
Többmilliós pluszmegbízást adott a MÁV Lázár bizalmasának a havi fix fizetése mellé
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
867 ezer 340 forint költség merült fel a Schmitt Pál köztársasági elnök „úgynevezett kisdoktori értekezését értékelő” Tényfeltáró Bizottság működésével összefüggésben a Semmelweis Egyetemen. Ezt a választ kaptuk pontosan két héttel azután, hogy megkerestük Kovács Esztert, a felsőoktatási intézmény sajtófőnökét azzal a közérdekű adatigénylésel, hogy mennyi adóforintba került hogy megtudhassuk, az azóta lemondani kényszerült államelnök kisdoktori disszertációja „szokatlanul nagy terjedelmű szöveg-azonos fordításon” alapult.
*****
Közérdekű adatigényléssel tudtuk meg, mennyibe került a plágiumon ért Schmitt Pál volt köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának vizsgálata, és emiatt mennyivel kevesebb pénz maradt a Semmelweis Egyetem kasszájában. Arra az intézmény szóvivője válaszában nem tért ki, hogy ezt a költséget honnan vonták el. A Tényfeltáró Bizottság március 27-én tette közzé, hogy az államfő dolgozata „szokatlanul nagy terjedelmű szöveg-azonos fordításon alapul”, a kisdoktori címet két nappal később elvette az egyetem szenátusa.
Megkérdeztük azt is, hogy nem tartják-e problémásnak, hogy a Tényfeltáró Bizottság vezetője nem sokkal a Tényfeltáró Bizottság élére történő kinevezését követően a Magyar Olimpiai Bizottságban alelnöki pozíciót kapott. Vagyis pont abban a szervezetben kapott kinevezést, melynek a plágiumügybe keveredett államelnök a tiszteletbeli elnöke, akinek dolgozata is pont az olimpiák témakörével foglalkozott. A sajtófőnök ezzel kapcsolatban két héttel ezelőtt küldött kérdésünkre pénteken azt válaszolta, hogy „Dr. Tóth Miklós dékán úr arra tekintettel látta el a Tényfeltáró Bizottság elnökének teendőit, hogy ő a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának a dékánja. Tájékoztatom továbbá, hogy az Ön által említett összeférhetetlenséget nem alapozza meg jogszabályi rendelkezés.”
Az egyetem egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Tényfeltáró Bizottság januártól március végéig tartó munkája során keletkezett részletes, 1157 oldalas jelentését, csak egy háromoldalas összefoglalót tett közzé. A plágiumügyet kirobbantó hvg.hu, több más szerkesztőség, valamint az LMP a jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik: érvelésük szerint a tudományos fokozatok, címek adományozása, valamint az ezekkel összefüggő tudományos minősítések és vizsgálatok tekintetében az erre jogosult felsőoktatási intézmények állami közfeladatot látnak el, így a jelentés a törvény szerint közérdekű adatnak minősül.
Szalay Dániel
(Fotó: innen.)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntéselőkészítésre hivatkozva nem mondta meg a vételárat, de a bíróság első fokon kötelezte a tárcát a szerződés kiadására.
Pert nyertünk a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen a 2019-es és 2022-es propagandakampányok ügyében.
Hiába trükköztek: az elsőfokú bírósági ítélet szerint a külügyminisztériumnak ki kell adnia, hogy mennyiért béreltek repülőt Szijjártó japán körútjára.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!