Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Manapság már közhelynek számít, hogy a Pokorni-féle kézlevágás nem fenyegeti a Fidesz gazdasági holdudvarát. Az azonban még a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is egyedülálló, hogy egy állami hivatalnok a hozzá közel álló vállalkozásoknak kedvező módon változtasson az általa felügyelt piac szabályrendszerén, ráadásul úgy, hogy bizonyos célra elkülönített állami pénzeszközöket, vagyis mindannyiunk közös adóbevételeit egy másik, felettébb nehezen megideologizálható célra költsön vagy költessen el.
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a csupán egy éve elfogadott Filmtörvény meglehetősen átfogó módosításáról. Eleve fura, hogy az egy éve felállított filmfinanszírozási rendszert máris átszabják, olyan jelentős változtatásokkal, mint például a nemzeti filmvagyon kiegészítése a filmek kópiáival, amely a még mindig állami tulajdonú, szebb napokat látott Mokép teljes vagyonának elvételét, a Vajna felségterületének számító Nemzeti Filmalapba csatornázását, és ezzel a vállalat végleges megfojtását jelenti.
A Filmtörvény változásának talán legfontosabb nóvuma, hogy a filmeken kívül a továbbiakban a Filmalap feladata lesz a videójátékok animációinak elkészítésének támogatása is. Nem csak azért meglepő ez a fordulat, mert Európában nem ismert olyan ország, ahol az állam támogatásával jönnének létre ezek a szórakoztató, ámde kevés művészi értékkel bíró alkotások, hanem azért is, mert egy olyan ipart fog támogatni a magyar költségvetés a továbbiakban, amely nem szorul rá a támogatásra: mivel nemzetközi, főleg Egyesült Államok-beli piacra gyártanak, bőven nyereségesek az ezzel foglalkozó vállalkozások.
Andrew Vajna filmiparért felelős kormánybiztos sok szállal kötődik ehhez az érdeklődés középpontjába eddig nem került iparághoz. A kormánybiztos egy éve azt nyilatkozta az Indexnek, hogy „lemondott” filmes érdekeltségeiről. A korábban bevallottan Vajna-érdekeltség Black Hole Kft. immár felszámolás alatt áll, míg az egyetlen komoly megmaradt játékos a piacon a korábban szintén Vajna-érdekeltség Digic Pictures, amely csak a cégjegyzék vonatkozásában távolodott el a kormánybiztostól, más vonatkozásokban továbbra is kapcsolódik hozzá.
A Digic Pictures Kft. tulajdonosa az offshore Magyar Enterprises, amely már akkor tulajdonosa volt az Intercomnak, Magyarország egyik legnagyobb filmforgalmazójának, amikor az még saját bevallása szerint is Vajna tulajdonában állt. A Digic Pictures honlapja szerint a cég amerikai központja (406 Wilshire Blvd, Santa Monica – California) ugyanazon a címen van, mint egy másik Vajna-vállalkozás, az Evita című filmet is gyártó Cinergi Pictures központja.
Andy Vajna kedvenc cége egymilliárd forintot tüntetett el adómentesen
Vajna megjelenése a filmes politikai erőtérben ahhoz hasonlítható, mint amikor egy hatalmas követ dobnak a pocsolyába, de a csőd szélén táncoló producerek magyar cégeit ez nem mentette meg. Azóta Vajna sikerrel megfutamította Szőcs államtitkárt és L. Simon képviselőt, és egy olyan általa alapított, átláthatatlan offshore tulajdonosi hátterű hátterű céggel forgalmaztatná az állami pénzből gyártott filmeket, amely egymilliárd forintot tüntetett el az országból adómentesen. Tovább a teljes cikkre.
Ez nem lehet a véletlen műve, a kérdés csak az, hogy a Fideszben és környékén Vajnát támogató erők, például Rogán Antal frakcióvezető, vagy Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója, mit gondolnak most Pokorni Zoltán 2010-es igéretéről, miszerint „az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, le fogjuk vágni a kezét”.
Belvedere Tivadar
(Címlapkép: Google Street View)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!