Andy Vajna

Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat

Andrew G. Vajna magyarországi érdekeltségeit vizsgálva az Átlátszó egy meglehetősen terebélyes, offshore-cégekkel teletűzdelt céghálót talált, a filmipari kormánybiztoshoz jelenleg legkevesebb hét offshore cég köthető, melyek összesen tíz vállalkozásban érdekeltek Magyarországon. Offshore hátterű a Nobu luxuséttermet üzemeltető Buno Kft., a filmforgalmazással foglalkozó Intercom Zrt., a kaszinókoncesszió-nyertes Las Vegas Casino Kft., és részben a Byblos divatházat üzemeltető Sport & Fashion Kft. is. Maga Andy Vajna tulajdonosként egyetlen magyar cégben sem szerepel, a láncban fölöttük álló luxemburgi, amerikai, és curacao-i társaságokban viszont mindenhol az ő nevébe botlunk.

 

A 2010-es kormányváltás után Andrew G. (Andy) Vajna bejelentette: mivel filmipari kormánybiztossá nevezték ki, ezért lemondott a filmes érdekeltségeiről. A kormánybiztossá avanzsált nagyvállalkozó nyilatkozataiból azonban arra lehetett következtetni, hogy ezután sem marad jól menő vállalkozások nélkül.

Vajna 2010-ben, a Világgazdaságnak adott interjújában több céget is sajátjaként emlegetett. Arra a kérdésre például, hogy mint a Nobu társtulajdonosa, mennyi pénzt fektetett a Kempinski szállodában működő luxusétterem létrehozására, a következőt válaszolta:

“Konkrét összeget nem mondanék, de dollármilliókról van szó, és számításaim szerint három-négy év alatt térülhet meg a beruházás. Azt vallom egyébként, hogy az üzleti befektetésekkel hosszabb távon mindenképpen jobban lehet keresni, mint ha bankba tenném a pénzemet vagy tőzsdéznék, ennek megfelelően az elmúlt években folyamatosan kerestem a vállalkozási lehetőségeket.”

Ugyanebben az interjúban Vajna a Byblos és a Cavalli luxusruházati üzleteket is úgy emlegette, mint a sajátjait:

“Úgy gondoltam, Budapest megérdemli, hogy itt is olyan kínálat legyen, mint bármely nyugat-európai nagyvárosban, emellett a fizetőképes kereslet is kialakult a luxusruházati cikkek iránt. Ennek fényében franchise-megállapodást kötöttem 2007-ben az olasz Swinger Internationallel, és megnyitottam a Byblos divatházat a Deák Ferenc utcai Fashion Streeten, az erre a célra létrehozott cég portfóliója 2008 novemberében a Roberto Cavalli üzlettel egészült ki.”

Ugyanitt mondta azt is, hogy

“A Las Vegas Casino teljes egészében a saját tulajdonom.”

A valóság azonban az, hogy Andrew G. Vajna magánszemélyt közvetlenül egyetlen magyar cégben sem találjuk meg tulajdonosként, egyedül a Byblos divatházat üzemeltető Sport & Fashion Kft.-ben volt üzletrésze 2002-ig. A kormánybiztos magyar érdekeltségeit vizsgálva ehelyett egy többlépcsős, offshore cégekkel teletűzdelt céghálót találtunk, amelynek a végén valóban Andy Vajna van, de nem mint tulajdonos, hanem mint “felügyelőbizottsági tag”, vagy mint “elnök”. Azt tehát továbbra sem tudhatjuk biztosan, hogy ezekben a vállalkozásokban ki vagy kik a valódi tulajdonosok.

andycegek

Az Andy Vajnához köthető vállalkozások listája (Research: D. Kovács Ildikó)

Az Andy Vajnához köthető cégháló legszerteágazóbb csoportját a Curacao-n bejegyzett Magyar Enterprises C.V. érdekeltségei alkotják. A Magyar Enterprises C.V., ahogy a 444 is megírta, a szintén offshore, ugyanúgy Curacao-n bejegyzett Valdi Corporation N.V.-n keresztül köthető Vajnához. A Magyar Enterprises (PDF) “managing directora” a Valdi Corporation (PDF), melynek „supervisory directora”, azaz felügyelőbizottsági tagja Andrew G. Vajna.

