Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Eddig 7,9 milliárd forint támogatást kaptak a látvány csapatsportágak a társasági adókedvezmények révén. Bár az intézkedés tavalyi bevezetésének egyik fő célja az volt, hogy a labdarúgáson kívül a többi csapatsportot is támogathassák az adózók, a jelek szerint megint a foci kapta a legtöbb pénzt: több mint 6 milliárd forintot.
2011. július 1-je óta társasági adókedvezmény (TAO) vehető igénybe, ha a vállalkozások támogatják az úgynevezett látvány-sportágakat, vagyis a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A támogatás céljai törvényben meghatározottak, ezért a szakszövetségekhez, amatőr és profi sportszervezetekhez, közhasznú alapítványokhoz befolyó pénzt utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, a sportrendezvényekhez szükséges biztonsági követelményeket szolgáló infrastruktúra fejlesztésére, meghatározott beruházásokra, felújításokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra lehet költeni.
A Nemzeti Sportintézet (NSI) által kiadott támogatási igazolásokból kiderül, hogy a kormány által amúgy is favorizált labdarúgás itt is tarolt. Az elmúlt bő egy évben mintegy 6 milliárd forint folyt be a Magyar Labdarúgó Szövetséghez az összesen 7,9 milliárd forint támogatásból. Az MLSZ ennek a legnagyobb részét tárgyi eszközökre és berendezésekre, valamint versenyeztetésre költötte. Az összeg negyedrésze jutott az utánpótlás-nevelésre és egy töredéke a személyi jellegű ráfordításokra. A második helyen végzett – jócskán lemaradva az MLSZ-től – a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ). A kosarasokhoz 690 millió forint folyt be, ők azonban a pénz több mint háromnegyedét szánják az utánpótlásra, ezt követi a versenyeztetés és a személyi jellegű kiadások.
A kézilabdások 484 millió forintot kaptak a TAO-ból, és a kosárlabdázókhoz hasonlóan az Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) is a gyerekekre és a fiatalokra költi a pénz nagy részét, valamint versenyeztetésre és személyi ráfordításokra – a képzéssel összefüggő feladatok csak egészen elenyésző mennyiséget tesznek ki. Őket követi a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) 388 millió forintos támogatással – náluk már jobban eloszlik a bevétel: összességében itt is az utánpótlásra jut a legnagyobb rész, ám ez nem teszi ki a pénz felét sem. A többi sportághoz képest jóval többet költenek tárgyi eszközökre és jelentős a versenyeztetés támogatása is. A személyi jellegű ráfordítások és a képzéssel összefüggő feladatok a TAO-támogatás negyedét sem teszik ki.
A vízilabdázók profitáltak eddig a legkevesebbet az adókedvezményből: mindössze 196 millió forintot kapott a Magyar Vízilabda Szövetség, amit szinte teljes egészében utánpótlás-nevelésre és versenyeztetésre költenek. Az NSI listáján megjelenik egy, konkrét sportágakhoz nem köthető támogatott szervezet is, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek eddig 122 millió forintot adományoztak személyi jellegű ráfordításra és versenyeztetésre.
D. Kovács Ildikó
(Fotó: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!