Global Voices

A háború színháza: a domboldalról nézik az izraeliek a gázai bombázást

Allan Sørensen dán újságíró posztolta ki ezt a képet a Twitterre, amelyen a gázai bombázást néző és ünneplő izraeli lakosok láthatók. Sørensen utóbb megerősítette, hogy a képet ő készítette, július 9-én a Gáza szomszédságában fekvő Szderótban, egy dombtetőn.

Sørensen a dán Kristeligt Dagblad közel-keleti tudósítója.

A nyugati média egy része, köztük a Telegraph is arról tudósított, hogy Szderótot Gázából lövik rakétákkal. A Telegraph-on a Sørensen által közzétett felvétel készítésének napján, vagyis július 9-én „A Gáza melletti Szderótot rakétákkal támadják” címmel publikált cikkben „a helyiek elmesélik, milyen az élet a bombázás árnyékában, Gázától alig egy mérföldnyire, a rakéták városában„.

Szderótnak huszonnégyezer lakosa van, és mintegy öt négyzetkilométeren terül el.

A július 7-ével kezdődő hét elején Izrael megindította „Defensive Edge” kódnevű hadműveletét Gáza ellen, melynek során eddig több mint 80 palesztin vesztette életét, köztük számos gyerek és nő. Gázából a területet 2007 óta uraló Hamasz rakétákkal lövi Izraelt.

Izraeli tisztviselők arról számoltak be, hogy július 11-ig egyetlen izraeli sem halt meg a támadások során. A rakéták túlnyomó része csak csekély károkat okoz, részben az USA által finanszírozott Vaskupola elnevezésű légvédelmi rendszernek köszönhetően, amely a Guardian szerint a lövedékek legalább 70 százalékát képes volt eddig elfogni.


Ez a poszt eredetileg a Global Voices Online magyar oldalán jelent meg. Szerző: Sahar Habib Ghazi, fordító: Szoboszlay György.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2