Térképen a Magyarországon áthaladó katonai szállítmányok
Január óta legalább 28 katonai szállítógép haladt át a magyar légtéren. Győrben ismét ukrán katonai helikopterek jártak, ezúttal próbálták titokban tartani az átszállításukat.
Január óta legalább 28 katonai szállítógép haladt át a magyar légtéren. Győrben ismét ukrán katonai helikopterek jártak, ezúttal próbálták titokban tartani az átszállításukat.
Csípőprotézis, térdprotézis, szürkehályog műtét – csak néhány kezelés, ahol a korábban is hosszú kórházi várólisták a járványügyi intézkedések miatt jelentősen megnövekedtek.
Ez lesz Ferenc pápa negyvenegyedik Olaszországon kívüli útja, és a második alkalom, hogy hazánkat látogatja meg.
Infografikákon mutatjuk, hogy alakulnak a várólisták jelenlegi számai, milyen műtétre várnak a legtöbben és mennyi ideig kell sorakozni.
Sebestyén Géza fizetett hirdetésben mutatja a Facebookon, hogy „bezzeg” Romániában és Szlovákiában nagyobb a korrupció, miközben hazánk ellen indít eljárást az unió.
Egyelőre csökkentek az Ukrajnának küldött támogatások év elején, de egyre több nyugati ország tesz hosszútávú vállalást.
A közönség érdeklődése mérhetően kezd átalakulni: nem lehet kizárni, hogy az ellenzék permanens sikertelensége magával rántja a kormányfüggetlen médiát is.
Márciusra bőven a háború előtti szint alá esett a kőolaj nemzetközi ára, miközben az Egyesült Államok Európa legnagyobb olajbeszállítójává és a világ egyik legnagyobb olajexportőrévé vált.
A Greenpeace megbízásából tanulmány készült az európai magángépes utazásokról és azok szén-dioxid kibocsátásáról. A rövid utak a legszennyezőbbek.
Az egy főre eső magyar GDP az EU-ban hátulról a nyolcadik. Utolértük Portugáliát, Románia pedig minket.
Nem vásároltak még olyen kevés nyomtatott hírlapot az olvasók, mint tavaly. A legolvasottabb nyomtatott termékek közül csak három nem kormánypárti.