vidéki lapszemle

Kérdések nélküli közmeghallgatás volt Debrecenben; plakátper indult Pécsett

Debreciner.hu: Senki sem szólalt fel a közmeghallgatáson, megszavazták a véderdő eltüntetését – Közgyűlést tartottak Debrecenben

A debreceni önkormányzat sajátos gyakorlata, miszerint igyekeznek agyonhallgatni az évente egy alkalommal kötelezően megtartandó közmeghallgatásokat – emlékeztet a Debreciner. Idén sem történt másként: csak a közgyűlési meghívóban, a város honlapjának egyik aloldalán és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján írtak előzetesen az eseményről. Az eredmény nem is maradt el: az április 27-én, reggel 9 órakor kezdődő eseményen egyetlen lakos sem szólalt fel a cívisházakról szóló napirendi pontba rejtett meghallgatáson vagy bármely más közügyben.

Nyugat.hu: Fenyegetéssel vádol egy újságírót a Fidesz szombathelyi közgyűlési frakciója

Illés Károly, a Fidesz frakcióvezetője egy közgyűlésen jelentette be, hogy frakciójuk egyik képviselőjét „egy magát újságírónak nevező személy” egy privát üzenetben megfenyegette – számolt be a hírről a Nyugat.hu. Illés azt kérte, hogy a közgyűlés hozzon határozatot arról, hogy elhatárolódik a képviselőket érő fenyegetésektől. Illés arra is célzott, hogy az illető „a városvezetés újságírója”. Nemény András polgármester közölte, hogy a városvezetésnek nincsenek újságírói, szemben a Fidesszel, ahol el sem tudják képzelni, hogy létezik független sajtó. Hozzátette, nem a közgyűlés feladata, hogy magánbeszélgetésekre reagáljon, az érintett képviselő tegyen feljelentést.

SzabadPécs.hu: Hadházy Ákos a könnygázos kordonbontás másnapján már Pécsen volt, mert átrajzolt kormányplakátok miatt indult eljárás egy civil jogvédő ellen

Törvénysértőnek, jogellenesnek, a szabad választásokat sértő akcióknak tartja a kormány elmúlt években folytatott plakátkampányait dr. Heindl Péter jogász, civil jogvédő. Az aktivista emiatt több óriásplakátot is leragasztott vagy összefirkált, ami miatt nyomozás indult ellene, és kedden már az elsőfokú bírósági tárgyalása is megkezdődött a Pécsi Járásbíróságon, amely előtt pécsi civilek tüntettek mellette. A demonstráción Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is megjelent, mert nagyon fontosnak tartja azt, amit Heindl tett – írja a SzabadPécs.

KecsUP.hu: A Kecskeméti Tankerületet két év alatt 253 tanár hagyta el

A KecsUP.hu kigyűjtötte, hogy Bács-Kiskun megye három tankerületéből két év alatt 368-an távoztak: a Bajai Tankerületi Központ esetében 2021-ben 20 fő távozott, 2022-ben 31 fő. A Kecskeméti Tankerületi Központból 2021-ben 96 fő ment el, 2022-ben már 157 fő. A Kiskőrösi Tankerületi Központnál 2021-ben 25 fő bontott szerződést, 2022-ben pedig 39 fő. Összesen 368 tankerületi iskolában dolgozó pedagógus gondolta azt, hogy neki más utat kell választania. Ez nem a teljes kép, az adatkérés a szakképzési centrumokra ugyanis nem vonatkozott.

Atádhír.hu: Évente 100 tonna szemetet szednek össze a somogyi erdőkben

A somogyi állami erdőkben éves szinten megközelítőleg 100 tonna illegális szemetet gyűjtenek össze az erdészek – az eldobott papírzsebkendőktől az üdítős flakonokon keresztül a több zsáknyi és halomnyi háztartási és építési hulladékig. Amellett, hogy a szemét elszállítása több millió forintba kerül az erdőgazdálkodóknak, veszélyezteti az erdőjárók, valamint az erdő élőlényeinek testi épségét – olvasható az Atádhír.hu-n.

Nyitókép: Egy a Heindl Péter által lefújt plakátok közül. Fotó: Facebook

Megosztás