42 milliárdos sportcsarnokot építhet Zalaegerszegen Mészáros Lőrincék ZÁÉV-je
270 beruházást már lefújtak a spórolás jegyében, úgy tűnik, ez nincs közöttük.
270 beruházást már lefújtak a spórolás jegyében, úgy tűnik, ez nincs közöttük.
Hivatalos tájékoztatót nem kaptunk, de egy közbeszerzés árulkodik a számokról.
A 15 mobilvécé a röszkei határátkelőre, a Csanádpalota Autópálya határátkelőre, valamint Tiszasziget Közúti Határátkelőre kerül.
Egymás után nyilvánítják eredménytelennek a földgázbeszerzésre vonatkozó eljárásokat az állami és önkormányzati intézmények.
A Fauszt Zoltán érdekeltségében lévő SDA DMS Zrt. még jobban kiterjeszti a Poszeidon iratkezelő rendszert a fővárosi és megyei kormányhivatalokban.
Most épp a Rádió1 és a Kossuth2 stúdiók kialakítását végzik el, korábban kapukat vettek közel félmilliárd forintért.
A rendezvényekre elsősorban az Európai Unió területén került volna sor, de a közbeszerzési eljárás eredménytelen lett.
A munkát még az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is 800 millió forinttal kevesebbre saccolta előzetesen.
Volt olyan nap, amikor tízből nyolc építési beruházás tenderét eredménytelennek nyilvánították forráshiány miatt. Nagyon kellene az EU-s pénz.
A Fidesz kedvenc elemzőinek a koronavírus-járvány alatti tapasztalatokat kell összegezniük a kormányközeli KKETTK Alapítvány megbízásából.
A gárdonyi fejlesztés a Velencei-tó melletti kajaklobbi része, a beruházás az eredetileg becsült árnál 552 millió forinttal drágábban épül meg.