Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Az MTK Budapest – Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-es futballmérkőzés után a szegedi szurkolók egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva hagyta el az MTK stadionját és környékét. Erre reagálva a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a Pick Szeged Kézilabdacsapat, a Szegedi Vízilabda Egylet, a Zengő Alföld Szegedi Teke Egylet, valamint a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapat közös közleményben határolódott el a történtektől, és tiltotta ki a klubok létesítményeinek lelátóiról, rendezvényeiről a kirekesztő és rasszista elveket vallókat.
Az elmúlt napokban kétszer is átadták Debrecen új, 1,5 milliárd forint európai uniós támogatással épített játszóterét, a Sziget-kéket: július 31-én a gyerekeknek, augusztus 1-én pedig „hivatalosan” – írja a Debreciner. A frissen átadott játszótér azonban három napot sem bírt ki jelentős meghibásodás nélkül, az egyik mászóka falapja leszakadt egy kislány alatt. A játszótér üzemeltetői tájékoztatást tettek közzé a közösségi oldalukon, amiben azt írták, rengetegen látogatják a létesítményt, és sokan nem rendeltetésszerűen használják a játékokat.
Minap a Kúria úgy döntött, hogy a területi választási bizottságnak igaza volt, és az újság törvényt sértett, amikor nem biztosította az esélyegyenlőséget az indulóknak az időközi választáson. A nagyrészt közpénzből működtetett lap ugyanis csak a Fidesz-KDNP jelöltjét mutatta be részletesen. Most pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság indít ellenőrzést a Kecskeméti Lapoknál, miután a nyilvántartásukban szereplő kiadó nem egyezik az impresszumban lévő kiadóval – olvasható a KecsUP.hu cikkében.
A szombathelyi megyeháza felújítása is elmarad – tudta meg a Nyugat.hu „megbízható forrásból”. Az épület felújítására a Modern Városok programban a kormány bruttó 2,23 milliárd forintot szánt. Ez év elején ki is írták a közbeszerzési pályázatot, ami sikeres is lett: a munkát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte el 3,1 milliárd forintért. A lap szerint azonban a felújítást egyelőre elhalasztották.
Egy Somogy megyei község 2020 októberében jelentősen a piaci ár alatt értékesített egy önkormányzati tulajdonban lévő, jórészt erdővel borított 4,5 hektáros területet a polgármester gyerekeinek. A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az adásvételi szerződés alapján az új tulajdonosok 5,9 millió forintért jutottak hozzá az egyébként 20 millió forint értékű ingatlanhoz. A jogszabályokba ütköző adásvétel kapcsán hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás is indult – írja a lap.
Nyitókép: A lezárt debreceni játszótér. Fotó: Debreciner/olvasói fotó/Facebook
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!