Bezárás
Cikkek

Titkos forgatókönyv szerint dőlt be a Malév?

Varga Jenő, a Malév állami felszámoló által kijelölt vagyonfelügyelője állhat a nemzeti légitársaság elleni felszámolási eljárást elindító hitelező cég mögött, amely valójában egy mikrovállalkozás. Törvényjavaslatok és kormányrendeletek időzítése utal arra, hogy a kormány is együttműködik a baloldalinak tartott pécsi milliárdossal. Kérdéses azonban, hogy ki járhat jól a Malév “irányított” felszámolásával.

***

Február másodikán a Fővárosi Bíróság közleményben tudatta, hogy a  Malév Magyar Légiközlekedési Zrt.-vel mint adóssal szemben hitelezője, a Bellum 2000 Kft. felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be, a bíróság pedig egy új törvény alapján rendkívüli vagyonfelügyelőként egy állami céget, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t rendelte ki a Malévhez. Másnap már nem szálltak fel a gépek.

A felszámolási eljárást kezdeményező cég, a Bellum 2000 Kft. a Nemzeti Adó-és Vámhivatal online nyilvántartása szerint egyetlen alkalmazottal működő cég, vagyis igazi kis- vagy inkább mikrovállalkozás. Alaptevékenysége titkári, fordítói tevékenységről változott az évek folyamán “egyéb gazdasági tevékenység”-re. Árbevétele a 2010-es, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által fenntartott online nyilvántartásban fellelhető beszámolója szerint alig egy éve is minimális, hétmillió-hétszázezer forint volt. Jelenlegi tulajdonos-ügyvezetője, Krieg Ferenc nem közismert vállalkozó.

Messzire vezetnek a szálak

Egy ilyen jelentéktelennek tűnő cégecske nehezen rendelkezhet annyi követeléssel, ami a Malév elleni felszámolási eljáráshoz vezethet, az Index és az Inforádió viszont a Bellum 2000 Kft.-t „évi 6-7 milliárdos árbevételű” vállalkozásnak nevezték érthetetlen módon. Ekkora forgalmú cégnél már elképzelhető volna a Malév bedöntéséhez is elegendő követelésállomány, ugyanakkor a 2010. évi beszámoló ismeretében kevéssé tűnik valószerűnek, hogy saját erejéből nőtt volna hirtelen ilyen óriásira a Bellum 2000. Elképzelhető az is, hogy a légitársaság elleni eljárás elindításához egy ismeretlen cégcsoport által a Bellum 2000-re engedményezett követelések adták az alapot.

A Bellum 2000 hátterének feltárása során több ismert, az üzleti világ politikával összefonódott részében mozgó vállalkozó nevére bukkantunk. Arra is figyelmesek lettünk, hogy a feltételezett érdekkör – amelytől a Bellum 2000 felé a kővágószőlősi ipari parkon keresztül vezetnek szálak – történetében mintha jelentős szerep jutna a felszámolásoknak. Az érdekkör kulcsfigurájának pedig éppen az a Varga Jenő felszámoló-milliárdos tűnik, aki jelenleg a Malév feletti rendkívüli vagyonkezelői feladatokat valójában ellátja.

Varga Jenő szerepvállalásáról először – névtelen forrásokra hivatkozva – a nol.hu tudósított. A múlt héten Varga már ebbéli minőségében nyilatkozott az MTI-nek is. A Bellum 2000 mögötti, Vargához vezető céges és személyes összefonódásokat, a kővágószőlősi ipari park történetét cikksorozatunk következő részében fogjuk ismertetni. A Malév elleni felszámolást elindító cég hátteréről egyelőre annyit: annak ügyvezető-tulajdonosa, Krieg Ferenc egy ipari parkot üzemeltető cég ügyvezetése során kapcsolatba került Varga Jenő körével.

Felszámolásokból lett milliárdos

Varga Jenő

A Malév rendkívüli vagyonkezelője baloldalinak tartja magát – árulta el korábban a Pécsi Újságnak. Személyesen ismeri Gyurcsány Ferencet, de hasonló viszonyt ápol számos jobboldali prominenssel is. Önvallomása: „Azt gondolom, hogy nem kerültem túl közel a politikához – sem a rendszerváltás előtt, sem azt követően. Ma mindkét nagy erővel egyforma távolságot tartok, bár mindig inkább arra igyekeztem, amelyik éppen nincs hatalmon.” Vargára az utóbbi időkben az országos sajtó kétszer figyelt fel: először, amikor feleségét alkotmánybírónak javasolta a Magyar Szocialista Párt, másodszor pedig amikor korábbi alkalmazottja, Imhof Gábor a pécsi egyetem korrupciós botrányának központi figurája lett.

Varga Jenő cége, a Vectigalis Zrt. végezte a Baranya Megyei Tejipari Rt., a pécsi és a simontornyai bőrgyár felszámolását, továbbá a Kanizsa Bútorgyár Rt., a Zala Húsipari (Zalahús) Rt., a Styl Ruhagyár, a Fűzfői Papírgyár Rt., a Pápai Hús Zrt. vagy a Nitrokémia 2000 Rt. elleni hasonló eljárásokat is. A felszámolópiac emblematikus alakja többször szerepelt a Napi Gazdaság a leggazdagabb magyarokat bemutató listáján is.

A törvényhozás készült

Ha a kormánypárti többségű országgyűlés 2011 nyarán nem fogadja el Rogán Antal a nemzetgazdasági szempontból kiemelt vállalatok felszámolásának különleges szabályairól szóló törvényjavaslatát, szinte biztos, hogy ma nem Varga Jenő felügyeli a Malév vagyonát. „Mezei”, nemzetgazdasági szempontból nem kiemelt cégek felszámolásánál ugyanis a csődtörvény szerint a bíróság ma már elektronikus, véletlenszerű kiválasztás módszerével jelöli ki a felszámolót vagy a vagyonfelügyelőt, éppen a korábbi visszaélésekből okulva.

A Malév elleni felszámolási eljárásban alkalmazható különleges szabályoknak Rogán törvényjavaslata mellett további lépések is megágyaztak. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor által benyújtott és december 30-án kihirdetett pontosító törvényjavaslat; valamint három szintén 2011 december 30-án kihirdetett kormányrendelet. Az első megállapítja a stratégiai jelentőségű vállalatok felszámolásának néhány eljárási szabályát, a második minden ilyen esetre az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit kft.-t jelöli ki állami felszámolóként, a harmadik pedig a vállalatok stratégiaivá minősítésének módját szabályozza.

Egy hónap múlva, január 30-án a Malévot stratégiailag kiemeltnek minősítő, és ezzel speciális eljárásra jogosító kormányrendeletet is kihirdették.

Irányított felszámolás

Hogy mennyire pontosan illeszkedett a Malév elleni felszámolási eljárás a törvény- és rendelethozási tempóhoz, jól mutatja, hogy a Bellum 2000 Kft. által benyújtott kérelem a rendelet kihirdetése utáni két napon belül, február elsejére eljutott az illetékes bírósághoz. A vagyonfelügyelő kijelölését a Fővárosi Bíróság másodikán közölte, az erre következő napon pedig a Malév beszüntette a működését. A bíróság a friss jogszabályoknak megfelelően a Hitelintézeti Felszámoló Kft.-t jelölte ki rendkívüli vagyonfelügyelőnek, és rendkívüli moratóriumot rendelt el a Malévval szemben. Ennek során a vagyonfelügyelő a bíróság következő döntéséig – hogy induljon-e felszámolás vagy sem -, de legfeljebb huszonhárom napig számos jogosítvánnyal, például a Malév pénzforgalmi számlái feletti együttes rendelkezési joggal bír.

A hvg.hu korábban a Malév ügyéhez közel álló forrásokra hivatkoza arról írt, hogy a stratégiailag kiemelt gazdálkodó szervezetté minősítés, valamint egy rendkívüli vagyonfelügyelő kinevezése egy kormányzati stratégia része volt, aminek célja a Malév megmentése, a nehéz időszak átvészelése lett volna.