A céginfo.hu adataiból, valamint a luxemburgi, curacao-i, és a nevadai cégadatbázisok adataiból kiderül, hogy a Magyar Enterprises C.V.-nek Magyarországon összesen 9 érdekeltsége van: közvetlenül az övé a 444 által is említett, filmforgalmazással foglalkozó Intercom Zrt., valamint a Nobu luxuséttermet üzemeltető Buno Kft. is.

Az Intercom Zrt.-n keresztül pedig a Magyar Enterprises C.V.-nek részesedése van a fent említett két luxusruházati cégben (Sport & Fashion Kft., RC Fashion Kft.), továbbá az Intercom European Film Distribution Kft.-ben, a Közraktár 4 Kft.-ben és a Gibs Kft.-ben is.

A leányvállalatok sora azonban itt nem ér véget, sőt. A nemzetközi cégadatbázis a Magyar Enterprises leányvállalatai között sorolja fel a hollandiában bejegyzett Magyar Gaming Management B.V., továbbá a luxemburgi Las Vegas Casino s.a.r.l. nevű cégeket.

 

A Magyar Gaming Managementet 2000-ben, a Szerencsejáték Zrt. Tropicana névre keresztelt kaszinójának megnyitásakor a terem sikeres működtetését biztosító szakmai partnerként mutatták be. Az indulás alkalmából tartott sajtótájékoztatón – a Magyar Nemzet szerint – Andy Vajna mint a Magyar Gaming tulajdonosa jelent meg.

“Sajtótájékoztatón mutatták be a főváros új kaszinóját, a Tropicana Casinót. Az 1990-es évek elején Budapest területére játékkaszinó üzemeltetésére kiadott koncessziós engedélyek egy kivételével ez év január elsején lejártak, ezért még a múlt évben pályázatot írt ki a pénzügyminiszter két játékkaszinó koncessziós üzemeltetésére. Az egyik pályázatot Magyarország legnagyobb szerencsejáték-szervezője, az állami tulajdonú Szerencsejáték Rt. nyerte meg. Az elmúlt tíz évben a részvénytársaság ilyen típusú portfóliói nem voltak nyereségesek. A koncesszió megnyerése után döntöttünk úgy, hogy társat választunk a színvonalas éjszakai szórakozóhely üzemeltetéséhez, az ideális partnert a Magyar Gaming Management N. V.-ben találtuk meg” – írta 2000-ben a Magyar Nemzet.

A nemzetközi cégadatbázisban a Magyar Enterprises leányvállalataként számon tartott Las Vegas Casino s.a.r.l. neve legutóbb a kaszinókoncessziók kiosztásakor merült fel. Ez a luxemburgi cég ugyanis a 100 százalékos tulajdonosa a budapesti koncessziókat elnyerő, hasonló nevű Las Vegas Casino Kft.-nek. Ugyanezt állította Andy Vajna is abban az átláthatósági nyilatkozat-féleségben (PDF), amit a koncessziós szerződéshez nyújtott be.

Ebben a nyilatkozatban Vajna azt mondta, hogy a Las Vegas Casino s.a.r.l. 100 százalékban egy bizonyos AV Investments s.a.r.l. nevű luxemburgi cégé. Az Orbis nemzetközi cégadatbázis szerint viszont a Las Vegas Casino s.a.r.l. (PDF) a Magyar Enterpriseshez is köthető, hiszen a 2014 májusi cégadatok (PDF) ennek a cégnek a leányvállalataként tüntetik fel.

