Egyéb

Alig kezdődött el, máris leállt Aleppo kiürítése

A porig bombázott városban rekedt több tízezer ember – lázadók és civilek vegyesen – még mindig arra várnak, hogy távozhassanak az Aszád csapatainak gyűrűjéből.


December 17.-én, szombat délután még mindig arra vártak az Aleppóban rekedtek, hogy távozhassanak a kormányhoz hű csapatok által körbezárt és porig bombázott városból. Több tízezer éhes, fázó és sebesült ember – az utolsó, még életben maradt lázadók, hozzátartozóik és más, ostromgyűrűben rekedt civilek – várják, hogy a város kiürítéséről szóló újabb tárgyalásokon valami előrelépés történjen.

Az eredeti megállapodásra december 13.-án, kedden került sor, Törökország és Oroszország közbenjárására: „Minden fegyveres, családjaikkal és a sebesültekkel együtt, a kialakított folyosókon távozik, a maguk által önként megválasztott irányba” – mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt Vitaly Churkin orosz nagykövet.

Alig 6 ezren távozhattak

Csütörtök délután rövid ideig elindultak azok a konvojok, melyek a lázadók által ellenőrzött területekre vitték őket, azonban péntek reggel, alig egy nappal az akció kezdete után leállt Aleppó kiürítése. Ezalatt az idő alatt óta legkevesebb 6 ezer lázadó és civil távozhatott, azonban legalább további 50 ezer ember továbbra is a körbezárt városban várakozik.

Korábbi anyagunk:

Végjáték Aleppóban, tömegmészárlás fenyeget

Oroszország szerint egyébként a kiürítés „véget ért”, minden nőt és gyermeket kihoztak a városból. Ez a bejelentés azért baljós, mert – mint egy amerikai diplomata fogalmazott a The New Yorkernek – nem ez lenne az első eset, hogy Oroszország megszegi az adott szavát.

Még mindig nagyon sokan tartanak attól, hogy a város kiürítése valójában csak üres ígéret: a körbezárt embereket válogatás nélkül lemészárolják, ugyanúgy, ahogy az offenzíva idején legkevesebb 80 személyt – köztük 11 nőt és 13 gyermeket – végeztek ki az Aleppó keleti részén levő lakásokat módszeresen végigjáró kormányerők.

Ezt a félelmet az is táplálja, hogy az ostrom során az Aszadhoz hű fegyveresek nem sok jelét mutatták annak, hogy kímélni próbálnák a civil lakosságot. Úgy az orosz légierő bombázásai, mind a szíriai tüzérségi támadások nagyszámú civil áldozattal jártak, a kórházak, mentőautók valamint a segélyszervezetek munkatársai kiemelt célpontnak minősültek.

 

Lázadók és civilek várják, hogy kimenekítsék őket Aleppó keleti részéből 2016 december 16.-án. Fotó: REUTERS/Abdalrhman Ismail

Lázadók és civilek várják, hogy kimenekítsék őket Aleppó keleti részéből 2016 december 16.-án. Fotó: REUTERS/Abdalrhman Ismail

 

Irán kérése miatt állhatott le a kiürítés?

Ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy miért állt le az akció. Az AFP tudósítója a szíriai biztonsági forrásokra hivatkozva azt mondta, a lázadók megszegték az egyezséget, nehéz fegyvereket és túszokat próbálva kivinni Aleppóból. Mások azt állítják, a kiürítés közben lövöldözésre került sor.

A legtöbb forrás szerint a kormány azért függesztette fel a város kiürítését, mert a lázadók közül az al-Kaidával kapcsolatban álló iszlamsták nem mentek bele abba, hogy két, a lázadók által ostromolt városból, az Aleppótól körülbelül 50 kilométerre levő, az Idlib tartománybeli síita többségű Kafraya és Fuaa településekről is kimenekítsék a sebesült civileket. Úgy tudni, ez az aleppói offenzívában fontos szerepet játszó Irán kérése volt.

A brit székhelyű Syrian Observatory for Human Rights alátámasztotta ezt a verziót, hozzátéve, hogy az Aszadhoz hű erők megállították a konvojt, miután a lázadók elutasították, hogy Kafraya és Fuaa lakossága is távozzon.

 

Buszokon, mentőkön, teherautókon, ilyen-olyan járműveken távoznak a felkelők és civilek Aleppó keleti részéből, az Aszadhoz hű erők felügyelete alatt  2016 december 16.-án. Fotó: REUTERS/Omar Sanadiki

Buszokon, mentőkön, teherautókon, ilyen-olyan járműveken távoznak a felkelők és civilek Aleppó keleti részéből, az Aszadhoz hű erők felügyelete alatt 2016 december 16.-án. Fotó: REUTERS/Omar Sanadiki

 

A keddi megállapodást a lázadók és a kormányhű erők között egyszer már megszegték: szerdán néhány órára ismét összecsapásokra került sor Aleppóban – csütörtök délután aztán egy, a kormány által biztosított buszokból és mentőkből álló konvoj elkezdte a lakosok és a lázadók kimentését.

A konvojhoz az éjszaka folyamán magángépkocsik csatlakoztak – a Syrian Observatory for Human Rights szerint mintegy 8500 személyt sikerült az ostromgyűrűből kivinni. A szíriai kormánymédia hasonló, 8000 körüli számot mondott. Az aleppóiak Khan al-Aasalnál, egy, Aleppótól 10 kilométerre, a török határ közelében levő településen gyülekeznek – onnan aztán vagy menekülttáborokba, vagy pedig rokonokhoz utaznak.

Sipos Zoltán

Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42