Új trükköt találtak ki a közérdekű adatok eltitkolására a kormányhivatalok
Egyes kormányhivatalok szóról szóra megegyező, ugyanakkor jogsértő módon utasítják el közadatok kiadását, vagy húzzák az időt az adatigénylések teljesítése során.
Egyes kormányhivatalok szóról szóra megegyező, ugyanakkor jogsértő módon utasítják el közadatok kiadását, vagy húzzák az időt az adatigénylések teljesítése során.
A szerződést maga Lázár János írta alá, mégis azt állította az ÉKM, hogy ők nem adatkezelők az ügyben. A rendőrség szerint pedig ez nem közérdekű adattal visszaélés.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
A tavaly májusi adatigénylés teljesítését arra hivatkozva vitatja már több mint fél éve a közmédia, hogy nem tudják megtalálni a kínaiakkal kötött szerződéseket.
Összegyűjtöttük a közérdekű adatokról szóló öt legolvasottabb idei cikkünket.
Összegyűjtöttünk öt olyan idei ügyet, amikor csak nagyon nehezen sikerült megszereznünk a közérdekű adatokat, mert az adatgazdák a végsőkig titkolták őket.
Kitartóan próbálták eltitkolni előlünk, mit mért a bójasor, amire másfél éve bukkantunk a Dunában. A téma az üzemidő-hosszabbítás miatt újra aktuális.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Schmidt Ádám kormánybiztos korábban "szakszámításokat" ígért arról, hogy mennyire érte meg a vb hazánknak, de a színes kiadványban kevés a konkrétum.
Mint a Mátyás királyos mesékben az okos lány: oda is adta a 160 millió forint közpénzből készült dokumentumot a külügy alá tartozó Adria Port Zrt., meg nem is.
Két rövid animációs videóban magyarázzuk el, hogy miért tartoznak a népre az állami szervek döntései és kiadásai, és hogyan lehet őket megtudni.