Az Átlátszó lekérte a a luxemburgi cégközlönyben megjelent társasági közzétételeket is, amelyek alapján 2014 áprilisa előtt  a Las Vegas Casino s.a.r.l. két tulajdonosa közül az egyik valóban a Magyar Enterprises volt (a másik tulajdonos pedig a Magyar Gaming Management B.V.), ám ez a cég április elsején eladta a részesedését az AV Investments s.a.r.l.-nek. A Las Vegas Casino s.a.r.l. története a luxemburgi cégközlönyben megjelent társasági közzétételek alapján a következő:

1. 1999.09.02. – Létrejön a LAS VEGAS CASINO S.A. (Société Anonyme) 35 ezer USD alaptőkével. Tulajdonosok ekkor: MEESPIERSON TRUST (LUXEMBOURG) S.A., egy részvény, MAGYAR ENTERPRISES C.V. 17499 részvény.

2. 2000.07.21. – A cég átalakul LAS VEGAS CASINO, S.à r.l. (Société à responsabilité limitée)-vé. Az alaptőke összegének érintetlenül hagyásával az 17500 részvényből 1000 részvény lesz.

3. 2005.05.06 – A cég közli, hogy tulajdonosai ebben az időpontban:  MAGYAR ENTERPRISES C.V. (999 részvény), MAGYAR GAMING MANAGEMENT B.V. (egy részvény).

4. 2014.04.01. – A Magyar Gaming Management BV és Magyar Enterprises CV is eladja a teljes részesedését az AV Investments S.à r.l.-nak.

Így lett áprilisban a Las Vegas Casino s.a.r.l. tulajdonosa az AV Investment s.a.r.l nevű cég. A tulajdonosi lánc viszont itt még nem ér véget, hiszen az AV Investments s.a.r.l.-nek szintén van egy tulajdonosa, mégpedig Andy Vajna átláthatósági nyilatkozata alapján egy magyar cég, az azonos nevű AV Investments Kft.

A társaságot 2014-ben hozták létre, ügyvezetője Andy Vajna, de a tulajdonos itt sem ő személyesen, hanem 90 százalék-ban a delaware-i bejegyzésű AGV Investments LLC, 10 százalékban pedig a nevadai Airborne Charter Inc. nevű offshore cégek.

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor tulajdonképpen ők azok a háló végén, akik megnyerték a magyar kaszinókoncesziókat. Ennek a többlépcsős, bonyult céghálónak a végén pedig tényleg Vajna áll, de az továbbra sem biztos, hogy tulajdonosként.

A cégadatok alapján annyit lehet tudni, hogy Vajna az Airborne Charter (PDF) elnöke, igazgatója, továbbá, hogy az AGV Investments LLC mögött egy szintén a filmipari kormánybiztoshoz köthető “revocable trust” áll. Ezt, ahogy a Népszabadság megírta, hivatalosan „visszavonható bizalmi vagyonkezelésnek” fordítják. Az viszont nem derül ki, hogy ennek a trustnak ki a kedvezményezettje, azaz ki részesül a vagyonkezelésből származó eredményekből. Szakértők szerint ezt kizárólag a trust alapító okiratából lehetne megtudni, ám ez rendszerint titkos. Tehát, bár a céges lánc végén Vajna áll, a koncessziós szerződésben fellelhető nyilatkozatból nem derül ki, hogy saját maga vagy esetleg valaki más javára jár el.

 

Összességében tehát Andrew G. Vajnához jelenleg legkevesebb hét offshore hátterű cég köthető, és ezeken keresztül tíz olyan magyar vállalkozás, amelyek közül többről úgy beszélt, mintha a sajátja lenne, és többen megfordult ügyvezetőként is. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy vajon miért is bújtatja ezeket a vállalkozásokat az általunk feltárt komplex és gyakran változó offshore cégháló mögé?

Cikksorozatunk következő részében annak járunk utána, mennyi adót fizetnek Magyarországon az Andy Vajnához köthető vállalkozások.

Oroszi Babett

Korábbi cikkeink a filmipari kormánybiztosról

Nem fedi a valóságot Andy Vajna kaszinóvállalkozásának átláthatósági nyilatkozata

3,5 millió forintba került Andy Vajna titkos berlini bulija

Lex Vajna: Százmilliós állami támogatás öldöklős videójátékok népszerűsítésére

Andy Vajna is pórázon rángatja Magyarország kormányát

Andy Vajna kedvenc cége egymilliárd forintot tüntetett el adómentesen

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás