
A Magyar Nemzet is volt már nemzetbiztonsági kockázat, amikor a kormánynak nem tetsző dolgokról írt
A fideszes kormánylap most az Átlátszót emlegeti nemzetbiztonsági kockázatként, a közpénzzel kitömött CÖF nyilvános feljelentése nyomán.
Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere a Klubrádióban leszögezte, szakértői vélemények alapján a gyár nem veszélyes a debreceniekre, ezért nem fog népszavazást kezdeményezni a beruházásról. Hozzátette, a lakossággal szemben is támogatni fogja a gyár megépülését, mert úgy gondolja, ez a város érdeke – írja a Debreciner a rádiós interjú alapján.
A kiemelt színházak közé tartozó Pécsi Harmadik Színház segítség nélkül nem tudja folytatni működését – számolt be a lap a színház közleményére hivatkozva. A működési célú állami támogatás csak töredéke a költségeiknek, idén januárra pedig minden anyagi tartalékuk elfogyott. December végén a fűtést is ki kellett kapcsolniuk. Most nyílt levélben kértek segítséget a fennmaradáshoz.
Az iskolát a Szombathelyi Távhő fűti. Az intézményben a téli szünet alatt radiátort cseréltek, a rendszert most légteleníteni kellene, ennek hiányában nincs fűtés – számolt be a Nyugat.hu az esetről egy szülő elmondása alapján. Az épületben képek is készültek, amelyeken az látszik, hogy a gyerekek kabátban, sapkában voltak az osztályteremben. A fenntartó és az iskola vezetése a lap kérdésére elmondták, igyekeznek megoldani a problémát, a gyerekeket addig a melegebb tantermekbe költöztetik át – igaz, abból viszont nincs elég.
Hiába az 1,3 milliárd forintos támogatás Szegednek, nem nyithat ki hamarabb a Tiszavirág Sportuszoda. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester szerint a bezárásokra egy olyan kormányhatározat miatt volt szükség, ami előírja, hogy támogatás fejében csökkenteni kell a rezsiköltségeket. Ha újranyitnák az uszodát, akkor elesnének a forrástól. Botka László polgármester elmondása alapján a városvezetés akkor lett volna hajlandó biztosítani a folyamatos üzemeltetést továbbra is, ha a kormánytól írásos garanciát kap a támogatás folytatására. Erre azonban egyelőre nem került sor a Szegeder.hu cikke szerint.
„A büntetőügy természetkárosítás nyomán indult, a hatalmas nyári szárazság idején ugyanis valakik elterelték a Tarna folyó vízét egy illegális gáttal, hogy az egy borászat irányába folyjon. Most teljesen új információk kerültek napvilágra, szerteágazó az ügy, amiből egy fideszes politikus-ügyvédet próbálnak kizárni” – írja a miskolci lap.
Nyitókép: Barcsa Lajos alpolgármester, Papp László polgármester és Pintér Antal Tamás tűzoltó ezredes a tervezett akkumulátorgyárral kapcsolatos lakossági fórumon Debrecenben. Fotó: Balogh Dénes/Átlátszó
A fideszes kormánylap most az Átlátszót emlegeti nemzetbiztonsági kockázatként, a közpénzzel kitömött CÖF nyilvános feljelentése nyomán.
Heti lapszemlénk.
A Világbank a 10. helyre, a Trading Economics a 12. helyre sorolta Magyarországon az élelmiszerdrágulást a világ országai közül, 47,1 százalékkal.
A Fidesz-KDNP fővárosának tartott Debrecenben elsőként történt meg, hogy a helyiek egyértelműen hangot adtak egy kormánypárti döntés miatti haragjuknak.
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.