578 milliárd forint uniós támogatási előleget kért vissza az állam az elmúlt 3 évben
Majdnem két évig kellett pereskednünk az adatokért az Államkincstárral, de végül a Kúrián is nyertünk.
Jó egy hónapja számoltunk be arról, hogy a Fővárosi Bíróság szerint is titkolhatja a kormányzat az operaházi visszaélésekről készített miniszteri biztosi jelentést. Az írásba foglalt elsőfokú ítéletet most kaptuk kézhez a tárgyalási jegyzőkönyvvel együtt. A döntés lényege, hogy egy jelentés egésze nem kérhető ki közérdekű adatként, hanem pontosan meg kellene jelölni, hogy a jelentés mely részeire vagyunk kíváncsiak. Ez nyilvánvalóan abszurd követelmény lenne, hiszen éppen azért akarjuk megismerni a jelentést, mert nem tudjuk, mi van benne.
Ha a bíróságnak igaza lenne, sem a sávolyi beruházás megvalósíthatósági tanulmánya, sem a paksi bővítést megalapozó dokumentumok nem lehetnének nyilvánosak. Ez az információszabadság végét jelentené.
Nagyon hasonló érveléssel próbálkozott évekkel ezelőtt az Alkotmánybíróság a TASZ által indított perben, azt állítva, hogy egy alkotmánybírósági indítvány nem minősül adatnak, ezért nem lehet közérdekű adat sem. Bár a másodfokú bíróság akkor elutasította ezt az érvelést, a jogalkotó néhány hónapon belül úgy módosította az adatvédelmi törvényt, hogy mindenkinek világos legyen: valamennyi, személyes adatnak nem minősülő információ vagy ismeret közérdekű adatnak minősül, ha az állami szerv tevékenységére vonatkozik vagy az állami szerv kezelésében van. Akkor is, ha egyedi adat, akkor is, ha adatok halmaza. Egészen eddig úgy tűnt, a bírósági gyakorlat gond nélkül alkalmazni tudja ezt a szabályt.
A döntéssel szemben természetesen fellebbeztünk.
A tárgyalási jegyzőkönyv letölthető innen.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Majdnem két évig kellett pereskednünk az adatokért az Államkincstárral, de végül a Kúrián is nyertünk.
Éves szinten 126 millió forintot szántak volna a munkavállalók prevenciós vizsgálataira, de ezt a legolcsóbb ajánlat is jóval meghaladta.
A termékek beszerzési ára is jóval olcsóbb lett, mint korábban.
Tovább titkolják, hogy ki adott engedélyt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati házának felújítására. A Kúria ugyanis hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!