OCCRP

TV-szereplés miatt nem kell börtönbe vonulnia a drogkereskedőnek

Embereket fenyegetett meg és vert meg a világ szeme láttára, de a szerb Aleksandar Kristijan Golubović állítja, hogy ő mindössze csak egy fiatal celeb, akinek ez a munkája. Ezt a munkát szeretné folytatni, ezért kérte a szerb igazságszolgáltatást, hogy engedjék ki a börtönből, annak ellenére, hogy heroinnal való kereskedés miatt ítélték el. A bíróság igazat adott neki.

Októberben döntött a Belgrádi Legfelsőbb Bíróság arról, hogy Golubović börtönbüntetését el kell halasztani, és így részt vehet egy Szerbiában futó, hatalmas sikert arató TV-showban, a Farmban. A reality leginkább az obszcén beszédstílusra, a szereplők közötti szexuális kapcsolatokra és az erőszakra helyezi a hangsúlyt.

A harcművészetekben is jártas Golubović bűnöző múltjának köszönheti TV-s népszerűségét, hiszen több nehézsúlyú bűnözővel is kapcsolatot ápol, olyanokkal, mint például Joca Amsterdam, vagy Milorad „Légió” Ulemek, akit a szerb miniszterelnök, Zoran Djindjic meggyilkolásáért ítéltek el. Ezekről az „ismerőseiről” pedig előszeretettel mesél is, kiegészítve olyan rablások, lopások, gyilkosságok történeteivel, amelyeknek saját bevallása szerint mindössze csak szemtanúja volt. A műsorban látott erőszakos cselekmények nagy része is hozzá kapcsolódik, de az nem világos, hogy a fenyegetések, illetve testi bántalmazások mekkora része valódi, és mekkora része megrendezett.

Szerbiában ugyanakkor nem szokatlan, sőt elég gyakori, hogy egyes bűnözők médiasztárrá válnak. Golubovićról is előszeretettel tudósítanak a bulvárlapok. De a korábban lopással, heroin terjesztéssel és zsarolással is „foglalkozó” reality sztár bevallása szerint bűnözői életét maga mögött hagyta, és ma már csak a művészetnek él.

Golubovićot legutóbb 2014 januárjában ítélték 14 évnyi börtönbüntetésre heroin kereskedelemért és illegális fegyvertartásért. Ezt enyhítette a Fellebbviteli Bíróság nyolc év börtönre, amelyből négy évet már leült előzetesben, de ahogy közeledett a bevonulás dátuma, úgy tűnt, a gengszter sztár ismét elkerülheti a börtönt. Nem ez lett volna az első eset, legelőször arra hivatkozva tolták el büntetését, hogy a felesége közös gyermeküknek adott életet, majd pedig egy 5000 eurós TV-szerződés miatt, amiben vállalta, hogy szerepelni fog a Farm című reality showban.

A KRIK és az OCCRP megszerezte a belgrádi bíróságra beadott halasztási kérelmét: „a feleségem munkanélküli, a gyermekem pedig kiskorú. A fiam szintén munkanélküli, és mivel én a középiskolai évei alatt töltöttem hosszú börtönbüntetésemet (az anyja 2009-ben hunyt el), végül nem érettségizett le. Annak érdekében, hogy biztosítsam megélhetésüket, megállapodást kötöttem a TV Pinkkel márciusban.”

A belgrádi bíróság visszautasította a kérelmét, mivel álláspontjuk szerint Golubović tudta, hogy börtönbe kell vonulnia, ezért egyszerűen nem kellett volna aláírnia a szerződést. A döntés elleni fellebbezését végül elfogadták azzal az indoklással, hogy bár tudta, hogy börtönbe kell vonulnia, a dátummal nem volt tisztában, és csak a szerződés aláírása után 15 nappal kapott értesítést a börtönbe vonulásának időpontjáról. A bíróság azt is kimondta, hogy jelen esetben a börtönbe vonulással „jelentős anyagi veszteség érné.”

Golubović összességében már több mint egy évtizedet töltött különböző – német és görög – börtönökben fegyveres rablás, lopás, fegyverkereskedelem, zsarolás, drogkereskedelem miatt, és nemzetközi körözést is adtak már ki ellene. Még 1995-ben készült egy televíziós dokumentumfilm, a mára kultikus státust magáénak tudható See You in the Obituary (Látlak majd, a gyászjelentésben), Golubović ennek a szerb bűnözőkről szóló dokumentumfilmnek az egyik utolsó élő szereplője.

Az eredeti cikk 2015. december 31-én jelent meg az OCCRP honlapján “Reality Show Saves Serbian Drug Trafficker” címmel. Szerző: Slobodanka Knezevic. Fordította: Szakács András

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás