
Segíts nekünk megtervezni az évet, töltsd ki ezt a rövid és anonim kérdőívet!
Öt perc alatt kitölthető, teljesen anonim kérdőívvel indítjuk az évet, hogy jobban megismerjük olvasóinkat.
Öt perc alatt kitölthető, teljesen anonim kérdőívvel indítjuk az évet, hogy jobban megismerjük olvasóinkat.
A szervezet pár éve több alkalommal is jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárások lefolytatását, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette őket.
Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő az MTK közpénzből épülő Sportparkjának 2 milliárdos drágulásáról érdeklődött, de csak egy reklámszöveget kapott.
A Dunamelléki Református Egyházkerület közbeszerzési eljárás keretében kereste az iskola felújításának kivitelezőjét. A kormány 3 milliárdot szánt a beruházásra.
Farkas Nikolett ellen tavaly augusztus végén emelt vádat választás rendje elleni bűntett miatt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
Kisfilmünkben megszólalnak a tavaly beindult Szuverenitásvédelmi Hivatal által elsőként vizsgálat alá vont szervezetek képviselői, a hivatalt létrehívó szándékot pedig Ungváry Krisztián történész segít geopolitikai kontextusba helyezni.
A két társaság gyakran dolgozik együtt és más NER-cégekkel is. A WHB többségi tulajdonosa Paár Attila, Tiborcz István miniszterelnöki vő volt üzlettársa.
Világtérkép-rovatunkban tavaly is utánanéztünk több Magyarországot is érintő nemzetközi ügynek. Mutatjuk az öt legérdekesebbet.
Évről-évre bebizonyosodik, hogy szinte bármit le lehet írni számokkal, azokból pedig szebbnél-szebb ábrákat tudunk készíteni, amelyek segítik az adatok értelmezését.
Eseménydús év volt számunkra 2024, kaptunk hideget és meleget is bőven.
Több olyan korrupciógyanús esetet is bemutattunk idén, amelyek valamilyen úton a hatóságoknál landoltak. Nyomozás azonban egyiknél sem lett.
Összegyűjtöttük a közérdekű adatokról szóló öt legolvasottabb idei cikkünket.
Bár azt mondják, Magyarországon semminek nincs következménye, lapunknak 2024-ben többször is sikerült bebizonyítania az ellenkezőjét.
Az nem a magántőke bevonása, ha ingyen és garanciák nélkül hozzávágják az ingatlanbefektetőkhöz a kiemelten értékes, Budapest központi részein, közlekedési csomópontjaiban található állami tulajdonú ingatlanokat. Videóriport.
Csak pár céget hívtak meg a tenderre, egyet kizártak, végül a Duna Center Therm Kft. lett a befutó a karbantartásra és üzemeltetésre kiírt tenderen.
Számos akkuipari beruházáshoz, de vegyi üzemekhez, sőt napelemparkhoz is kapcsolódtak környezeti vagy egészségügyi károkozással járó események idén.
Kálmán Olga (DK) országgyűlési képviselő érdeklődött a külügyminiszter 181 millió forint közpénzbe kerülő ázsiai repülőútjának részleteiről, de nem kapott érdemi válaszokat.
Pedofilügy, gyermekszépségverseny, bántalmazások, megkésett fejlesztések - tele volt gyermekvédelmi botrányokkal 2024.
Összegyűjtöttünk öt olyan idei ügyet, amikor csak nagyon nehezen sikerült megszereznünk a közérdekű adatokat, mert az adatgazdák a végsőkig titkolták őket.
Több olyan esetről is írtunk 2024-ben, amikor a lakosság vagy egy civil szervezet eredményesen akadályozott meg, vagy késleltetett valamilyen károsnak tartott beruházást.