Balkán Bt. a Toroczkai László főszerkesztésével működő Magyar Jelen című lap társkiadójaként funkcionált. A Magyar Jelen fő kiadójaként a kanadai Hungarian Times Inc. nevű céget tüntették fel. A cégről Toroczkai annyit mondott: a Hungarian Times Inc. azzal a céllal jött létre, hogy a Magyar Jelen magyarországi megjelenését előkészítse.

Kanadai székhelyű médiavállalkozás

A magyarjelen.hu domaint vizsgálva jutunk el Turner Gáborig, a HVIM mozgalom társelnökéig, aki a mozgalom pénzügyeről szintén nem szívesen nyilatkozik. A magyarjelen.hu domain Tuneré, de ő volt tulajdonosa 2010-ig a szentkoronaradio.com domainnek is, amely ma a deres.tv-vel együtt orosz szerveren üzemel. Turneré volt ezen felül a nemzetirock.hu nevű domain is is, ami ma már az Innovatív Kommunikáció Alapítványé. Az alapítványról semmit nem tudni, annyi viszont biztos, hogy Ásotthalmon ez a szervezet is feltűnik. Toroczkai nem sokkal azután, hogy Ásotthalmon megválasztották, bejelentette: a helyiek ingyen fognak új újságot kapni.

“A mostani szám 1800 példányban lett kinyomtatva (sic), amely költségeit egy alapítvány állta” – tájékoztatták a lakosokat februárban a Rózsa Sándor népe című, havonta megjelenő kiadványról.

toroczkai

Toroczkai László (Forrás: Facebook)

Arról nem beszéltek, hogy milyen alapítvány adja ki a lapot, egy általunk beszerzett példányából azonban kiderül: a költségeket az Innovatív Kommunikáció Alapítvány viseli. Hogy ez az alapítvány miből él, miből adja ki az újságot, azt nem lehet tudni, beszámolójuk ugyanis nekik sincs fent a birosag.hu-n, és a Szegedi Törvényszéknél ugyancsak nem találtuk meg a dokumentumaikat, mivel ezt is az ügyészségre küldték. Kerestük az alapítványt az újságban megadott e-mail címen, hiába. Ezután a domain.hu-n megadott telefonszámon próbáltuk a szervezetet elérni, ahol meglepetésünkre személyesen Turner Gábor mutatkozott be. Turner érdeklődésünkre, hogy hogyhogy ő van a vonal másik végén, azt mondta:

“Nem tudom, gőzöm nincs, hogy mit variálnak maguk. Adminisztrációs hiba lehet, nem tudom. Tudtommal Önök nem hatóság, meg ilyesmi, úgyhogy köszönöm szépen” – mondta, majd lerakta a telefont.

Toroczkai azt nem árulta el, hogyan találtak egymásra az alapítványal. Arra a kérdésünkre pedig, hogy miért épp az Innovatív Kommunikáció Alapítványt kérte fel a Rózsa Sándor népe című lap kiadására, miért vállalta a feladatot azt felelte:

“Fordítva történt. Ők kerestek meg azzal a szándékkal, hogy Rózsa Sándor egykori búvóhelyén, Ásotthalom területén lapot akarnak kiadni, s írjunk bele helyi vonatkozású cikkeket.”

A homályos pénzügyek már a HVIM egyes tagjait is zavarják.

“Sokan keresik fel a mozgalmat azzal, hogy kisebb nagyobb összegeket adnának egy-egy célra, ám ezekről sosem lesz papír, csak mendemonda.  A tagok a ‘bajtársi alapba’ mindenféle hivatalos papír, igazolás nélkül pénzt gyűjtenek a szervezetnek. Ami összejön, azt mind elnyeli a láthatatlan zseb. Felhasználásáról semmit sem tudunk. De a pénz, vagy legalább ennek értelmes hatása nem látható a mozgalmon” – közölte az Átlátszónak írt levelében egy csalódott HVIM-es.

Hasonló tapasztalatokat szerzett az Átlátszó is, amikor a támogatások útját próbálta felderíteni. A mozgalomnak álnéven ajánlottunk fel egy kisebb összeget, amit online szerettünk volna átutalni. Banszámlaszámot viszont egyáltalán nem kaptunk, mert mint mondták, olyanjuk nincs. A HVIM illetékese a személyes találkozót részesítette előnyben. A találkozón anélkül, hogy bármilyen papírt adott volna, zsebre tette a pénzt.

Levélírónk furcsállja azt is, hogy Toroczkai nagyvonalúan lemondott a polgármesteri bérének egy részéről. “Ki tudja miből tart el két gyereket, feleséget, házat” – tette fel a kérdést. Toroczkai vagyonnyilatkozatából kiderül: a polgármester szegény, mint a temlom egere, semmije sincs. Se ingatlana, se autója, se készpénze, se tartaléka, semmi. Egyedüli tulajdona a Balkán Bt., ám vagyonnyilatkozat e tekintetben biztosan sántít. A romániai cégadatbázisból ugyanis az derül ki, hogy Toroczkainak van egy másik cége is, a Filomeniamodels Srl. nevű, Romániában bejegyzett gazdasági társaság. Kérdésünkre, hogy ezt a társaságot miért nem tüntette fel vagyonbevallásában, Toroczkai azt mondta:

“Ez a cég körülbelül 8 éve semmilyen tevékenységet nem végez, 8 éve megszakadt a kapcsolatom a cég romániai székhelyét adó akkori üzlettársammal, úgy tudtam, hogy megszűnt a cég. Igyekszem ennek utánajárni, és ha valóban él a cég, akkor a megszünetéséről intézkedem.”

Lecsorgó jobbikos pártpénzek

Bár a HVIM-esek szeretik mind a saját, mind a mozgalom és alapítványaik finanszírozását a nyilvánosságtól elzártan kezelni, annyi még így is látszik, hogy a Jobbik jócskán kiveszi a részét a támogatásukból.

Bár Toroczkai László határozottan kijelentette, a HVIM-et egyetlen forinttal nem támogatta sem a párt, sem a Jobbik alapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány honlapján több olyan hírt is találtunk, amely ezt cáfolni látszik. Az egyik ilyen hír a 2013 júniusi Felvidéki Magyar Sziget támogatásáról szól, a másik pedig a IV. Székely Fesztivál támogatásáról. Zagyva György mindehhez hozzátette a Rongyos Gárda emléknapot, amit elmondása szerint ugyancsak a Gyarapodó Magyaroszágért Alapítvány támogatott. Zagyva azt már nem volt hajlandó elárulni, hogy a támogatás mekkora összegű volt. “Mikor mennyi” – közölte.

A támogatásokról nem esik szó az alapítvány 2011-es és 2012-es beszámolóiban sem, és a részletekről hiába kérdeztem Szabó Gábor elnököt is, aki e-mailben feltett kérdéseinkre egyáltalán nem reagált. Mivel az érintettek közül senki nem mondta meg a pontos adatokat, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az alapítványhoz, amely közpénzből működik, így álláspontunk szerint nyilvános, hogy kinek adtak támogatást, és az mennyi pénzbe került. Válaszukat várjuk, amint megérkezik, közöljük.

A Jobbik nemcsak a mozgalmon segített, a Gyarapodó Magyarországért honlapja szerint támogatta az ásotthalmi Magyar Mártíromság Emlékmű felállítását is. Ennek a támogatásnak részletei ugyancsak nem ismertek. Toroczkai mindenesetre a szobor támogatójaként nem a Jobbik-alapítványt nevezte meg, hanem a Hatvannégy Vármegye Alapítványt. Szerinte a szobor az támogatásukkal valósult meg, 5 millió forintból.

Míg a Jobbik alapítványa eseményeket támogatott, addig a Jobbik frakciójától a HVIM vezetői kaptak fizetést. Kürti Zoltán és Magvasi Adrián Gaudi-Nagy Tamás mellett dolgozott titkárként. Zagyva György Gyula elmondása szerint Kürti az új ciklusban is folytatta a munkát a Jobbiknál, és április óta az egykori szkinhed, ma már a tisztelt ház alelnökének választott Sneider Tamás mellett dolgozik. Arról, hogy Kürti és Magvasi mennyi ideig dolgozott a Jobbiknak, megkérdeztük a frakciót, ám választ nem kaptunk.

Tanulmányírási megbízások Toroczkai apjának

A Jobbik ügyeit jól ismerő forrásaink arról is beszámoltak: a frakció ellátta megbízásokkal Toroczkai László ügyvéd apját, Tóth Lászlót is. Tóth telefonos megkeresésünkre nem cáfolta, hogy dolgozott a Jobbiknak, bár részleteket ő sem akart elárulni.

“Mivel én ügyvéd vagyok, nem fogok semmiben válaszolni, hogy mit csináltam, meg mit nem csináltam. Nem vagyok közszereplő. Sok mindent csináltam, fölkérésre, én ennek a részleteiről nem vagyok köteles beszámolni önnek” – közölte, amikor a Jobbiknak készített tanulmányairól kérdeztük.

Toroczkai László szintén nem cáfolta, hogy apja dolgozott volna a Jobbiknak. Toroczkai László ezzel kapcsolatban azt mondta:

“Természetes és helyes dolognak tartom, hogy a Jobbik felkérte akár tanulmányírásra, akár bármilyen szóbeli tanácsadásra.”

A 444 által nyilvánosságra hozott szerződésekből kiderül: egy bizonyos Tóth Lászlótól 2010-2013 között 4 tanulmányt rendelt a frakció, egyenként 560 ezer forintért. Ezek a következők:

Tanulmány elkészítése az elszakított területeken élő magyarság érdekképviseleti szervezeteiről.

Tanulmány elkészítése a nemzeti radikalizmus lélektanáról.

Tanulmány elkészítése a cserkészmozgalom történetérő és szabadidős pedagógiájáról.

Tanulmány elkészítése a házasságon kívüli gyermekekről egy népi társadalom tükrében.

A Jobbiktól megpróbáltuk megszerezni ezeket a tanulmányokat, de adatigénylésünkre nem reagáltak. Az adatokért pert indítunk.

Oroszi Babett

Korábbi cikkeink a szélsőjobboldalról itt elérhetőek.

 

Megosztás