Több száz üveg alkoholt, chipset és tortadarát is vesz a Készenléti Rendőrség
Az élelmiszer termékek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás összesen 130 millió forint értékű.
Az élelmiszer termékek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás összesen 130 millió forint értékű.
Az Aqua Vivien Kft. szerint a Corvinus Ásványvíz Kft.-t ki kellett volna zárni a versenyből, de úgy tűnik, mégis utóbbi szállíthatja az ásványvizet a MÁV-nak.
Tízmilliókat hirdet el a Facebookon a „Mini Feri” videókról ismert Aktuális, annak ellenére, hogy a céget felszámolták, és több száz korábbi hirdetését törölték a hirdetési szabályok megsértése miatt.
A GKI által megkérdezett magyarok 2024-ben átlagosan 22,8 százalékkal becsülték magasabbra az inflációt annál, amit a KSH mér.
A kekszeket a MÁV Rail Tours Kft.-vel kötött keretmegállapodás részeként szerzi be, míg a frissítőkendőket a Caola Zrt.-től veszi az állami társaság.
Tavaly is adott nekik 70 milliót a pártalapítvány, de a beszámolójukban csak azt írták, hogy „magánemberektől és vállalkozóktól” kaptak támogatást.
A ma 75 éves Gyáni Gábor történész tanulmánykötete bemutatja, hogyan próbálja meg kisajátítani és saját ízlésére formálni a mindenkori hatalom a történelmet.
Hiába adja ingyen az öntözővizet a kormány, az öntözéshez beruházás is szükséges, arra pedig nincs pénzügyi forrás.
Heti lapszemlénk.
Katus Eszter Szerető Szabolccsal és Dévényi István újságíróval beszélte át a hét legfontosabb közéleti eseményeit a Magyar Hang műsorában.
A Mészárosék alcsúti pékségéből ismert vállalkozó cégének 2020-ban kellett volna piacra dobni egy hangszeroktató alkalmazást, de a projekt elmondásuk szerint még mindig fejlesztés alatt áll.
A kormány 2023-ban még céget alapított a hévízi gyógyfürdő fejlesztésére, a választások után azonban csendben visszavonták a tervet, három hónap múlva pedig be kellett zárni a fürdő főépületét. Tiborczék hévízi luxushotelére viszont milliárdok jutottak.
Olyan közéleti hírlevelet ajánlanak a Gondosóra használóinak egy emailben, amely a kormány eredményeit dicséri. Mindezt közpénzből.
Kovács Gergely (MKKP) XII. kerületi polgármester feljelentést tett hűtlen kezelés miatt a Hegyvidéki Egészségügyi Központ volt vezetője ellen.
A fideszes elitképző Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tőkéje 502 milliárd forint, és most épp újabb milliárdot költenek az egyik intézményükre.
Interjút adott az Átlátszónak a kémügy egyik szereplője. Ceber Roland tagadja, hogy az ukrán hírszerzésnek dolgozna. Az ukrajnai politikus szerint Budapest és Kijiv feszült viszonyának a kárpátaljai magyarok a kárvallottjai.
Nem volt nagy verseny, a Visual Europe Kft. ugyanis egyedül indult a megbízásért. A NER-cég a műsor vizuáltechnikai eszközeinek biztosításáért felel.
Megnéztük, hogy a legnagyobb hazai akkugyárak helyszínén, Gödön, Iváncsán és Debrecenben miként folynak a Mészáros és Mészáros Zrt. kivitelezésében zajló vizes beruházások.
Adatvizualizációval mutatjuk be, hogyan teljesít az Erasmust kiváltani hivatott, hazai finanszírozású Pannónia Program a modellváltó egyetemeken.
Hiányzó vonatok, hiányzó alkatrészek, hiányzó szakemberek – ezek tehetnek a MÁV visszatérő balatoni kudarcáról.