Lázárék titkolják, mit kellett eddig javítani az M44-es autópályán a Duna Aszfalt után
A kormányközeli Szíjj László cége építette a Kondoros-Békéscsaba közötti útszakaszt nettó 41,5 milliárd forintért, vagyis kilométerenként 2,3 milliárdért.
A kormányközeli Szíjj László cége építette a Kondoros-Békéscsaba közötti útszakaszt nettó 41,5 milliárd forintért, vagyis kilométerenként 2,3 milliárdért.
Két hónapra szerződött a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Mészáros Lőrinc feleségének cégével nettó 5 millió forintért. Az újságírók kategorizálását 99 ezer forintért vállalták.
Az azért kiderült, hogy a Petőfi-film bemutatója óta három produkciónak adták ki a milliárdokból épült díszletet, ám a stábok részben közpénzből is forgathattak az adójóváírást kihasználva.
Megszereztük egy eddig nem publikált felmérés eredményeit.
Kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában Dévényi István és Bethlen Tamás újságírókkal vitatta meg a hét közéleti eseményeit.
Kikértük a Magyar Közúttól a Magyar Falu programban elvégzett útfelújítások adatait. Meg sem közelítik a batidai munkálatokat, sem árban, sem alaposságban.
Drónfelvételeken mutatjuk, hogyan mészárolják le a szarvasmarhákat.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Heti lapszemlénk.
Papp István történész monográfiája a magyar kommunisták – kinek rövid, kinek hosszú – történetéről szól.
2030 tavaszáig évi kb. 3 milliárd forint közpénzbe kerülhet, hogy a kormánytagokat fuvarozó két Airbus folyamatosan üzemkész legyen.
Szülők demonstráltak tegnap este a Kapocs Iskola miatt a XVIII. kerületben, a tankerület vezetőjének lemondását követelték.
Az akkumulátorgyárak vízigénye jelentős környezetterhelést jelent, de országos környezetvédelmi stratégia nem készült, ami felmérné ezeknek az üzemeknek a fogyasztási és kibocsátási hatásait.
Az államtitkár 2013-ban kezdett dolgozni a Miniszterelnökségen, azóta összesen 2,5 milliárd forint értékben nyert el közpénzes megbízásokat az Épcenter Kft., amiben résztulajdonos.
Most az 1007. repülésénél tart 2021 óta a külügyér. Többnyire a honvédség egyik gépén utazik, de időnként magán luxusrepülőket bérel neki a minisztérium.
Az ígért városi piac nem működik, a kiszáradt Bodajki-tó melletti Malom felújítására pedig hiába költöttek el százmillió forintot, az épület még mindig nem készült el.
A Vajda Mélyépítő Kft. azt állította, nem éri el a bevételük az 1 milliárd forintot, ez azonban nem volt igaz. A Közbeszerzési Döntőbizottság bírságot szabott ki a cégre.
Az új elnökség négy nagy létszámú, patinás régi tagszervezetet a szövetségből, sőt a hazai és nemzetközi versenyekről is kizárt, perek indultak, versenyzők szerződtek át külföldi csapatokhoz.
2019-ben fedezték fel az ólom jelenlétét a csapvízben, ezért megtiltották a fogyasztását. Azóta ballonos vizet biztosítottak a tanároknak és diákoknak.
Egy SUV-ot és egy felső-középkategóriás autót bérel a HUN-REN Mészáros Lőrincék cégétől, összesen 32 millió forintért.