Előzetes letartóztatásba került a volt bírónő, aki milliós kölcsönökkel zsonglőrködött
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója november 8-án elrendelte a letartóztatását L. A-né dr. B. V.-nek – adta közre a Budapest...
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója november 8-án elrendelte a letartóztatását L. A-né dr. B. V.-nek – adta közre a Budapest...
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
35 ezer euróért tavaly felújították, majd bezárták az állami tulajdonú Valor Hungariae Zrt. lengyelországi irodáját – tudatta értesülését szokásos Korrupcióinfóján...
Az Épkar Zrt. és a Garage Kft. párosa nettó 2,6 milliárd forint helyett 3,4 milliárd forintért nyerte el a II....
Nyolc és fél éve a Gödör lépcsőjén fröccsöztünk Bodoky Tamással. Győzködtem arról, hogy nulla forinttal is merje elindítani az atlatszo.hu-t,...
363,5 millió forintot költött el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal az Antenna Hungária Zrt. révén az Orbán Ráhel barátnője vezette Magyar...
A köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány legalább két többnapos, minimum 100 fős nemzetközi konferenciát szerveztet az On...
2028-ig maradhat hivatalában Polt Péter legfőbb ügyész, ha (mosolygó arc) a parlament fideszes többsége elfogadja Áder János javaslatát. A köztársasági...
Már nem csak az általuk nem kedvelt magyar újságírók mozgásterét szűkítik Orbánék, az itt dolgozó külföldi újságírók is egyre többször...
Vasárnap adtunk róla hírt, hogy Zugló frissen megválasztott polgármestere, az MSZP-s Horváth Csaba az új képviselőtestület hétfői alakuló ülésére beterjesztett...
A tárca új, Szentháromság tér 6. szám alatt található ingatlanának felújítására eddig összesen 18 milliárd forintot fordítottak. Az EU-s közbeszerzési értesítőben most...