Baloldali értékek

Feljelentést tesz az MSZP az eltűnt kommunista mikrofilmek miatt, vissza akarják kapni

Korábban megköszönte az Átlátszónak, most mégis feljelentést tesz az MSZP az egykori Köztársaság téri székházában őrizetlenül hagyott,  több tízezer egykori MSZMP-tag adatait tartalmazó mikrofilmekről szóló kisfilmünk miatt. Videóriportunk nyomán az adatvédelmi hatóság eljárást, a szocialista párt pedig belső vizsgálatot indított. Az Átlátszó az OSA Archívum kezelésébe adta a birtokába került adathordozókat, amiket egyelőre nem szolgáltatunk vissza a szociknak, mert a tulajdonjog kérdése nem tisztázott.

Amint arról korábban videóriportban számoltunk be, több tízezer egykori MSZMP tag adatait tartalmazó mikrofilmeket hagyott maga után Köztársaság téri volt székházában az MSZP. A szinte az utolsó mozdítható vasdarabig lerabolt, a párt által 5 éve eladott épületben kupacokban hevertek a szocializmusból ott felejtetett könyvek, MSZP-s kampányanyagok, tanulmányok és beszámolók, a Fiatal Baloldal holmijai. Az egykor választásokat nyerő párt székházában – melyet a télen hajléktalanok foglaltak el és színesfém tolvajok bontottak tovább –, a “szigorúan bizalmas” jelzéssel ellátott egykori pártstatisztikák és személyes adatokat tartalmazó tagsági könyvek befotózott filmtekercsei is bent maradtak. Az MDP, az MSZMP és az MSZP vezetőinek dokumentumait őrző irattárban talált anyagok történelmi jelentőséggel bírhatnak, “ottfelejtésük” adatvédelmi és jogi aggályokat vet fel.

Kommunista pártlistákat hagyott Köztársaság téri székházában az MSZP from atlatszo.hu on Vimeo.

Videóriportunk nyomán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított, mert a székházban hagyott iratok és mikrofilmek személyes adatokat is tartalmazhatnak. A vizsgálat során az Átlátszó munkatársait is meghallgatták, a székházban készült eredeti vágatlan felvételeket átadtuk az adatvédelmi hatóságnak.

A kisfilmünkre reagáló közleményében Mesterházy Attila pártelnök még azt írta, hogy „köszönetet kell mondanunk az atlatszo.hu munkatársainak azért, hogy felhívták a figyelmünket erre a lezáratlan ügyre”, sőt, hogy „az új MSZP „a nyitottság, a múlt teljes megismerhetőségének híve és nincs titkolnivalója”. Ehhez képest hétfőn levelet (PDF) kaptunk Németh Imrétől, az MSZP informatikai és adatvédelmi igazgatójától, aki arról tájékoztatott minket hogy a Magyar Szocialista Párt belső vizsgálatot indított a kisfilmünk miatt, ennek keretében helyszíni bejárást tartottak a Politikatörténeti Intézet (PTI) levéltárosai, a felszámoló megbízottja valamint az MSZP munkatársai az egykori székházban. Az épületet átvizsgálták, de a videófelvételünkön szereplő anyagokat nem találták, és megállapították hogy azok az épületben már nem fellelhetőek. Ezért felszólítanak minket hogy mivel „a Magyar Szocialista Párt korábbi székházában talált adathordozók adatvédelmi szempontból érzékeny adatokat tartalmazhatnak”, haladéktalanul jutassuk el azokat hozzájuk.

A bejárást követően az MSZP határozatot kapott a NAIH-tól, melyben az eljárás megindításáról tájékoztatták a pártot. „Mivel Az Önök videó felvételén látható adattárolók a mai napig nem kerültek a birtokunkba, azonban az Önök által közölt felvételen egyértelműen kivehető, hogy adatvédelmi szempontból érzékeny adatokat tartalmazhatnak, ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk” – áll az MSZP informatikai és adatvédelmi igazgatójának levelében. A megkeresésre válaszolva arról tájékoztattuk az MSZP-t hogy az adathordozókat az OSA Archívum számára adtuk át megőrzésre, és azonnal azok tulajdonosának birtokába adjuk, amint a tulajdonjog kérdését tisztázni lehet. Jogi álláspontunk szerint ugyanis egyelőre nem egyértelmű, hogy az adathordozók kinek a tulajdonát képezik.

Tisztelt Németh Imre Úr,

köszönettel megkaptam 2013. július 29-én kelt levelét.

Örömömre szolgált, hogy hat évvel a volt Köztársaság téri székházból való kiköltözés, négy évvel a Jókai utcai székházba való beköltözés, illetve fél évvel a korábbi székházban uralkodó állapotokról megjelent első sajtóhírek után levéltárosok segítségével átvizsgálták a Köztársaság téri épületet maradandó értékű iratok után kutatva.

Tájékoztatom, hogy az ez év februárjában az atlatszo.hu birtokába került adathordozókat a felelős őrzés szabályai szerint kezeltük, azokat haladéktalanul az OSA Archívum számára adtuk át megőrzésre.

Az adathordozókat természetesen azonnal azok tulajdonosának birtokába adjuk, amint a tulajdonjog kérdését tisztázni lehet. Jelenleg ugyanakkor álláspontunk szerint nem egyértelmű, hogy az adathordozók kinek a tulajdonát képezik. Egyfelől nem ismert számunkra a Köztársaság téri székház átruházásról szóló szerződés, különösen annak a birtokba adáskor az ingatlanban maradt ingóságokra vonatkozó esetleges rendelkezése. Másfelől a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 35. §-ának jelenleg hatályos (8) bekezdése szerint a Magyar Szocialista Munkáspárt iratai az állam tulajdonát képezik; ismereteink szerint ugyanakkor e törvényi rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság előtt eljárás van folyamatban.

Tisztelettel,

Bodoky Tamás

Megosztás