A madridi járványkórház, ahová kényszerrel sem sikerül dolgozókat toborozni

Szerte a világon látványos politikai konfliktusokat hozott a pandémia a központi kormányok és az önkormányzatok között, Magyarországtól az Egyesült Államokig. A madridi régióban pordukált ámokfutás azonban úgy vonulhat be a történelembe, mint annak „kiváló példája, hogyan nem szabad felkészülnünk a jövőre”. A régió konzervatív vezetésének új csodaprojektje, egy járványkórház december elején nyílt meg, de egyelőre csak néhány tucat beteget fogadhat képzett személyzet hiányában. A pályáztatás nélkül elköltött, több mint 100 millió euróból felhúzott szuperkórházból nem csak a műtők, de néhány fal is hiányzik. És hiába a felhalmozott lélegeztetők és intenzív ágyak, a kormány most kényszert alkalmazva próbálja elérni, hogy az ide vezényelt dolgozókkal megközelítse az üzemeltetéshez szükséges minimális létszámot. 

Támogatási kampány

December elsején – az előzetes ígéretekhez képest egy hónapos késéssel nyitotta meg kapuit Madridban az Isabel Zendal ápolónőről elnevezett új járványkórház. A júniusban bejelentett építkezés így is rohamléptékben zajlott – a sietség tragikus következményeként egy munkás életét vesztette októberben, kollégái szerint azért, mert engedtek a biztonsági követelményekből, olyan nagy volt a nyomás, hogy mielőbb végezzenek. Nemcsak a szakszervezetek tettek feljelentést, de az építtető cégek képviselői is tiltakoztak a munkakörülmények és a biztonsági előírások elhanyagolása miatt.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A kórház a régió néppárti (Partido Popular PP) elnöknője, Isabel Díaz Ayuso speciális projektjének tekinthető, akárcsak az a „tábori kórház”, amelyről tavasszal a világsajtó, így a magyar is nagy beszámolt. Az Ifemát Ayuso máig a madridi „speciális járványkezelés” kirakatának, büszkeségének tartja, amely az egész világon hírét vitte a spanyol főváros fantasztikus erőfeszítéseinek. A valóságban az Ifema mérlege kevésbé pozitív: a világ „legnagyobb kórházának” tervezett intézmény végül 5000 helyett 1000 ággyal üzemelt a csúcsponton, és a páciensek többségének olyan kevésbé súlyos tüneteik voltak, hogy a kritikusok szerint az alapellátás is elbírt volna velük, ha nem rongyolódott volna le annyira az utóbbi években.

„Ez a projekt meglepte a világot. Sok országból hívtak bennünket, érdeklődtek, és a projekt végül létrehozott egy trendet, a jelképévé vált a pandémia elleni küzdelemnek, amely a bolygón folyik. Nagy büszkeség, hogy annyi országból érdeklődtek utána„, fogalmazott az Ifema bezárásakor szokásos, álszerénységtől mentes stílusában Ayuso, aki több ízben „csodakórháznak” is nevezte az Ifemát, nem csupán nagysága miatt, hanem azért is, mert nagyon kevés haláleset történt itt.

Ezt a tényt utólag árnyalja, hogy a leginkább veszélyeztetett idős korosztályból szinte egyáltalán nem hoztak ide betegeket. Ahogy arról korábban írtunk, több család is feljelentést tett amiatt, hogy a madridi régióban az idősotthonokból megtiltották a kórházba való átszállítást, ami közrejátszhatott abban, hogy a régióban különösen nagy számban haltak meg ezekben a rezidenciákban. Miközben az Ifema üzemeltetésének időszakában több ezren meghaltak az idősotthonokban, ahol tízezernél is többen fertőződtek meg két hónap alatt, a csodakórház mindössze 26 ilyen rezidenst fogadott.

A 41 napig nyitva tartó tábori kórház működése kapcsán júliusban 80 millió euró értékben tárt fel homályos hátterű szerződéseket az ellenzék, amely szerint ez a „mesterséges és szükségtelen konstrukció, csupán propagandisztikus célokat szolgált”, és az áttekinthetetlen pénzosztást, miközben megpróbálta elterelni a figyelmet a nem eléggé támogatott közegészségügyről, így a már létező kórházakról, ahol a vírus elleni küzdelem zöme lezajlott.

Nagyon hasonló vádak érték az elmúlt hónapokban Ayuso másik dédelgetett tervét, az Isabel Zendal járványkórházat, amelyet az ellenzék, a szakértők jelentős része és az egészségügyi dolgozók határozott ellenvéleményét figyelmen kívül hagyva húztak fel „100 nap” alatt.

A tervezettnél kétszer drágább, eddig több 100 millió euróba került építkezés a régiós kormány saját „járványprojektje”, a központi, baloldali koalíciós kormánnyal annak januári megalakulása óta háborúzó és rivalizáló Isabel Díaz Ayuso újabb kommunikációs csodafegyvere.

A megnyitás óta azonban egyre nehezebb tovább takargatni az előre jelzett problémákat: például azt, hogy még erővel és hatalmi szóval sem lehet feltölteni a minimálisan szükséges személyzettel a kórházat, amelynek konstrukciója alkalmatlannak tűnik a járvány elleni érdemi harcra. Akárcsak tavasszal az Ifema, amely csak Ayuso szerint „mentette meg” a kórházakat, valójában életmentő energiákat és forrásokat szívott el tőlük.

A nagy csinnadrattával megrendezett megnyitó napján bebizonyosodott, ami már korábban is sejthető volt: hogy maga a kórház nincs kész, nincs a nyitáshoz elegendő személyzete, de más tekintetben sem készült fel a betegek fogadására. A megnyitó idején még dolgoztak a munkások egyes részlegekben, és a tervezett 3 pavilon helyett csak egy került átadásra. A kórház végül december 11-én fogadta az első beteget, és karácsonykor valamivel több mint 70 páciens kezeltek itt, közülük ketten voltak intenzíven. A tervezett 16 intenzív és kétszer ennyi „félintenzív” ágy közül szakképzett személyzet hiányában egyelőre csak 3-4-et tudnak működtetni.

A sajtó tudósításai alapján derült ki további sok furcsaság nagyközönség számára: például, hogy az ágyak falak nélküli nagy helyiségekben állnak. Ahogy egy ápolónő virálissá vált tweetjében kifejtette, teljesen abszurd, hogy a saját kórházánál sokkal jobb minőségű felszerelés – pl. az intenzíven használt ágyak, lélegeztetők – állnak halomban egy olyan kórházban, amely sem szervezetileg, sem a személyzet terén nem készült fel intenzív betegek fogadására. Sőt, a konstrukció még a páciensek alapvető intimitását sem tudja biztosítani. Mintha megfelejtkeztek volna arról, hogy a súlyos vagy gyenge pácienseket többek között mosdatni kell…

A koncepcióval kapcsolatos problémákra a megnyitó talán leghíresebb epizódja mutatott rá, amikor maga Ayuso, aki hónapok óta büszkélkedik a kórházzal, sem tudott válaszolni a kérdésre, amelyet pártjának vezetője, Pablo Casado tett fel: Vannak itt sebészeti műtők? Egy beosztottnak kellett felvilágosítani mindkettőjüket, hogy a Zendalban bizony nincsenek műtők – arról nem szól a fáma, hogy még nem készültek el, vagy elfelejtették betervezni őket.

A legsúlyosabb konfliktussá azonban a személyzet kérdése vált: Ayusóék felhívására mindössze 106 egészségügyi dolgozó jelentkezett önként, ezért a régiós kormány úgy döntött, minden kórház számára meghatározza, hány embert kell átvezényelniük azok közül, akik legrövidebb ideje vannak az intézménynél. A kormány korábban még azt ígérte, 1000 ággyal fog működni a szuperkórház, most azonban az első etapban tervezett 260 ágy megnyitásához szükséges 668 egészségügyi dolgozó toborzása is lehetetlennek tűnik, és az e heti célszám, a 340 dolgozó elérése is nehézségekbe ütközik.

Az eljárás ellen a kezdetektől tiltakoztak a szakszervezetek, a megnyitó napján mintegy százan tüntettek is a kórház kapujánál, Ayuso lemondását követelve. A működő kórházakban dolgozók kényszerű átvezénylése sokkal több kárt okoz a hullámok tetőzésekor amúgy is teljesítőképességük határán egyensúlyozó intézményekben. A szakszervezetek nemcsak arra emlékeztetnek, hogy csak 2018 és 2020 között 1600 ágyat számolt fel a néppárti kormány, de arra is, hogy sokkal olcsóbb és gyorsabb lett volna bezárt vagy nem használt részlegeket megnyitni létező kórházakban, mint egy új intézményt felépíteni. Miközben az első hullámban a dolgozók képviselete szerint többször is arról kellett dönteni, ki maradhat életben, mert nem állt rendelkezésre elegendő ágy, ma is vannak zárva tartó intenzív osztályok, ahol mintegy 300 ágy lenne „újranyitható”.

December közepén a bíróságon is megtámadták az eljárást, ennek ellenére karácsony előtt többeknek utasításba adták, hogy hagyják el jelenlegi posztjukat, és átvezényelték őket a Zendalba. A rossz munkakörülmények miatt az újonnan érkezőket se könnyű megtartani – egy frissen végzett ápoló, például Twitteren is megosztotta, hogy miután 24 órás haladékkal kellett elhagynia, 10 nap folyamatos munka után saját kórházát, mindössze egy napig dolgozott a Zendalban, majd inkább felmondott. Mivel – ahogy egy interjúban fogalmazott – a felszereltség hiányosságai, a személyzet képzetlensége miatt „szisztematikusan megsértik a betegek biztonságát”. A kórházban sok alapvető vizsgálat elvégzésére sincs mód, és az ebből származó késés külön kockázatot jelent. December 22-én derült ki, hogy 4 nappal korábban már át kellett szállítani egy beteget, akinek romlott az állapota, egy szomszédos „igazi kórházba”.

A másik oldalon – az átvezénylések miatt dolgozókat elveszítő kórházakból is érkeztek dühös reakciók: a második hullám után újra az esetszámok növekedésével konfrontálódó madridi régióban, a közegészségügyi rendszer elleni támadásként értelmezik egyesek, hogy a Zendal feltöltése érdekében máshonnan vonnak el személyzetet. Ahogy az várható volt, a december elejei iskolai szünet és a korlátozások részleges oldása nyomán újra növekszik a nyomás a kórházakban, és az év végi ünnepek rettegett hatása még meg sem érkezett.

A kórházra elköltött összeg sokkal jobban hasznosult volna, ha kontaktkutatásra vesznek fel embereket, vagy az elmúlt évben rendkívüli mód igénybe vett személyzet megerősítésére költik, állítják a dolgozók képviselői. A madridi régióban már szeptember óta tüntetnek és tiltakozik az egészségügyi alapellátás dolgozói, akik úgy érzik teljesen „cserben hagyták őket”.

A leggyakrabban visszatérő vád, hogy a néppárti döntéshozók a magánszereplők érdekét védik: az új intézmény építésében és üzemeltetésében résztvevő cégek mellett akár a magánmentőkét is, amelyekre a betegek szállításához szükség lehet.

Az impozáns méretű nemzeti lobogó egy kórházból sem hiányozhat. Forrás: Facebook.

Kétségtelen, hogy a kormány más területeken sem jeleskedik a közszolgáltatások megerősítésében. Így például az állami parlament alsóházában nemrég megszavazott oktatási törvény számos rendelkezését igyekszik késleltetni Ayuso: a törvény a magániskoláknak nyújtott számos kedvezményt töröl el, és célként tűzi ki a szegregáció, az iskolai gettók felszámolását, a magániskolák számára új követelmények felállításával és az iskolaválasztás szabadságának korlátozásával.

Az elnökasszony december közepén bejelentette, hogy 4 évvel meghosszabbítja a tanulók 29%-t, 370 ezer diákot befogadó magániskolákkal kötött megegyezéseket, azaz ennyivel hátráltatja a törvény életbe lépését. Más néppárti régiós vezetőhöz hasonlóan az iskolaválasztás lehetőségét pedig előbbre hozza, hogy az se essen az új törvény hatálya alá. E vita kapcsán Ayuso több ízben is kiállt a gyermekek és a madridi családok érdekei mellett, különös tekintettel a speciális nevelésű igényű gyerekekre – a kormány mégis úgy döntött, az ellenzék és a szakszervezetek tiltakozását figyelmen kívül hagyva, jövőre nem hosszabbítja meg mintegy 1100-500 dolgozó szerződését a közoktatásban, akiket a vírus miatt vettek fel erősítésként ősztől. Köztük 388 olyan nevelőjét, akik a speciális nevelésű igényű gyerekekkel foglalkoztak.

Az ősz másik nagy polémiája a jóléti szolgáltatások másik oldalát, a bevételeket érinti: a költségvetés elfogadása kapcsán a katalán függetlenségpárti baloldal (ERC) vetette Madrid szemére, hogy kvázi adóparadicsomként működik, és az adók nemzeti harmonizációjával meg kell állítani ezt a fiskális dömpinget. Ayuso, aki maga is 300 millió eurós adócsökkentéssel kampányolt tavaly, de egyelőre koalíciós kormányán belüli feszültségek miatt nem sikerült összeraknia új költségvetést, rögvest kapott az alkalmon, hogy ígéretet tegyen: „a legrosszabb rémálma lesz azoknak, akik a madridiak zsebébe akarnak nyúlni”. A pénzügyminisztérium adatai szerint a 25 éve néppárti kézben lévő régió – Spanyolország leggazdagabb autonóm közössége – 2004 és 2019 között 48 milliárd euróval kevesebb adót szedett be az Ayuso elődjei által foganatosított adócsökkentések miatt.

Ahogy még idén februárban megállapította a baloldali ellenzék, a legnagyobb kedvezményezettek a nagy vagyont öröklők, a vagyonosok és a nagy ingatlanértékesítők. Szerintük az ország 600 leggazdagabb embere közül azért vannak bejelentve 400-an Madridban, hogy ne fizessenek vagyonadót, ami nemcsak a fővárosi régió bevételeit csökkenti, de a többi régióét is. Kétségtelen, hogy a be nem szedett milliárdokkal nemcsak a régió mai adósságát lehetne rendezni, de 15 milliárd maradna például az oktatás vagy az egészségügy fejlesztésére, és az „emberekbe való befektetésre”, hangárok építése helyett.

Az eredeti tervekkel ellentétben a Zendalt a hétvégén az országba érkezett oltóanyag tárolására sem használják majd, annak ellenére, hogy Ayuso korábban a központi kormánynak is felajánlotta, hogy innen szervezzék az országos disztribúciót. A régiós kormány végül az utolsó pillanatban egy magáncéget kért fel erre a feladatra, a sürgősségre való tekintettel a pályáztatás és nyilvánosság mellőzésével. Épp ugyanúgy, ahogy maga a kórház építéséhez és az ahhoz kapcsolódó más megbízások születtek, akárcsak a kórház karbantartásáról kötött szerződés is.

„Minden, ami ezt a projektet övezi, elképesztő, és örökre példaként szolgál arra, hogy mire vagyunk képesek, mi spanyolok… a logisztikai és koordinációs erőfeszítésekre kétségkívül emlékezni fog a történetírás!” Nincs okunk kételkedni benne, hogy akárcsak az Ifema, a Zendal esetében is valóra válik majd Ayuso jóslata, még ha nem is pont abban az értelemben, ahogy ő gondolta.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: Isabel Díaz Ayuso a megnyitó napján, forrás: Facebook.