Kérdés, hogy ehhez miért van szükség Varga Jenőre, illetve a Krieg által indított eljárásra. A kijelölt vagyonfelügyelő ugyanis a „rendeletben kijelölt, kizárólagos állami tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaság”, vagyis a Hitelinintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. A cég ügyvezetője, Fábián Balázs korábban céges formában emlegette a vagyonfelügyelőt: a kft. fő feladatairól, a Hitelintézeti Felszámoló megbízatásáról beszélt a Malév kapcsán. A Népszabadság híre alapján azonban ekkorra már tudni lehetett, hogy Varga Jenő lesz a Malév vagyonfelügyelője.

Azóta a Hitelintézeti Felszámoló Kft. mintha teljesen kiszállt volna a Malév-ügyből. Az atlatszo.hu telefonon megpróbált beszélni az állami tulajdonban lévő vállalatnál Fábián Balázs ügyvezetővel, a kapott tájékoztatás szerint viszont a Malévval kapcsolatos ügyekben egyedül Varga tud válaszolni kérdésekre. „Ő van megnevezve” – mondta az ügyfélszolgálatos hölgy, arra viszont nem tudott választ adni, milyen alapon nevezték ki Vargát vagyonfelügyelőnek.

Elképzelhető, hogy az állami felszámolócég vele szerződésben álló magánszemélyeket kijelölhet egyes feladatok ellátására, ugyanakkor különösen a Malévéhez hasonlóan kritikus esetben érthetetlen éppen az államtól mindeddig meglehetősen független felszámolási tevékenységet folytató Varga kijelölése – főképp, ha esetleg az eljárást elindító céghez is köze lehet a vagyonkezelőnek. A Hitelintézeti Felszámoló Kft. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló társaság, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vagyis Németh Lászlóné miniszter és a Fidesz gazdasági hátországából delegált tanácsadói felügyelnek.

Azt viszont már csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy a fejlesztési minisztériumon, az állami vagyonkezelőn és az állami felszámolócégen keresztül a Fidesz gazdasági hátországa, törvényhozó tevékenységén keresztül a kétharmados kormánypárti parlamenti frakció, a jó tempóérzékkel meghozott rendeletein keresztül pedig a magyar kormány is együttműködjön a Malév irányított bedöntésében Gyurcsány Ferenc milliárdos ismerősével.

(Folytatjuk)

Időrend

2011. július 27-én megjelenik a Magyar Közlönyben a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól szóló 2011. évi CXV. törvény.

2011. december 30-án megjelenik a Magyar Közlönyben:

– a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény és más törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCVII. törvény

– a stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat csődeljárásával és felszámolási eljárásával összefüggő eljárási szabályokról szóló 357/2011. (XII. 30.) kormányrendelet

– a stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatok csődeljárásában és felszámolási eljárásában közreműködő állami felszámolót kijelölő 358/2011. (XII. 30.) kormányrendelet

– a stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítás módjáról szóló 359/2011. (XII. 30.) kormányrendelet

2012. január 30-án megjelenik a Magyar Közlönyben a Malévot stratégiailag kiemelt vállalattá minősítő 4/2012. (I. 30.) kormányrendelet.

2012. február 1-én a Fővárosi Bírósághoz megérkezik a Bellum 2000 Kft. felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelme.

2012. február 2-án a bíróság kihirdeti a Malévot érintő rendkívüli moratóriumot, és rendkívüli vagyonfelügyelőként kinevezi a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t. A nol.hu-n megjelenik, hogy a vagyonfelügyelői feladatokat valójában Varga Jenő látja el.

2012. február 3-án a Malév honlapján sajtóközlemény tudatja, hogy a repülőgépek aznap reggel 6 óra után nem szállnak fel.

2012. február 10-én Varga Jenő a Malév rendkívüli vagyonfelügyelőjeként nyilatkozik az MTI-nek.

(Fotó: innen.)

Cikksorozatunk második része: Titkos forgatókönyv szerint dőlt a Malév? II.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz az atlatszo.hu Facebook-csoportjához.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom