Természetvédelmi területet féltenek a Gödre tervezett luxus nyugdíjasotthontól
Zöld, részben természetvédelmi oltalom alatt álló telekre építene százszobás apartmanházat egy cég Gödön.
Gyakorlatilag alig maradt „vad”, emberi tevékenységtől érintetlen területe a Föld 70 százalékát borító óceánoknak: felfedezni ugyan még alig tudtuk őket, beszennyezni viszont már elképesztő mértékben sikerült a Nagy Kékséget. Első ízben vizsgálták átfogóan az óceánokban fellelhető humán impaktfaktort, és a riasztó eredmények azonnali intézkedéseket sürgetnek a kutatók szerint.
Hamarosan távoli emlék lehet az érintetlen tengeri területekből, erre jutott a kérdésnek szentelt első átfogó tudományos kutatás, amelynek eredményei július 26-án jelentek meg a Current Biology lapban. Ezek szerint az óceánok felületének csupán 13 százaléka mentes az emberi tevékenység nyomaitól. A kutatócsoport tagjai szerint ez határozott felszólítás arra, hogy azonnali hatállyal próbáljuk megvédeni ezeket a területeket.
Bár az óceánok szennyezettségéről, így pl. a műanyaghulladék pusztító hatásairól és mennyiségéről számos hír lát napvilágot, és januárban tudtuk meg, hogy ötven év alatt megnégyszereződött az óceáni holt övezetek területe, a kutatók mégis megdöbbentek az eredmény láttán, Kendall Jones, a tanulmány egyik szerzője, a Wildlife Conservation Society civil szervezet szakértője szerint.
„Tudjuk, hogy az emberi tevékenységtől érintetlen területeken kiemelkedő a biodiverzitás, az őshonos fajok aránya, akárcsak a genetikai gazdagság. Ráadásul ezek az utolsó olyan helyek, ahol a csúcsragadozók, pl. a cápák populációja még jelentős” – fogalmazott az ausztráliai Queensland egyetemének kutatója.
Az érintetlen zónák feltérképezése érdekében a kutatók négyzetkilométerenként gyűjtötték össze és rendszerezték a rendelkezésre álló adatokat a tengeri miliő befolyásolására alkalmas emberi tevékenységekről. Ilyen stresszfaktorok pl. a tengeri szállítás, a halászat, az intenzív mezőgazdasági tevékenységből származó szennyező anyagok vagy a talaj erózió.

Februári adatgyűjtés szerint az óceánok felén folyik ipari halászat, ez már nagyobb területet jelent, mint a mezőgazdaságban hasznosuló földeké. Kép: Kroodsma et al/Global fishing watch, forrás: The Guardian
A kutatók becslése szerint mindössze 54 millió négyzetkilométerről mondható el, hogy csak kevéssé vagy egyáltalán nem gyakorolt rá hatást az emberiség aktivitása, ez az óceánok teljes területének 13 %-a. Az ilyen zónák többsége a nyílt tengeren van, a Csendes-óceán déli részén és a sarkkörök közelében.
A helyzet különösen a parti zónákban katasztrofális, illetve az Atlanti-óceán északi részén, ahol a vadon maradt területek aránya mindössze 0,3% (13 000 km2), elsősorban a halászat és a tengeri szállítás miatt.
Jones szerint ezek a miliők időgépekként működnek, írja a The Guardian: ablakok a múltra, amikor az emberiség „impaktfaktora” még nem volt számottevő. Pótolhatatlan információkkal szolgálhatnak a tengeri területek restaurációján dolgozóknak. De nem csak tudományos szempontból van rájuk nagy szükség, hanem azért is, mert itt kevésbé érvényesül a klímaváltozás hatása, és a természetes ökoszisztémák rengeteg „ingyenes szolgáltatást” biztosítanak számunkra.
A most beazonosított „szűz” területek közül nagyon kevés, csupán 5% természetvédelmi zóna: azonnali védelmükre van szükség, hiszen Jones szavaival „ez a technológiai fejlődés révén bármelyik pillanatban megváltozhat”. A tudósok általában is sürgetnek egy olyan egyezményt, amely a nyílt tengeri vizek megőrzésére irányul – ennek tárgyalása szeptemberben kezdődik az ENSZ szervezésében.
Ennek részeként, ahogy egy szintén friss tanulmány is aláhúzza, szükség volna a nyílt tengeri halászat kormányzati támogatásainak – ez éves szinten 4 milliárd dollár körül alakul – megszüntetésére. Ez a halászati forma ennek hiányában nagyrészt nem lenne gazdaságos, ezért visszaszorulna.
Különösen veszélyeztetettek az Északi-sarkkör közelében lévő területek, ahol a klímaváltozás nyomán csökkenő jégtakaróval egyre nagyobb felület válik elérhetővé a halászhajók számára, amelyek kapva-kapnak az új lehetőségeken. A klímaváltozás persze globálisan is egyre nagyobb nyomásnak és veszélynek teszi (majd) ki az óceánok bioszféráját.

A Greenpeace az Antarktiszon is egy óriási természetvédelmi terület kialakítását szorgalmazza. Kép: Christian Åslund/Greenpeace
A Le Monde által megszólaltatott francia tengerkutatók saját tapasztalataik alapján is sürgetőnek tartják a globális fellépést, ahogy egyikük, Lénaick Menot (Ifremer) fogalmazott, a „mély ökoszisztémák jóval lassabban reagálnak, mint a parti zónák, és jóval érzékenyebbek lehetnek az emberei beavatkozásra”.
Egy másik szakértő, Paolo Guidetti szerint érdekes tanulságokkal szolgál, hogy e területek túlnyomórészt nem álltak eddig védelem alatt, és segíthetnek abban, hogy újragondoljuk a tengeri környezetvédelmet.
Mindenesetre a legfontosabb, hogy nemzetközi szinten is elismert legyen a természetes óceáni miliő értékes volta, és ez minden vonatkozó egyezményben helyet kapjon: világos célkitűzéseket kell lefektetni, amelyek megállíthatják a további károkat, a nyílt tengeri területeken éppúgy, mint a partok mentén, nyomatékosította Jones.
Dobsi Viktória
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Zöld, részben természetvédelmi oltalom alatt álló telekre építene százszobás apartmanházat egy cég Gödön.
Közös nyilatkozatot fogalmazott meg közel harminc szakértő, akik az ombudsmanok önálló jogállásának helyreállítását kérik az új kormánytól.
A kitermelés után építési törmelékkel akarta feltölteni egy cég a dolomitbányát, de a kormányhivatal ezt nem engedélyezte környezetvédelmi okokból.
Tíz éve épült a válogatósor, és tavaly a lerakó is kész lett. A létesítmény mai árakon kb. 2,4 milliárd forintba került, de még egy percet se üzemelt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!